EGY NEM HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET

KAPITÁNY A FELHŐK FELETT / CAPTAIN ABOVE THE CLOUDS

Huszár Attila számára gyermekként valószerűtlen álom volt, hogy egy légitársaság kapitánya legyen. Amikor aztán valóra vált a titkos terv, az egyik osztálytárs emlékeztette arra, hogy a középiskolás időszak elején egyszer mégiscsak beszélt arról, hogy szívesen repülne a felhők felett. Magazinunknak már az Etihad Airways frissen kinevezett kapitányaként nyilatkozott Abu Dzabiból.

For Attila Huszár, becoming an airline captain was an unrealistic dream as a child. But when his secret plan became a reality, a classmate reminded him that he had once talked about flying above the clouds at the beginning of his secondary school years. He was interviewed by our magazine as the newly appointed captain of Etihad Airways from Abu Dhabi.

Hirdetés

Kicsit megkésett karácsonyi ajándékként, 1979. december 27-én született Szombathelyen. A család később Vasváron, majd Ajkán élt, onnan vezetett 1984-ben az útjuk a végállomást jelentő Győrbe, ahol kezdetben az egykori Kun Béla lakótelepen, a jelenlegi Marcalvárosban éltek, majd 1989 decemberében a szüleinek ma is otthonául szolgáló Ergényi lakótelepre költöztek. Attila általános iskolai életútja sem volt kevésbé mozgalmas. Kezdett a Balázs Béla Általános Iskolában, majd következett a Gombos Ferencről elnevezett oktatási intézmény, míg az utolsó két osztályt az Arany János Általános Iskolában járta ki. Aztán tanulmányait a Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskolában folytatta, hogy aztán a reál érdeklődésének megfelelően 1998 szeptemberében a Széchenyi István Főiskola műszaki menedzser szakán tanuljon tovább. 2002 februárjában a diplomáját már az egyetemi rangra emelt felsőoktatási intézményben kaphatta kézhez. – Jól tanultam ugyan, de nem voltam kitűnő tanuló, így aztán gimnáziumi továbbtanulásban nem gondolkodtam, viszont a közgazdaságtani szakképzés barátságos opciónak tűnt. Ezek után aztán szinte adta magát a műszaki menedzser szak, ahol a közgazdaságtani ismeretek bővítése mellett mérnöki tanulmányokat is folytathattam. Az akkor még újnak számító képzés egyik vonzereje kétségkívül az volt, hogy megnyitotta a kapukat a multicégek irányába is. Szerettem Győrben, Budapest nem vonzott, így aztán a Széchenyi magától értetődő választás volt.

Mint mondta, a diplomaszerzés nem volt kérdés, már csak szülei foglalkozása miatt sem. Édesapja Miskolcon ideggyógyászként dolgozott, édesanyja a borsodi megyeszékhelyen egyetemi tanárként angol és német nyelvet tanított, amikor megismerkedtek egymással. Két lánygyermek után született Attila, de már Magyarország nyugati felében, mivel apukája akkor éppen Szombathelyen praktizált. Aztán a vasvári körzeti orvoslás után jött Győr – és az idegsebészet. A folyók városában édesanyja tanított a Krúdy Gyula Gimnázium és Szakközépiskolában, illetve a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban, majd nyelvoktatási céget alapítva nagyobb vállalatok menedzsereit tanította angolra. – Mindezek tükrében számomra is magától értetődő volt a nyelvtanulás, ráadásul az angolt nagyon szerettem. Ám nem csak megtanulni akartam angolul, az is fontos volt, hogy helyesen sajátítsam el, mert az esetleges külföldi érvényesüléshez az elengedhetetlennek számított. Ekkoriban kezdett fokozatosan kialakulni bennem egyfajta világlátási vágy, mármár kényszer.

Ennek eredménye a munkájában is tetten érhető volt. Ám ahhoz, hogy a mozgalmas fiatalkori időszakot felelevenítsük, vissza kell térnünk a főiskolai évekhez – több szempontból is. – Általánosságban is pozitív élmény volt az ott eltöltött hét félév. Ugyan a nagy csoportos előadásoknál számomra hiányoztak a személyes kapcsolatok, a mérések során családiasabb volt a légkör. Ezért is emelném ki a laborból Solecki Levente nevét, aki egyrészt odaadóan tanított, miközben nem lehetett nem észrevenni elhivatottságát a szakma és a mérés iránt. A műszaki menedzseri tudásnak, az általános mérnöki és közgazdasági ismereteknek a munkámban és a hétköznapokban is hasznát vettem. Például a pilótaképzésben is az egyetemi tudás közvetett módon, de biztosan szerepet játszott. Összességében bátran kijelenthetem: a Széchenyi István Egyetemnek köszönhetem azt, aki vagyok.

Adta magát a műszaki menedzser szak, ahol a közgazdaságtani ismeretek bővítése mellett mérnöki tanulmányokat is folytathattam. Az akkor még újnak számító képzés egyik vonzereje kétségkívül az volt, hogy megnyitotta a kapukat a multicégek irányába is. Szerettem Győrben, Budapest nem vonzott, így aztán a Széchenyi magától értetődő választás volt.

