Visszalépett egyet,...

Négy karika az önéletrajzban

– Győrben születtem, Gönyűn éltünk, ott jártam általános iskolába. Majd a Bercsényi Miklós Gimnáziumban folytattam, mivel vámos akartam lenni. Aztán beléptünk az Európai Unióba, s ezzel úgy éreztem, hogy a pályaválasztásom okafogyottá vált. Ezért aztán ugyanott tettem egy kétéves vasutas kitérőt. A vám szakon elvégzett szakgimnázium, valamin a vasútüzemvitel-ellátó technikusi végzettség is példa volt arra, hogy kerestem az utam. Ez utána sem nagyon változott, hiszen a logisztikai irányt is csak azért választottam, mert valahol köze van a vasúthoz és a közlekedéshez. Így kezdtem el a Széchenyi István Egyetemen 2004-ben a gazdálkodás főiskolai szakot. A mérnöki pályát a matematika és a fizika miatt nem mertem bevállalni. Idővel aztán kikristályosodott bennem, hogy a logisztikát választva végül is jól döntöttem. Ebben kulcsszerepe volt Földesi Péternek, aki megérttette velem, hogy ha a logisztikában a józan eszemet használom, akkor nagy baj aligha érhet – meséli Tóth Zoltán, aki az audis pályafutását 2006-ban a motor előszéria logisztikán változásmenedzsment/változáskoordináció gyakornokként kezdte. – Azért szerettem volna mindenképpen az Audi Hungariához menni, mert a négykarikás cég neve jól mutat az önéletrajzban. Főleg egy olyan közgazdász esetén, mint amilyen én is vagyok, aki nem ért a pénzügyekhez – jegyzi meg nevetve.

Az azonban annak idején nem fakasztotta mosolyra, amikor a munkakezdésnél megtapasztalta, hogy hiába a német középfokú nyelvvizsgája, messze áll a valódi nyelvtudástól. – Az „anti nyelvérzékemmel” bizony vért izzadtam, mire használhatóvá vált a nyelvismeretem. A gyakornoki időszakban szakmailag mindent értettem, ám a némettel nem igazán boldogultam. Nagyon jó vezetőm volt, aki mindezt tökéletesen felmérte, azért aztán erőteljesen szorgalmazta a német nyelvtanulást. A diplomamunkámat is audis témában írtam, méghozzá a győri vállalat készletgazdálkodási rendszerének vizsgálatából. A digitalizáció akkor még gyerekcipőben járt, erre tekintettel kellett kidolgoznom a készletek optimális csökkentését. A közelgő diplomavédés és a nagybetűs életbe való kikerülés előtt állásinterjúra mentem az Audi Hungariához. A változásmenedzsment keretében eltöltött gyakornoki idő után reménykedtem, ám a transzportmenedzsment illetékese úgy látta, hogy még nem vagyok alkalmas a kiszemelt feladatra. Aztán a június végi diplomavédés követően egy-két nappal az audis személyügyről hívott egy referens, hogy a járműgyártás területéről keresnek munkatársat. Az interjúm nem a legjobban sikerült, a német tudásom továbbra is siralmas volt. Ennek ellenére láthatott bennem valamit, mert lehetőséget kaptam a tudásom megmutatására, amivel éltem is, így végül felvettek, s 2007. augusztus 1-jétől az Audi Hungaria munkatársa lettem. Később meg tudtam: a volt kollégáim ajánlottak be a vezető számára.

Stresszes lehetőség

Próbatételben nem volt hiány. Akkor állt felfuftás előtt az Audi A3 Cabrio, amelynek szériagyártása 2007 novemberében indult. Hozzá tartozott a motor, az elektronika és a karosszéria, s persze az azokkal összefüggő változások. Mivel a karosszéria Ingolstadtban készült, folyamatos kapcsolatban kellett állnia a német szakemberekkel, ezért Zoltán számára életbevágóan fontossá vált az intenzív nyelvtanulás. – Ez nem ment könynyen, már csak azért sem, mert az új modell felfutásával elkerülhetetlenül együtt jár bizonyos stressz-szituáció. Ráadásul, a csapatunkból két szakember éppen ebben az időszakban távozott, ami nekem bizonyos értelemben kapóra jött, mert szakmailag ugye már képben voltam, s ilyen körülmények között bizonyítva tényleg megvethettem a lábam a munkakörömben, amelyben ki is tartottam 2009 végéig.

