EGY ELKÖTELEZETT BESZERZŐ / A DEDICATED PURCHASER

Nagyjából egyidős Adyvárossal, ahová 1975-ben született. Tanulmányait a Radnóti Miklós Általános Iskolában kezdte, majd a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban folytatta. – Az általános iskola kiválasztásában szüleim szava volt a döntő, akik nagyon fontosnak tartották az idegennyelv-tanulást. S mivel a Radnóti Miklósról elnevezett iskolában az orosz mellett 4. osztálytól már angolt is tanítottak, így nyolc éven át a belvárosi oktatási intézménybe jártam. Amit persze azóta sem bánok, hiszen az az időszak megalapozta az angolnyelv-tudásomat. Mivel hetedik osztályosként még nem érett meg bennem konkrét elképzelés a jövőmre vonatkozóan, ezért a gimnáziumi továbbtanulás mellett döntöttem. Persze ebben is kikértem a szüleim véleményét, akik támogatták, hogy a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákja legyek. Tetszett a szellemisége, a keresztény hazafias nevelés, meg persze az is, hogy előzetesen úgy hallottam, hogy ott még alaposabb kiművelése lesz az emberfőnek. Ebben nem is csalatkoztam, sokat köszönhetek az ott töltött négy esztendőnek.

Arra a kérdésre, hogy kit emelne ki az egykori gimnáziumi tanárai közül, Dániel némileg meglepő választ adott. – Bár az ének-zene oktatás nem szerepelt az érdeklődésem fókuszában, az erkölcsös nevelés tekintetében mégis ennek a tantárgynak az egykori oktatóját emelném ki. Már csak azért is, mert rajta keresztül három győri bencés szerzetes testvérről beszélhetek, kikre a Zrínyi utca elején, a gyermekkoruknak otthont biztosító épületen emléktábla is felhívja a figyelmet. Jáki Imre Zénó gimnáziumigazgató és Jáki László Szaniszló világhírű teológus mellett Jáki Sándor Teodóz az, aki közel öt évtizeden át volt a győri bencés gimnázium tanára. A csángó magyarok apostolaként ismert zenetudós a legkeményebb romániai időszakban is gyűjtötte a népcsoport dalait, tettével számomra erkölcsi irányt is mutatott. A középiskolai tanulmányok befejezése után egyértelmű volt a továbbtanulás, még talán a Széchenyi István Egyetem is, ám az, hogy melyik szakot válassza, majdhogynem „last minute” döntés eredménye lett. – A győri egyetemen első alkalommal indított műszaki menedzser szakot választottam. Bár annak idején a műszaki menedzserekről általában az a kép élt, hogy ők azok, akik sok mindenhez értenek kicsit, de igazán jól semmihez, a családi példa alapján tisztában voltam nem csupán a szó jelentésével, de az azzal járó feladatokkal is. Nagyapám a Rába motorgyártó részlegének termelésszervezője volt, míg édesapám a miskolci egyetemen szerzett gépészmérnöki diploma megszerzését követően nyugdíjazásáig hű maradt az egykori vagongyárhoz. Igaz, ő a Rába másik nagy üzletágában dolgozott: Opitz Andor neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen vezette is a futómű-konstrukciót.

A középiskolai tanulmányok befejezése után egyértelmű volt a továbbtanulás, még talán a Széchenyi István Egyetem is, ám az, hogy melyik szakot válassza, majdhogynem „last minute” döntés eredménye lett.

Dániel számára az egyetem kezdeti időszaka – ahogy az a gimnáziumból érkezett hallgatók esetében többnyire lenni szokott – komoly küzdelmet hozott az addig ismeretlen műszaki, szakmai tantárgyakkal. Az igazi problémát azonban nem ez jelentette. – Nem tagadom, pszichésen megzuhantam az első évfolyamban. A zárt és védett bencés közösség után az egyetemi élet éles váltást hozott, s mivel magammal sem voltam kibékülve, a közösségbe való belépés, a társas kapcsolatok kialakítása és fenntartása problémát jelentett. S bár ennek terepe az egyetem volt, nem az oktatók és a hallgatótársaim okozták ezt. Abban a helyzetben még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a tanulmányaimat. Külsős támogatással azonban sikerült túllépnem ezen és újrakezdenem az egészet, s onnantól már zökkenőmentesen ment minden. Az egyetemi képzés félidejében a „jármű műszaki és kereskedelmi” szakirányt választotta, mert úgy vélte, ez ad szélesebb ugródeszkát a későbbiekhez. – A gyakorlati képzés az Audi Hungariában volt, ahol a beszerzett alkatrészekkel foglalkoztam, a diplomamunkát is ebből írtam, s nem mellesleg, azóta is a beszerzés területén dolgozom. Az egyetemi évekből a járműmotorok üzemben tartását oktató Nagy Vince nevét emelném ki, akit emberileg és szakmailag is kiváló embernek tartok, de így gondolok a járműgazdálkodás kereskedelmi részét tanító Lakatos Istvánra, valamint a csomagolástechnika szakemberére, Pánczél Zoltánra is.

Opitz Dániel 1999 februárjában kapta kézhez diplomáját, márciustól pedig már a Rábában dolgozott. Az Audi Hungaria a másik szakterületen végzett logisztikai és minőségbiztosítási szakembereket kereste, ezért ment – a „rábás” családi hagyományt is folytatva – a szomszédos „vagongyárba”, ahol éppen akkor alakult a Futómű Üzletág beszerzés/logisztika csapata. – Frissdiplomásként kifejezetten jó választás volt a Rába, hiszen ott az öntészettől kezdve a szerszámgyártáson és kovácsoláson át az összeszerelésig minden megtalálható volt, így mindent meg is lehetett tanulni. S mivel minden nap beszélnem kellett angolul, s gyakran németül is, a nyelvtudásom is tovább fejlődhetett.

Öt év után mégis váltott, mert úgy érezte, hogy meg kell méretnie magát multikörnyezetben is. Így került a győri Philips céghez, ahol azonban mindös - sze két esztendőt töltött. – Kezdetben a DVD-meghajtók alkatrészeit gyártó üzletágnál dolgoztam, ahol a munkám során egy központi beszerzőcsapattal kellett koordinálni, ami újfajta tudást és tapasztalatot adott. Miután ezt a gyártást a Távol-Keletre költöztették, az itt maradó autóhifi- és -navigációs egységeket gyártó üzletághoz igazoltam, ám miután egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ez a gyártás sem marad sokáig Győrben, más lehetőség után néztem.

Az előre menekülés 2006-ban egy fejvadász cég segítségével valósult meg. – A svéd Nolato a mosonmagyaróvári telephelyére keresett kizárólagos beszerzőt. Az eltelt másfél évtized alatt a magyar leányvállalat a kétszeresére nőtt ugyan, de még mindig én vagyok az egyedüli beszerző. A skandináv kultúrára jellemző módon a cég erősen decentralizált, ahol támogatják és ösztönzik az önálló döntéseket, persze az elvárt eredmények és határidők betartása mellett. Az orvostechnikai eszközöket előállító vállalatnál megtaláltam a számításomat, a mai napig motivál a munkám. Voltam olyan mélyen, hogy tudjam: büszke lehetek a fejlődési pályámra, s arra, hogy mindig magam váltottam, méghozzá lépcsőfokonként mindig feljebb lépve, tudásomat fejlesztve. A kézzel fogható tudáson túl az egyetemi éveimnek azt is köszönhetem, hogy erőteljesen hozzájárult a folyamatos képzés iránti elkötelezettségem növeléséhez.