Amikor szinte napra pontosan 20 esztendeje az X-Meditorban, az általad vezetett üzemi lapok szerkesztőségében elkezdtem dolgozni, izgatottsággal vegyes kíváncsisággal töltött el a tudat, hogy milyen lesz majd az újságíróskodást tovább tanulni a már akkor legendás Csiszka Antaltól. Két évtizedre visszatekintve bátran mondhatom, kívánni sem lehetett volna Nálad jobb tanítómestert. Szakmailag és emberileg sem.

Most arról kellene írnom, hogy idén is elkészítettünk négy alumni magazint és egy különszámot, s hogy az adventi időszakban meghitten várjuk a karácsonyt. Meg persze arról, hogy nagyon bízunk az ideinél sokkal jobb új esztendőben. De a gondolataim máshol járnak…

Vezetőként nem foglalkoztatott Téged sohasem, hogy mikor írjuk meg a cikket, nem kellett napi nyolc órában az irodában ülni, csak azt kérted, de azt határozottan, hogy a jól megírt írás az általad kért határidőre legyen az asztalodon.

Ezúttal nem csupán azt érzem, hogy kicsúszom a határidőből, de azt is, hogy képtelen vagyok egy általános előszó megírására. Nagyon távol áll tőlem most az ünnepi hangulat, a boldog karácsonyvárás. Ebből nem lesz előszó…

Arra gondolok, micsoda égi győri médiacsapat állt már össze. Akikre pályakezdő újságíróként felnéztem, többségében már odafönt írják a jobbnál jobb cikkeket, s készítik a felejthetetlen sajtófotókat. Ferenczi József, Horváth Sándor, Havasréti Béla, Takáts Árpád, Tóth Gyula, Matusz Károly, Szük Ödön…

Tudod, Tóni bácsi, arra készültem, hogy december 15-én felköszöntelek majd, s a 76. születésnapodon elbeszélgetünk egy kicsit az élet nagy dolgairól. Nem tudom és nem is akarom elhinni, hogy december 5-én – hat évvel és egy nappal azután, hogy a hajdani szerkesztőségi csapatunkból Gaál József is itt hagyott bennünket – Te is a mennyországi médiához szerződtél.

Biztos vagyok abban, hogy ott fent a fentebb említett kollégákkal, barátokkal már jókat adomáztok, ahogy abban is, hogy Gaál Józsival – „fogmosás” gyanánt – néhányszor már kikértétek – szigorúan kettesével – a kisfröccsöket. S talán koccintottatok is már az itt maradottak egészségére.

Az itt maradókra, akik talán még fel sem fogták, hogy az év utolsó hónapjának ötödik napján mennyivel szegényebbek lettek… K

edves Csiszka Antal! Drága Tóni bácsi! Köszönök mindent! Örökké emlékezni fogok Rád!

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, / Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” (Juhász Gyula)