A váltás a programtervezői feladatkört jelentette számára, ahonnan az elődje a vállalaton belüli karrierlehetőséget találva távozott. Volt, aki túl fiatalnak találta egy ilyen munkára, ám ő szívesen belevágott. Annak idején még excel alapon tervezett programokat, s közben még intenzívebb kapcsolatba került Ingolstadttal, mivel az ottani karosszériagyártást harmonizálni kellett a győri szereldével, ami sok-sok egyeztetést igényelt a bajor termeléstervező és termelésirányító kollégákkal. – Azzal, hogy az Audi Hungaria másfél évtizede teljes értékű járműgyárrá vált, új kihívásokat jelentett, annak minden szépségével és nehézségével. Négy hónapot Ingolstadtban is voltam, hogy beletanuljak a gyárbővítés rám eső folyamatába. Hiszen meg kellett tanulni és ki kellett találni, hogy az eddigi egy gyáregység helyett miként lehet irányítani három gyáregységet és egy központi raktárat úgy, hogy figyelembe vesszük azok sajátosságait. A szériakörnyezet eléréséhez ezzel együtt is sok küzdelem és nem kevés improvizáció kellett, de sikerült. Ebben az időszakban teamkoordinátor lettem, majd 2015 végétől programtervező specialista. 2020 novemberében adódott lehetőségem arra, hogy hároméves kiküldetésben az Audi AG programtervezésén dolgozzak és fejlődjek tovább. Ezzel számomra addig ismeretlen területeket ismerhettem meg, így teljes rálátásom nyílt a programtervezésre, hogy az miként működik nagyban, az ingolstadti központban. S bár a koronavírusjárvány miatt mindez komoly megterhelést jelentett a családom számára is, szakmai értelemben mindenképpen megérte.

Maradt Ingolstadtban

Zoltán jelenleg is Ingolstadtban dolgozik, ám ez év januárjától az Audi AG munkavállalójaként. – A vevői megbízás irányítás részlegen kínáltak számomra munkát, ahol a heti termelési csomagokat állítjuk össze a legyártandó autókhoz, valamint az előtervezést készítjük. Ezzel tulajdonképpen teljessé válik számomra a folyamat addig, amíg a jármű legördül a gyártósorról Az eddigi életutamra visszatekintve elmondhatom, hogy az elmúlt 17 évben a közép- és hosszútávú programtervezéstől a felrakási szekvenciaképzésig mindenhol tapasztalatokat szereztem, s a megszerzett tudásom folyamatosan használom, bővítem. Szakmailag ez nagy kihívás, egyben hatalmas lehetőség is. Ugyanakkor, ha szigorúan a karrieremet nézem, akkor visszalépés, hiszen Győrben specialista és szakreferens is voltam, itt pedig végeredményben egy „egyszerű munkavállaló”. Ám úgy érzem: azért kellett visszalépnem egyet, hogy szakmailag fejlődhessek, s utána karrierben is előre léphessek kettőt. Ahogy az sem mindegy, hogy a kislányom multinacionális környezetben nő fel, s Ajna hét évesen már két nyelven beszél. Bízom abban, hogy a feleségem is talál itt munkát. Őt is sokan ismerhetik a győri egyetemen, hiszen a jogi karon végzett, ráadásul a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) Deák Ferenc Karának elnöke is volt.

Kökényesi Melindával – aki ma már Tóth Melinda – Zoltán az egyetemen ismerkedett meg, még 2011-ben. – Mesterképzésre jelentkeztem, s részt vettem abban a gólyatáborban, ahol életem párja a táborvezető volt. Így kezdődött… Az egyetem azonban nem csupán a feleségemet adta, hanem sok-sok barátot is, meg például az amerikai focis élményeket és eredményeket. No és Solt Katalin emlékezetes óráit, Honvári János gazdaságtörténeti előadásait… A gimnáziumból pedig szívesen gondolok vissza Marosvári Józsefre, aki magyart tanított, s aki szakmailag és emberileg is „nagybetűs tanár” volt. Elnézést, hogy kicsit csapongok, de nem igazán tudok magamról beszélni, nem nagyon tudom magam szavakban eladni. Ezért aztán az állásinterjúk alapján aligha jutottam volna be sehova, ám valamiért mindig megkaptam a lehetőséget arra, hogy a teljesítményemmel bizonyítsak. Azzal pedig sosem volt baj.

Már szinte befejezzük a beszélgetést, amikor ismét a lányáról kezd beszélni. – Elképzelem, hogy mire eljut az érettségiig, már nem lesznek nyelvi problémái, mint nekem. S miközben minden digitalizálódik és robotizálódik, úgy vélem, hogy az emberi értékek sem szorulhatnak a háttérbe. Márpedig Ajna az itteni tapasztalatokkal felvértezve képes lehet több nyelven, több kultúrában is dolgozni. Úgy vélem: azzal, ha személyesen átéli több kultúra együtt élését és együttműködését, az ő élete is sikeres lehet. Otthonról azt a mentalitást hozom, hogy a szülő célja nem lehet más, mint hogy a gyermeke túlszárnyalja őt. Ehhez igyekszem számára biztosítani a feltételeket, miközben igyekszem a sikereimmel, eredményeimmel egyre magasabbra emelni a lécet… 

SZÖVEG: BAUDENTISZTL FERENC
NÉMET FORDÍTÁS: CHRISTOPH RIETHER
FOTÓ: KÖNCZÖL JÁNOS