KÜLÖNDÍJAS SZEMVIZSGÁLÓ

– Szegeden születtem, hivatalosan Szatymazon élek, de inkább sándorfalvinak mondom magam, mivel közelebb lakunk ahhoz a kis településhez, ahová általános iskolába is jártam – kezd élettörténetének ismertetésébe Rovó Balázs. – A szüleim a mezőgazdaságban dolgoznak, két testvérem van. János bátyám a Szegedi Tudományegyetem embertani tanszékén tevékenykedik, míg a nővérem építésznek tanult Sopronban, ahol papíron ugyan a Handler Nándor Technikum grafika és művészettörténet szakos tanára, ám a közelmúltban született kislánya, így az oktatás egyelőre háttérbe szorult. A karrier tekintetében egyébként Anett nyomdokain lépegetek. Mindketten Szegedre jártunk a Tömörkény István Művészeti Szakgimnáziumba, ám míg ő grafikusnak tanult, én szobrásznak. A testvérem útja onnan a leghűségesebb magyar városba vezetett, az Alkalmazott Művészeti Intézethez, ahol építőművész diplomát szerzett. Mivel nagyra tartotta a volt soproni tanárait, ezért jöttem Győrbe, a Széchenyi István Egyetem Design Tanszékére.

Balázst a grafika is vonzotta ugyan, ám a térbeli alkotás valamivel közelebb állt a szívéhez. A különbség éppen csak árnyalatnyi volt, ami abban is tetten érhető, hogy a középiskolai felvételit megelőzően az utolsó nap cserélte fel a jelentkezési sorrendet, így előzte meg szinte a célvonalnál a szobrászat a grafikát. – Utólag is beigazolódott, hogy jó döntés volt, mivel megítélésem szerint szakmai szinten jó pályán járok. Élvezem is, érdekel is, s megy is aránylag – jegyzi meg mosolyogva. – Bár tisztában vagyok azzal, hogy a grafikus keresettebb, s hogy jobban el is tud helyezkedni, mint egy szobrász. Harmadik helyen egyébként a kerámiát jelöltem meg, de arra is gondoltam, hogy ha esetleg nem nyerek felvételt a szakgimnáziumba, mert akkor a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolába vezetett volna az utam. Végső lehetőségként pedig még a vendéglátást, azon belül pedig a szakács szakmát sem vetettem el, mert szeretek főzni.

Szakmát mindenképpen szeretett volna kitanulni, az egy másodpercig sem volt kérdés. Ami az egyetemi jelentkezést illeti, ott is szinte az utolsó pillanatban döntött, ám ezúttal nem a vacillálás miatt, hanem azért, mert alig két héttel a jelentkezési határidő előtt hirdették meg a szakot. – A nővérem értesült arról, hogy beindul Győrben a dizájnképzés, így aztán azt is megjelöltem. Különben a MOME, azaz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem lett volna a választásom. S ott is természetesen a formatervezés, amelyről a középiskolások többsége nem is nagyon tudja, hogy mit is jelent valójában. Ahogy számomra is sok titkot tartogatott… Ezért aztán tanszéki szinten blog indítását tervezzük, amelyből meg lehetne ismerni, hogy mit csinál egy formatervező. Mindezt személyes blogokkal is alátámasztanánk, ahol az egyéni munkáinkról, sikereinkről is beszámolnánk. Ahogy tesszük most mi is Balázs kapcsán, aki 2016- ban kezdte a gimnáziumi tanulmányait, 2021-ben pedig az egyetemi képzést. Mint mondta, a győri egyetemen megváltozott, de egyben meg is erősödött az elképzelése szakmai értelemben. – Megváltozni olyan értelemben, hogy jobban átlátom a nagy mértékben szerteágazó folyamatokat, hiszen egy formatervező tevékenysége sokrétű, s függ attól, hogy mire fókuszál. Lehet az ékszer, bútor, lámpa, autó, drón, igazából bármi. Nagy előny, hogy a szakmán belül alapvetően mindenki maga választhatja meg azt az irányt, amely számára a legvonzóbb, s amelyhez a legjobban ért. Egy dizájnernek persze a projekttől függően ismernie kell rengeteg faktort, s közben érzékenynek is kell lennie kulturális, társadalmi és művészettörténeti tényezőkre.

