EMBER A GÉPBEN – ÉS A FÓKUSZBAN

„Szimulálunk”

Furcsa érzés volt kiszállni a vezetőülésből, kicsit olyan, mint amikor egy tengeri vagy viharos balatoni hajózás után végre szárazföldön próbálna sétálni az ember. Hiába, szokni kell a virtuális világot. Erre is tökéletes a SZESIM Jármű- és Közlekedésszimulációs Laboratórium, ahol nemcsak személyautót, hanem autóbuszt és teherautót is lehet virtuálisan vezetni, s még kerékpárra is pattanhat az ember. Mielőtt bemutatnánk a labor vezetőjét, Nagy Viktor Zoltánt, járjuk körbe az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar égisze alá tartozó laboratórium tevékenységét. – Célunk egyértelműen a közlekedésbiztonság javítása. A járművekkel és a közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos problémákat vizsgálva az emberi tényezőre fókuszálunk, ezzel egyedülállóak vagyunk az országban. A vezetőt szenzorokkal szereljük fel, többek között szemmozgást követő szemüveggel és a stressz szintjét azonnal kimutató GSR- (galvanikus bőrreflex) és pulzusszenzorral. A személyre vonatkozó információkat a járműves adatokkal szinkronizáltan gyűjtjük és analizáljuk. Komplex kutatásokról lévén szó nem csupán az objektív mérésekre hagyatkozunk, kérdőíves felmérésben arra is kíváncsiak vagyunk, mit érzett a szimulátoros teszt közben a vizsgált személy. Ez is segít bennünket abban, hogy megértsük, ki hogyan és miért úgy reagált egy adott szituációban.

Az egyetemi adjunktusként dolgozó szakember elmesélte, hogy 2020 táján egy jellemző „probléma” motiválta a szimulációs kutatások irányába. – Az autó műszerfalán elhelyezik a képernyőt, miközben a jármű nem egy szórakoztató eszköz, az közlekedési és biztonsági kockázattal rendelkezik. Amennyiben a sofőr a képernyőt nézi és a panelt nyomkodja, hosszú másodpercekig elterelődik a figyelme az útról, a vezetésről. A valós környezetben  és vezetési szimulátorral végzett vizsgálatok eredményeinek is köszönhető, hogy az érintőképernyő helyett egyre több autógyártó hozza vissza a gombos megoldásokat. A kutatásaink során előfordul, hogy bár minden esetben újdonságot viszünk a folyamatba, ráerősítünk korábbi kutatások eredményeire, amivel végeredményben befolyásolni tudjuk a piacot és a termékeket. Ugyan a laboratóriumunk az Audi Hungaria Járműmérnöki Karhoz tartozik, a négykarikás vállalathoz mi kevésbé kötődünk, bár akadnak kapcsolódási pontjaink. Örülünk, ha kutatólaborként észrevesznek bennünket…

Beszéltünk arról, hogy volt olyan kamionsofőr, aki 2 perc után rosszul lett a szimulátorban, amely mégiscsak az egyetlen megoldás arra vonatkozóan, hogy azonos körülmények közepette megismételhető, illetve negatív kimenetellel járó járműves kísérleteket hajtsanak végre. – A szimulált környezet ugyan sohasem lesz teljesen életszerű, ám a vezetői reakciók jól mintázzák azt, ami az adott közlekedési szituációban a valóságban megtörténhet. Arról nem is beszélve, hogy az összehasonlító vizsgálatokból száz százalékosan lemérhető, hogy ki az, aki az adott helyzetben jobban, vagy rosszabbul teljesít, mondjuk különböző interfészeket használva. Érdekes és vizsgálandó kérdés az is, hogy az autókban immáron kötelező vezetéstámogató rendszerek működését mi alapján ítéljük meg, megbízunk-e bennük, s hogy tudjuk-e használni.

