A VASÚTI PÁLYA NAPRAKÉSZ PROFESSZORA

Édesapám MÁV-mérnök volt. Sok érdekeset hallottam tőle a vasútról. Volt, hogy a nyári szünetben hídvizsgáló kollégákkal utaztam több hétig szerte az országban. Közelről figyelhettem munkájukat. Közben megcsodáltam a Tisza- és a Duna-hidak nagyszerűségét. Máig a folyami hidak tervezésének és építésének a területét tartom az építőmérnöki szakma csúcsának – kezdte motivációnak bemutatását a vasútépítési szakterület elismert széchenyis oktatója. – Ötödéves egyetemista koromban lehetőség adódott a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, akkor Budapesten működő Közlekedésépítési Karán, a Vasútépítési Tanszékén óraadóként az oktatási munkába bekapcsolódnom. A Gajári József professzor vezette tanszéket vasúti pályás és geodéta kollégák alkották. Nagyon megtetszett a légkör és a velem közel egykorú hallgatókkal való foglalkozás. Biztosan volt bennem érdeklődés, késztetés az oktatás iránt is, hiszen édesanyám általános iskolai tanárnő volt.

A szakmai felkészülés folyamatában kik voltak önre a legnagyobb hatással?

A mai napig tisztelettel gondolok például Platthy Pál (acélszerkezetek), Kerkápoly Endre (vasútépítés), Nemesdy Ervin (útépítés) személyére, akiktől a Műegyetemen nagyon sokat lehetett tanulni.

Hogyan lett a győri főiskola oktatója?

1975-ben diplomáztam a BME közlekedésépítő-mérnöki szakán. Diplomamunkám Sopron város vasútállomásai korszerűsítési tervének elkészítése volt. Érdekesség, hogy különböző projektek keretében pályafutásom alatt még négyszer foglalkozhattam tervezőként ezzel a témával. Külső konzulensem meghívott, hogy legyek a ma már nem létező MÁV Soproni Pályafenntartási Főnökség munkatársa. Májusban igent mondtam, a munkaszerződést aláírtam a Szombathelyi Igazgatóságon. Szervezetileg oda tartozott a főnökség. A körülmények nem voltak túl kecsegtetőek. Előző évben megnősültem, első lányunkat 1975 decemberére vártuk. Sopron-Déli pályaudvaron kínáltak egy szobát, két vasággyal, bádoglavórral. Lakást két éven belül ígértek. Nem voltam túl lelkes. Döntő fordulatot az hozott, hogy júliusban üzenetet kaptam a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskoláról, hogy lenne státusz a Vasútépítési Tanszéken. Sőt, ha vállaljuk a költözést, győri lakásról is lehet szó. Motiváció volt az is, hogy feleségem Győr-Moson-Sopron megyei származású. Egy pillanatig sem gondolkoztam, megírtam a MÁV-nak a lemondó levelemet. 1975. augusztus 1-jével a főiskola oktatója lettem. Azóta számtalanszor meggyőződhettem arról, hogy ez számomra nagyon szerencsés és helyes döntés volt.

Pályafutásom alatt legalább annyira mérnöknek is tartottam magam, mint tanárnak. Százötven felett van azoknak a tervezői és szakértői munkáknak a száma, amelyeket témavezetőként vittem. Minden ilyen feladat nagyon hasznos volt az oktatói munkám szempontjából. Új és naprakész ismereteket is biztosított számomra, amit továbbadhattam hallgatóimnak.

Hogyan indultak a győri évek, milyenek az emlékek?

Az első két évben, oktatási időszakban csak szűk hétvégeket tölthettem a családdal Győrben. Akkor szombat még rendes munkanap volt, egész nap oktattunk, dolgoztunk.

A Közlekedésépítési Kar 1977 őszén költözött Budapestről Győrbe. Milyen volt a költözés?

1977 májusában behívtak tartalékos tiszti képzésre, ami szeptember végéig tartott, így kimaradtam a kar Győrbe költözésének nem mindennapi feladatából.

Milyen volt a győri folytatás? 

A Győrben új otthont kapott Vasútépítési Tanszéket Stadler Tamás vezette. Voltak idősebb kollégák, de a tanszék zömét mi, áttelepült fiatalok, egykorúak alkottuk. Ez nagyon összehozta a csapatot, kiváló baráti kollektíva alakult ki. A vasutas területen Koren Edit, Major István, Kiss Ferenc, Kontra György, a geodéták között Tóváriné Zotter Magdolna, Tóvári András, Gyulai István nevét említem. Külön kell szólnom Vaszary Pálról. Fantasztikus elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkezett a vasúti pálya diagnosztikája, fenntartása és a járművek futásbiztonsága témákban. Tőle rengeteget lehetett tanulni. Rendkívül barátságos, nagy humorral megáldott ember volt. A mai napig is a legnagyobb szeretettel gondolunk rá egykori kollégái és hallgatói. 

Az új, a győri szakmai közeg hogyan fogadta be a tanszéket?

1979 őszén és 1980 tavaszán a MÁV Győri Pályafenntartási Főnökségen dolgoztam, hogy gyakorlati ismeretekre is szert tegyek. Sokat láttam, tanultam, s jó barátságba kerültem az ottani fiatal szakemberekkel. Ez azt eredményezte, hogy 1982-ben tervező gazdasági munkaközösséget alakítottunk tanszéki kollégákkal együtt. Közel egy évtizeden át sok érdekes tervezést végeztünk. 