Huszár Attila a hetedik, gyakorlati félévet a GE – az egykori Tungsram – győri gyárban töltötte, ahol aztán fel is ajánlották számára a folytatást. Komoly előnyt jelentett számára a magabiztos angol nyelvtudás, amelynek köszönhetően nagyon gyorsan projektmenedzser lett. – Pályakezdőként roppant szerencsésnek éreztem magam, hogy ilyen helyre kerültem. Aztán végeredményben három és fél év után felmondtam, mert nagyon hosszúnak éreztem a munkanapokat. Reggel 7 órától bent voltam, ám mivel jórészt amerikai munkatársakkal kellett tartani a kapcsolatot, az időeltolódás miatt a megbeszélések sokszor az estébe nyúltak. Fiatal voltam, utazni szerettem volna, ezért nekivágtam a világnak. 2005 januárjában a Spanyolország déli részén fekvő Marbellába költöztem, ahol fél évig spanyolul tanultam. Utána Oxfordba utaztam, ahol – a Rudolph Logistik interjúján való megfelelésnek köszönhetően – a BMW azon gyárában dolgoztam, ahol a Minik készülnek. Ott nyolc hónapot tevékenykedtem egészen 2006 májusáig, amikor is visszamentem Marbellára, ahol a turizmusban foglalkoztattak. Az egyik ismerősöm révén októbertől már egy skóciai ötcsillagos hotelben dolgoztam. Bő fél év elteltével, 2007 májusában hazajöttem és állást kerestem. S közben persze élveztem a nyarat, Ikrénybe szinte folyamatosan jártam wakeboardozni. A vakációzás közben azért júliusban arra is időt szakítottam, hogy elmenjek az Egyesült Arab Emírségek 2003-ban alapított nemzeti légitársaságának budapesti nyílt napjára. Az Etihad ugyanis oly mértékben növekedett akkoriban, hogy európai munkatársak felvételét is aktívan szorgalmazták. Többkörös interjú révén szeptemberben kaptam hírt arról, hogy felvettek légi utaskísérőnek. 2007. október 7-én munkába is álltam Abu Dzabiban.

A következő év elején pilótaképzést hirdetett meg az Etihad a cég munkatársainak, illetve azok hozzátartozóinak. Három körös kiválasztás előzte meg a programot. A jelentkezőknek előbb egy általános műveltségi tesztet kellett kitölteniük, amelyben érintették a matematikát, a fizikát és a földrajzot, ugyanakkor felmérték az IQ-szintet is. A kiválasztottak a következő lépésben Dubajban vettek részt egy szem-kéz koordinációs teszten, majd aki ezeket az elvárásokat is sikerrel teljesítette, csoportos feladatokban vehetett részt, majd egy személyes interjún. 2008 májusában aztán ki is hirdették, hogy augusztus végén kikkel indul a pilótaprogram. Huszár Attila köztük volt. – Másfél évig tartott a kiképzés a sivatagban, pontosabban a hét oázis köré épült ElAjn városában, a helyi reptéren. 2010 májusában kezdtem el a típusvizsgát az Airbus A320 modellre. A repülések számát tekintve 2012 januárjában lehettem első tiszt, elfoglalva helyem a kapitány melletti jobb oldali ülésben. Az Airbus A320 után 2014-től az A330 típussal, majd egy évre rá az A340 négymotoros géppel repültem, ezt követően válthattam a Boeing 777 modellre, a világ legnagyobb kéthajtóműves utasszállító repülőgépére. 2019 végére értem el az 5500 órás repülési minimumot, amely a kapitányi előléptetés egyik feltétele. Aztán jött a Covid, amely megállított mindent, miközben én már Boeing 787 típussal is repülhettem. A járvány csillapodása után aztán nagyon beindult minden, 2021 októberében be is hívtak a kapitányi program kezdéséhez szükséges kétkörös tesztelésre. Ennek sikeres teljesítése után a kapitányi program tavaly év elején indult. Számomra csak indult volna, mert éppen akkor koronavírusos lettem. Ráadásul, műszaki problémák miatt a Boeing nem tudta az ígért időben szállítani a 787-es gépeket. Végül ez év januárjában kezdhettem el a programot, kapitányként mintegy két hónapja az első utam Indiába vezetett. Kicsit még furcsa, de nagyon jó érzés, hogy az „enyém” a repülőgép. Ha a nyugdíjazásomig, 65 éves koromig repülhetek, nagyon boldog leszek. Megtaláltam a helyemet a világban. Igaz, kerestem is a lehetőségeket, de tettem is azért, hogy valóra váljanak az álmaim.