A járművezetőre koncentrált vizsgálatok eredményeiről a kutatók folyamatosan publikálnak, a cikkekről nemzetközi visszacsatolások érkeznek, amelyek a kapcsolatok kiépítését és erősítését egyaránt szolgálják. – A nemzetközi tudományos térben egyre magasabb szintre szeretnénk jutni, ebben segíthet például a saját fejlesztésben megvalósított kerékpárszimulátor, virtuális környezet és adatrögzítő rendszer, amely kapcsán olasz, holland és német egyetemekkel közösen egy kutatóhálózat van alakulófélben. Az autóbusz- és kamionvezetői képzés előkészítésében és magában a képzésben is szerephez juthatunk, amely egyelőre piaci résnek számít. Konferenciákon is tudjuk népszerűsíteni a kínálatunkat, legutóbb például a BKV-val közös kutatásunk kapcsán kaptunk nyilvánosságot, amelyben a villamosvezetőket és baleseti gócpontokat elemezzük. A PhD tanulmányaim alatt Kooperatív Doktori Program keretében elnyert ösztöndíj révén az ITK Holding debreceni buszgyártó céggel dolgozhattam együtt. A közös kutatás során egyértelműen kiderült, hogy milyen eszméletlen terhelés éri a buszsofőrt városi környezetben. Míg az autópályán a monotonitás, a városban a közlekedési szituációk miatt lenne érdemes rendszeres monitorozással szűrni a vezetőket, adott esetben javasolva számukra a más útvonalra történő váltást. Bár a vezetési szimulátor külső szemmel játéknak tűnhet, valójában multidiszciplináris kutatási platform. Workshopokat is tervezünk majd, hogy más karokról is ide vonzzuk a jelen és a jövő szakembereit. Gazdasági előélettel rendelkező gépészmérnök vagyok, a kutatásainkba azonban közlekedésinfrastruktúrával foglalkozó szakembereket, közlekedésmérnököket és informatikusokat is bevonunk. Meg persze érdeklődő, motivált hallgatókat, akik szakmai gyakorlatot is teljesíthetnek, TDK-dolgozatot is írhatnak nálunk, sőt mi több, ha megterveznek egy kísérletet, azt itt megvalósítjuk és leteszteljük. A hallgatói versenycsapatokkal is kapcsolatban állunk, már voltak – és remélhetően lesznek is – közös kutatásaink. Nálunk mindig mindenki előtt nyitva az ajtó. Képletesen és a valóságban is.

„Személyeskedünk”

