GYŐRBEN MINDIG SÜT A NAP

Pál Edith Erzsébet Budapesten született ugyan, ám a család hamar viszszaköltözött az édesanya számára otthont jelentő Sátoraljaújhelyre, így aztán a helyi Szent Margit Általános Iskolában kezdte meg tanulmányait. Viszonylag korán a zenei képzés is az élete részévé vált. – Az édesapám zongorázott, volt is otthon egy pianínónk, ezért aztán természetesnek tartottam, amikor a zeneiskolai toborzáson viszsza tudtam tapsolni a ritmust. Ennek köszönhetően indultam el a zenei pályán a Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol két zongoratanárom is volt: Hörcsikné Balla Beatrix és Petricska Miklósné. Eszter néninek rengeteget köszönhetek, hiszen ő indította be a zenei karrieremet. Számos regionális versenyen szerepelhettem, egyszer még a Nők Lapjában is megjelent egy írás rólam, a tehetséges vidéki ifjúságot bemutatva.

Egykeként mindig is visszahúzódó lány volt, akit az édesapja korai halála után az anyukája egyedül nevelt fel. A zene mellett 2004-től a cserkészet töltötte ki az életét. Utóbbi kapcsán érezte azt, hogy mennyire fontos a nevelés, a fiatalokkal való foglalkozás. Edith közben 2008-ban tanulmányait a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának kéttannyelvű osztályában folytatta, ahol – elmondása szerint – szenzációs közösségbe került. Tanárai közül Tóthné Jenei Gabriella nevét emelte külön is ki, aki egyfajta mentorként nagyon sokat foglalkozott vele. Elsősorban neki köszönhette, hogy már a középiskolás időszakban sikeresen letette a felsőfokú angolnyelv-vizsgát. Ami a zenei vonulatot illeti, ott az immár két évtizedes múltra visszatekintő Crescendo Nyári Akadémia hozta meg az áttörést, ahol a már említett Eszter néni javaslatára nem önkéntesként, hanem diákként vett részt. – Ezen a képzésen találkoztam Dominkó Istvánnal, a későbbi zongoratanárommal, aki azt tanácsolta, hogy érdemes lenne komolyabban foglalkoznom a zenével. A gimnázium elvégzése után így kerültem Csepelre, ahol ő tanított. A zenészek ugyanis nem iskolát választanak, hanem mentort. Követtem Dominkó Istvánt, akit nem csak művészként tisztelek, emberként is példaképnek tartom. Közben egy fantasztikus tanár is, aki az addigi hiányosságaimat technikailag kiegyenlítgette, s közben folyamatosan motivált arra, hogy törekedjek az önállóságra, amelyhez a jó kiállás elengedhetetlen. Szeretetet és törődést kaptam tőle, egyengette az utamat, amely két év után – megint csak őt követve – a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolába vezetett, ahol a hároméves OKJ-képzés utolsó tanévét töltöttem. Az az egy év azonban felért hárommal is, annyi tapasztalattal gazdagodtam, annyi erőt és energiát kaptam. A körülményekről és a színvonalról is csak felsőfokban beszélhetek, ahogy a lehetőségekről is. Felléphettem a Múzeumok Éjszakáján a Nemzeti Galériában, játszhattam a Várkerületben. Szegény családból származva, ezek egykoron elérhetetlen álomnak tűnhettek. A mai napig úgy gondolom, annak idején jó döntést hoztam, amikor a jó hírű gimnázium után vágtam bele a zenei képzésbe. Amennyiben a zenei pálya nem jött volna össze, egy erős érettségivel bármerre mehettem volna tovább. Ma sem döntenék másként, még úgy sem, hogy marad(hat) tam a zenénél.

A zenészek ugyanis nem iskolát választanak, hanem mentort. Követtem Dominkó Istvánt, akit nem csak művészként tisztelek, emberként is példaképnek tartom. Közben egy fantasztikus tanár is, aki az addigi hiányosságaimat technikailag kiegyenlítgette, s közben folyamatosan motivált arra, hogy törekedjek az önállóságra, amelyhez a jó kiállás elengedhetetlen. Szeretetet és törődést kaptam tőle, egyengette az utamat.

Debrecen vagy Győr? A következő döntési helyzetben erre a kérdésre kellett jó választ adnia. Végeredményben persze ezúttal sem a két város egyeteme között választott, hanem mentort talált. – Dominkó István javasolta egykori győri tanárát, Várayné Szűts Katalint. El is jöttem a Széchenyi István Egyetem nyílt napjára, ám maga a rendezvény a kampuszon volt, s nem a Zsinagógában, ahová mentem. Így is megengedték, hogy részt vegyek az éppen zajló órán, amelyet éppen Várayné Szűts Katalin tartott. A tanításába azonnal beleszerettem, s már elsőre azt éreztem, hogy személyében az addigi két mentorom egyben jelenik meg. Maga a hely is elvarázsolt, arról nem is beszélve, hogy Győrben éppen sütött a nap. Amikor a debreceni nyílt napra mentem, ott felhős, rossz idő volt. Mindezt akár égi jelnek is tarthattam volna, de én tudat alatt már a győri Zsinagógából kilépve tudtam, hogy melyik a jó választás.