A little late as a Christmas present, he was born on 27 December 1979 in Szombathely. The family later lived in Vasvár, then Ajka, from where they moved to Győr in 1984. They first lived in the former Kun Béla housing estate, now Marcalváros, and then in December 1989 they moved to the Ergényi housing estate, which is still the home of his parents. Attila's primary school career was no less eventful. He started at the Béla Balázs Primary School, then went on to the school named after Ferenc Gombos, and he completed his last two classes at the Arany János Primary School. He then continued his studies at the Deák Ferenc Secondary School of Economics, and in September 1998, in line with his interests, he was accepted to the Széchenyi István College, where he studied technical management. In February 2002, he received his degree from a higher education institution that had been upgraded to university level.

- I was a good student, but not an excellent one, so I didn't think about going to secondary grammar school, but the vocational school in economics seemed like a friendly option. After that, the technical management course seemed to lend itself, where I could study engineering as well as economics. One of the attractions of the then new training was undoubtedly that it opened the door to multinational companies. I liked Győr, Budapest did not attract me, so Széchenyi was a natural choice.

As he said, getting a degree was not a question, if only because of his parents' profession. His father was working as a neurologist in Miskolc, and his mother was teaching English and German as a university professor in the Borsod county seat when they met. After two daughters, Attila was born, but in the western part of Hungary, as his father was working in Szombathely. Then, after working as a GP in Vasvar, came Győr - and neurosurgery. In the city of rivers, his mother taught at the Gyula Krúdy Secondary School and later in Ferenc Kazinczy Secondary Grammar School, and then founded a language training company to teach English to managers of large companies. - In light of all this, learning languages was an obvious choice for me, and I loved English. But I didn't just want to learn English, it was also important to learn it correctly, because it was essential for my future career abroad. It was at this time that I gradually began to develop a kind of desire to see the world, almost a compulsion.

The result of this was also evident in his work. But to recall the turbulent youthful period, we need to return to the college years - in more ways than one. Overall, the seven semesters I spent there were a positive experience. Although I missed the personal connections in the large lecture groups, the laboratory measurements had a more family atmosphere. That is why I would like to mention Levente Solecki from the lab, who taught with dedication, while his commitment to the profession and to the importance of measurement was obvious. I have used my knowledge of technical management, general engineering and economics in my work and everyday life. For example, in my pilot training, university knowledge has also played an indirect but definite role, and all in all I can say that I owe who I am to Széchenyi István University.

Attila Huszár spent his seventh semester, as an intern at at GE - the former Tungsram - factory in Győr, where he was offered a a permanent position. His confident command of English was a big advantage, and he quickly became a project manager. – As a young professional, I felt very lucky to be in a place like this. I ended up quitting after three and a half years because I felt the hours were too long. I was in from 7 a.m., but because I had to keep in touch with a lot of American colleagues, the time difference meant that meetings often went into the evening. I was young, I wanted to travel, so I set off to see the world. In January 2005, I moved to Marbella in the south of Spain, where I studied Spanish for six months. I then travelled to Oxford where, thanks to passing the Rudolph Logistik interview, I worked in the BMW factory where the Minis are made. I worked there for eight months until May 2006, when I went back to Marbella, where I was employed in tourism. From October that year, through an acquaintance, I was already working in a five-star hotel in Scotland from October. After more than six months, I came home in May 2007 looking for a job. And of course in the meantime I enjoyed the summer, I went wakeboarding in Ikrény almost all the time. In July, while on holiday, I also made time to go to the Open Day of the UAE's national airline, founded in 2003, in Budapest. Etihad was growing so fast at the time that they were actively recruiting European staff. Through a series of interviews, I heard in September that I had been hired as a flight attendant. I started work in Abu Dhabi on 7 October 2007.

At the beginning of the following year, Etihad launched a pilot training programme for Etihad employees and their families. The programme was preceded by a three-round selection process. Candidates first had to complete a general literacy test covering maths, physics and geography, while their IQ level was also assessed. Those selected next took part in an eye-hand coordination test in Dubai, and those who passed these requirements were then invited to take part in group exercises and a personal interview. In May 2008, it was announced who would be participating in the pilot programme starting at the end of August. Attila Huszár was one of them. - The training lasted for a year and a half in the desert, more precisely in the town of El-Ajn, built around seven oases at the local airport. In May 2010 I started the type test for the Airbus A320. In terms of the number of flights, I became first officer in January 2012, taking my place in the right-hand seat next to the captain. After the Airbus A320, I flew the A330 from 2014, followed by the A340 four-engine aircraft a year later, and then the Boeing 777, the world's largest twin-engine passenger aircraft. By the end of 2019, I had reached the 5500-hour minimum, which is one of the requirements for promotion to captain. Then came Covid, which stopped everything, while I was able to switch to a Boeing 787. After the epidemic subsided, things really took off, and in October 2021 I was invited to a two-round test to start the captain programme. After successfully completing this, the captain programme was launched early last year. Unfortunately, I contracted COVID so I could not yet start. In addition, due to technical problems, Boeing was unable to deliver the 787s on time as promised. I finally started the programme in January this year, my first trip was to India as a captain about two months ago. It is still a bit strange, but it feels really good to "own" the plane. If I can fly until I retire at 65, I will be very happy. I have found my place in the world. True, I have looked for opportunities, but I have also made my dreams come true.