Nagy Viktor Zoltán a győri Radnóti Miklós Általános Iskolába járt, ahol a kétnyelvű képzésnek köszönhetően az angolt és a németet is tanulhatta. Onnan a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumba ment, ahol a francia nyelvvel is megismerkedhetett. Bár érdekelték az autók, így vonzotta is a műszaki irány, bizonytalan volt a jövőjét illetően, ezért szülei javaslatára közgazdásznak tanult – méghozzá egyetemünkön, ahol 2003-ban diplomázott. – Dolgozni az XMEDITOR-ban kezdtem, ahol kezdetben marketinges és rendezvényszervezői feladatokat bíztak rám. A tevékenységében is sokszínű cégnél a lehetőséget kiaknázva a dr. Nagyszokolyai Iván nevével fémjelzett Autótechnika szakmai laphoz kerültem. Bár édesapám mezőgazdasági területen dolgozott szakmai újságíróként, úgy gondoltam, autós szakirányban ez nekem is testhezálló feladat lesz. Ebben nem is tévedtem, amit az is megerősít, hogy a későbbiekben hobbi szinten a városi médiában több mint 10 éven keresztül publikáltam autós teszteket. Előtte azonban még történt egy és más. 2007-ben távoztam az első munkahelyemről, mert rokonlátogatás keretében a Karib-szigetekre utaztam, ahol több hónapot töltöttem. Onnan visszatérve a Széchenyi-egyetemen helyezkedtem el, ahol a Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontban (JRET) projektmenedzser-asszisztensként kiállítások és szakmai kiadványok szervezése volt a feladatom, így gyakorlatilag a korábbi tevékenységemet új helyen folytattam. Mivel az egyetemi munkáim során mindvégig műszaki jellegű kutatási tevékenységeket támogattam, a szakmai témákba is beleláttam. Erre és az autós érdeklődésemre alapozva, gyakorlatilag hobbiból elkezdtem helyben a gépészmérnöki tanulmányokat, amellyel 2011-ben végeztem. Aztán az Anyagtudományi és Technológiai tanszékre kerültem, ahol polimerekkel kezdtem foglalkozni, majd a Járműipari Kutatóközpontba (JKK) bedolgozva ismét visszatértem a járművekhez. A Covid idején érett be annak a gondolata, hogy elsősorban kutatni szeretnék. Áttértem erre a vonalra, s közben elindítottam a doktori programomat. Az idei Akadémiai Napon avattak doktorrá, ennek köszönhetően a Járműgyártás és Technológia Tanszék adjunktusa lettem. A kutatást egyedül kezdtem, azonban az ötletem a támogató kutatók és a jelenlegi közvetlen informatikus kollégám, Sándor Ágoston Pál nélkül aligha vált volna valósággá. Témavezetőm volt a „közlekedéses” Földesi Péter és az igazságügyi orvos-szakértő Kovács Gábor, akik jól képviselték a különböző tudományterületeket, terelgettek – és a közös munkát azóta sem fejeztük be. Jelenleg 3–5 kutatóval és 6–8 hallgatóval dolgozunk folyamatosan, nap mint nap motivációs kihívásokkal. A kutatás és a csapat menedzselése is nagyon tetszik.

Arra a kérdésre, hogy kik hatottak rá leginkább, elsőként az édesapját említette. – Az intellektuális és újságírói attitűdje, valamint a kapcsolatrendszere is nagyban segített. A céges hatás is nagyon erős volt az XMEDITOR esetében, ahol rengeteget tanultam abból, hogy viszonylag kevés emberrel mennyiféle tevékenységet lehet jól végezni. Az egyetemi projektekből is nagyon sok mindent hasznosíthattam, személyes értelemben is. Így aztán Czinege Imre volt rektor és JRET-vezető, valamint a jelenlegi dékán, Dogossy Gábor. A kollégáim közül a tanszékvezető Szalai Szabolcs, illetve Borsos Attila hatott rám leginkább a stílusukkal és a tevékenységükkel. Külön köszönet illeti a családomat, akik mindvégig mellettem álltak, támogatásuk nélkül nem juthattam volna előre. S hogy mit hoz a jövő? A mai világban nehéz hosszabb távú célokat megfogalmazni. Adjunktusként persze számomra a docensi cím jó irány, míg a labort tekintve célként tűzhetjük ki, hogy kutató és szolgáltató laboratóriumként tartson el öt kutatót és foglalkoztasson átlagban úgy 20 hallgatót. Az utazó gyógypedagógusként és logopédusként dolgozó feleségemmel persze a jövőt illetően érdeklődve figyeljük, milyen irányba fejlődnek a fiaink. A 12 éves Dusán esetében a zenei érdeklődés egyelőre a kiemelkedő, zongorázik és hárfázik. Igaz, nagyon jól rajzol is, szóval a művészeti irány borítékolható, de nem lepődnék meg azon sem, ha majd építész lenne. A 10 éves Ábris is a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolába jár, benne erősebben látom a műszaki irányultságot, elsősorban informatikai téren. A 3 esztendős Merse alig egy évesen felállt, majd beszélt, úgyhogy belőle akár cégvezető is lehet – mondja mosolyogva Viktor, aki a fiúk keresztneveire is adott magyarázatot. – A nagyon is általános Nagy vezetéknév mellé kellett valami egyedi.