Két ilyen díj kézhez vétele után talán érthető, ha az ember nosztalgiázni kezd, s felidézi, milyen út vezetett idáig. Eszembe jutott a Nyugati Hírlap címet viselő napilap, melynek 1991-es indulása számos újságírót átcsábított más szerkesztőségekből. Így aztán a Rába hetilap is kénytelen volt új munkatárs után nézni. Nagy szerencsémre, a vagongyári szerkesztőség bízott bennem, amit a rábás csapatban az évtized végéig igyekeztem is meghálálni. Talán ennek is köszönhető, hogy 2001-ben nem csupán a Rába Magazin, de vele együtt a személyem is átkerült az XMEDITOR-hoz, azon belül is a Csiszka Antal vezette üzemi újságíró ágazatba. Győr legismertebb és legszeretetreméltóbb Tóni bácsija szakmailag és emberileg is formált. Biztosra veszem, hogy nélküle aligha érdemeltem volna ki az egyetemi és az állami elismerést. Sajnos, a köszönetet itt a Földön irányába már nem tudom kifejezni, de lelkemben mindenképpen, s egyszer majd valamikor ott fent is, ahol már annyi ismert és elismert győri újságíró kvaterkázik egymással. Akikre fiatal újságíróként csodálkozva néztem, akiktől mindig is igyekeztem tanulni, legyen az szerkesztő, újságíró, vagy éppen fotóriporter. Ezekkel az elismerésekkel talán nekik is bizonyítottam, hogy érdemes voltam a támogatásukra, segítségükre.

S miközben az XMEDITOR csapatában már nemcsak a Rába, hanem az Audi Hungaria, a Kisalföld Volán, a Philips, vagy éppen az Édász – a későbbi E.ON – vállalati újságjaiban működhettem közre, cégünk és a Széchenyi István Egyetem együttműködésében 2007 őszén megjelent Magyarország első öregdiákmagazinja. Az idén XVII. évfolyamába lépett Széchenyi Alumni Magazin főszerkesztőjeként hálával gondolok mindazokra az egyetemi vezetőkre, akik munkánkat és negyedéves kiadványunkat folyamatosan támogatásukról biztosították. Külön köszönöm Winkler Csabának, egyetemünk élő lexikonának és kommunikációs szakemberének, hogy mindvégig támogatott, s hogy jótanácsaival segített. Ha kellett, óvó figyelmeztetésekkel terelt jó irányba, vagy bátorított egy cél elérése érdekében.

Hálás vagyok mindenkinek, akik a kezdetektől, vagy csak az utóbbi egy évben támogattak, mert nélkülük nem lettem volna egy olyan „elismert” újságíró-főszerkesztő, aki a jövőben is alázattal és nem csituló lelkesedéssel szeretné szolgálni egyetemét, az alumni magazint, s annak szépszámú olvasóit. ■