Az osztatlan zongoratanári képzést 2016-ban kezdte, a Szervita Leánykollégiumban szállást találva. – Nyolcéves korom óta Laczkó Kitti a legjobb barátom, aki már jó ideje Skóciában él, de a kapcsolatunk így is töretlen, míg a csepeli kollégiumból a színész Pécsi Lujzával, valamint a fuvolatanár Varga Hajnival tartom a barátságot. Mindezt azért említem, mert a baráti köröm Győrött a szobatársaimmal tovább bővült. Páll Erzsébettel, Tiborcz Melindával és Both Csillával bár mindannyian eléggé különbözünk, együtt mégis zseniálisak voltunk, munkánkat a tanáraink is megbecsülték. Az oktatóim közül a már többször említett Várayné Szűts Katalin mellett kiemelném a zenetörténetet tanító Szabó Balázst, valamint a többek között szolfézsra oktató Olsvay Endrét. A szakmai tevékenységük mellett tanárként is zseniálisak, akik elméleti és gyakorlati szinten egyaránt kiemelten foglalkoznak a hallgatókkal. Az utolsó évemből megemlíteném Jakab Zsuzsanna zongoratanárnő nevét. Tanári szakmódszertant tanított, mellyel sokat tett hozzá a zeneiskolás tanításom megacélosodásához. Na és persze Ruppert István, aki szakmailag és szervezésben is nagyszerű. A koncertek után sosem felejtette el, hogy csokival kedveskedjen a fellépett hallgatóknak. Ha már csokoládé, a diplomaátvételkor a legkiemelkedőbb szakdolgozatért megkaptam a karon a hagyományos Milka-csoki díjat.

Edith a diplomamunkájában a győri művészeti kar elmúlt 25 évét dolgozta fel, az oktatói és hallgatói névjegyzéket tekintve azonban egészen 1989-ig nyúlt vissza, mivel korábban született egy olyan kiadvány, amely az addig tartó időszakról szólt. – A cserkészi énemnek köszönhetően ebben is az egyediségre törekedtem. S mivel nagyon hálás voltam a művészeti kar tényleg valamennyi munkatársának, akik kivétel nélkül hatottak az életemre, szerettem volna ezzel összefüggő témával foglalkozni. Mivel megtudtam, hogy a kar utóbbi negyed évszázados történetét nem dolgozták fel, gondoltam, belevágok. Konzulensként Szűts Kati nénit kértem fel, aki azonnal Gyapay Péternéhez irányított, mint a kar legrégebbi munkatársához. Szerencsére, elsőként vele készítettem az interjút. A beszélgetésünk után egy hónappal ugyanis Tünde néni elhunyt. Ezek után nagyon furcsa volt visszahallgatni a felvételt. Különös volt azt hallani, hogy neki is szándékában állt egy kartörténeti könyv megírása. Mivel neki ez már nem adatott meg, még inkább azt éreztem, hogy ezt most már nekem kell megpróbálnom. Tanárokkal, hallgatókkal egyaránt beszélgettem, korabeli cikkeket olvasgattam, így állt össze a szakdolgozat, amely bár a terjedelménél fogva sem lehet teljes körű, mégis átfogó képet ad a kar közelmúltjáról és jelenéről. A Tünde néni emlékére írt diplomamunkámnak azt a címet adtam, hogy „Szívvel, lélekkel”, mert mindvégig azt a szellemi hátteret és emberséget szerettem volna megfogni, amely a művészeti kart jellemzi. A Gábor József örökségét jelentő intézmény mindig is családias volt, az idilli környezetet az ott dolgozók a munkájuk mellett „apró adományaikkal” tették még szebbé és jobbá. Elképesztő, hogy ez a kar honnan hová jutott…

S hogy hova jutott Nagy-Benczeyné Pál Edith Erzsébet? Győrújbaráton, a Napsugár Művészeti Iskolában tanít, hogy megszerezze a Pedagógus 1 fokozatot. Ez ugyan a cél, de számára sokkal fontosabb, hogy átadja a diákoknak mindazt a zenei tudást, amit a mestereitől tanult, méghozzá azzal a kreativitással, melyet a cserkészektől hozott. Jelenleg is csapatparancsnok a sátoraljaújhelyi 768. számú Csepellény György cserkészcsapatban. 2020 augusztusától feleség, Nagy-Benczey Viktort a fővárosban ismerte meg, egy cserkészcsapat-vezetői képzésen még 2015-ben. A férje informatikus, neki köszönhetően a koronavírus-járvány idején nem csupán 10 ember hallhatta Edith diplomakoncertjét, hanem élőben streamelve mintegy hatszázan hallgatták a Scarlatti Szonátákat, Kodály Zoltán Székely keservesét, valamint Haydn D-dúr zongoraversenyét.

S hogy mit hoz a jövő? Reményei szerint egy kisbabát. S hogy hol élnek majd? Valahol Magyarországon. Egyelőre azonban fantasztikusan érzi magát Győrújbaráton, ahol nagyon tehetséges kollégák és diákok között dolgozhat, s továbbra is nagyon szereti Győrt, ahol azóta is süt (rá) a nap.