A középiskolai oktatói közül Bánvölgyi Lászlót emelte ki, aki szobrászatra tanította, s tovább erősítette az érdeklődését a manualitás felé. Az egyetemi tanárai közül mindenkiről dicsérően beszél, ám külön is kiemeli szakvezetőjük, Lepsényi Imre, valamint Miklósi Ádám tevékenységét, akik szerinte nagyon sok plusz energiát fordítanak a képzésre, amely családias hangulatban zajlik, mivel az évfolyamukon hat formatervező tanul. – Úgy tervezem, hogy a kétéves mesterképzésre még itt maradok, aztán munkafüggő, hogy hol folytatom. Jó lenne közelebb a szüleimhez, Szegedet is nagyon szeretem, de talán itt nagyobb a lehetőség. S nem csupán a nyugati országok közelségére gondolok, hanem arra, hogy a „kockaépület” – már csak az oda települt cégek miatt is – ideális helyszín a kapcsolatépítésre. Ráadásul, két formatervező évfolyamtársammal komolyan gondolkodunk egy saját stúdió alapításán. 

EGY MEGÉRDEMELT ELISMERÉS

Egyetemünk Digitális Fejlesztési Központja (DDC) kereste meg Lepsényi Imrét azzal, hogy az egyik formatervező hallgató számára lenne egy érdekes feladatuk, melyet a szakvezető Rovó Balázsra ruházott. A feladat pedig nem volt más, mint egy orvosi szemvizsgáló eszköz tokozásának a megtervezése. – Örömmel fogadtam a felkérést, hiszen egy ilyen projektmunka nagyon jól mutat a szakmai portfolióban. Ráadásul, bár eleinte a bútor irányt favorizáltam, idővel rájöttem, hogy amihez igazán értek és amit igazán szeretek, azok az elektronikai eszközök, amelyeknek több alkatrésze van, mert szeretek formarendszerekben és szerkezetekben gondolkodni. Két hónapon keresztül szinte éjjel-nappal csak ezzel az eszközzel foglalkoztam, azaz ötleteltem, rajzoltam, modelleztem, nyomtattam és konzultáltam. Nem akartam, hogy úgy nézzen ki, mint egy VR-szemüveg, hiszen ez nem szórakoztatóipari, hanem orvosi eszköz. Ezért aztán elvárás volt, hogy a hordozható tárgy könnyű legyen, fejformától függetlenül stabilan illeszkedjen az archoz, s hogy kórházi környezetben is használhatóvá váljon azzal, hogy a tisztítása egyszerűen történhessen. Azt eleve tudtuk, hogy díjra jelölhető lesz az eszköz, így aztán az egyetem által levédett első verzióval májusban pályáztunk is. A DDC szakembereivel egyetértésben haladtam a munkával, miközben a tanszékünk oktatói is terelgettek, nem konkrét javaslatokkal, hanem az érzet megtalálásának irányába. Minden tanácsot nagyon átgondoltam és mérlegeltem annak érdekében, hogy végeredményben egy bizalmat sugárzó profi eszköz kerülhessen a szemészek birtokába.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíjjal jutalmazott pályamunkáját egyébként Balázs azóta már továbbfejlesztette, amely nagyon hasonló az első változathoz, ám arculatában némiképp megváltozott, ahogy a hardver is módosult. – A különdíj nagyon nagy biztatás számomra, ám nem szabad elbíznom magam. Nagyon sok támogatást kaptam az oktatók részéről, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ilyenkor a szerencse is szerephez jut. Remélem, nemzetközi díjakat is kiérdemlek majd, mert ezekkel lehet munkákat begyűjteni és bevételt növelni. Minél ismertebb a díj, annál nagyobb az értéke. Magyarországon már sikerült az egyik legismertebb díjat kiérdemelnem. Bevallom őszintén, korainak is tartom, de sokat tettem érte, úgyhogy szerintem megérdemeltem.

SZÖVEG: BAUDENTISZTL FERENC
FOTÓ: DÉNES NÓRA, KÖNCZÖL JÁNOS