Hogyan alakult oktatói, tudományos pályája?

A 46 év alatt számos szervezeti és stratégiai változást éltem meg, s az aktuális politika hatása is befolyásolta intézményünk sorsának alakulását. A legnagyobb változást az egyetemi rang 2002. évi megadása jelentette. Ez Szekeres Tamás professzor koncepciójának, a sokéves szakmai és pénzügyi előkészítésnek az eredménye volt. A mai napig őszinte csodálattal emlékezem az ő sokéves elkötelezett és fáradhatatlan munkájára, előrelátására, határozott stratégiájára.

Mindig változott, mozgott az ön körüli főiskolai, egyetemi szervezet. Ezt hogyan élte meg?

Belső szervezeti átalakulás gyakran előfordult. Dolgoztam főiskolai kar, majd intézet, fakultás, végül egyetemi kar szervezetben, s a tanszék neve is ötször változott munkaviszonyom ideje alatta. Az oktatáspolitikában vezérelv az átalakuló piaci elvárásokhoz és a társadalmi igényekhez, a fiatalok érdeklődési köréhez történő alkalmazkodás. Kérdőíveket küldtünk ki nálunk végzett kollégáknak, megkérdeztük hallgatóinkat, miben látják a változtatások szükségességét. Számos hasznos véleményre tettünk így szert. Nem volt könnyű megtalálni az arányt az általános műszaki és a speciális szakmai ismeretek között. A diplomával sok területen lehet elhelyezkedni, ugyanakkor az adott munkahelyen mindig konkrét feladatokat kell megoldania az építőmérnöknek. Nem segítette munkánkat az sem, hogy időről időre csökkenteni kellett az óraszámokat. Sok feladatot jelentett az új tantervek, tantárgyprogramok, előadási és gyakorlati anyagok elkészítése. Ezt mindannyian szívesen csináltuk, mert hittünk a javítások sikerében.

Milyen támogatást, visszajelzéseket kaptak a végzetteket alkalmazó cégektől?

A nagy munkáltatóktól, így például a MÁV-tól sokféle segítséget kaptunk. Szemléltetőeszközöket biztosítottak, tanulmányi kirándulásokat szerveztek, szakdolgozatoknál és diplomaterveknél külső konzulensi feladatokat láttak el. Számos hasznos visszajelzés érkezett oktatási munkánkkal kapcsolatosan is. Nagyon sokfelé dolgoznak korábban végzett hallgatóink.

Milyen változások jellemzik szűkebb szakterületének mai helyzetét az egyetemen?

Oktatói munkámban a vasúti pálya tervezése, diagnosztikája, fenntartása jelentették a súlyponti területeket. Arra mindig ügyeltem, s büszkén mondom, sikerült is, hogy naprakész ismereteket tudtam a hallgatóknak átadni. Összesen negyvenegy évet töltöttem el aktív munkatársként az intézményben. Az utolsó években sajnálattal kellett megélnem azt a negatív változást, ami a hallgatók létszámának a kezdeti évtizedekhez képest bekövetkezett erőteljes csökkenése jellemzett az építős területen. Ugyanakkor mindig akadtak olyan szorgalmas, okos hallgatók, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Sokan szép szakmai karriert futottak be, s lett belőlük például MÁV-vezérigazgató (Pál László), MÁV vezérigazgató-helyettes (Virág István), GYSEV-igazgató (Ikker Tibor), kivitelező cégvezető (Horváth Róbert, Swietelsky Vasúttechnika Kft.). A tehetséges hallgatók sorát gyarapította Fischer Szabolcs, Major Zoltán és Németh Attila, akik ma az egyetem Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszékének oktatói.

Oktatóként, vezetőként milyen a pályakép?

Oktatói pályámon, teljesítve az aktuális követelményeket, kivárva a szükséges időket, lépegettem előre. 1996- ban az MTA-n közlekedéstudomány kandidátusa címet szereztem, 1997- ben főiskolai tanári kinevezést kaptam. 1988–1993 között a Vasúti Pálya és Geodézia Tanszék vezetője, 1991– 1994 között az Építési Intézet igazgatója voltam. Ezután többször változott a szervezeti egység neve, amelyeken belül 1995–2007 között a tanulmányi igazgatóhelyettesi feladatokat láttam el. Az oktatás minősége, a követelmények számonkérése, a hallgatókkal való maximálisan korrekt kapcsolat volt munkám alapelve.

Voltak nehezebben megválaszolható, plusz kihívások a szakmában?

1998-ban Pál József, akkori MÁV pályavasúti vezérigazgató-helyettes keresett meg, s arról tájékoztatott, hogy Detrekői Ákos, a BME rektorának beleegyezését is bírva, a Vasútépítési Tanszék akkor megüresedő tanszékvezetői helyére szemeltek ki. Megköszönve a megtiszteltetést, elodáztam a válaszadást. Azonnal tudtam, hogy nemet fogok mondani. Oly sok érv szólt a változtatás ellen. Nagyszerű lakás és jó munkahelyi kollektíva Győrben, a család ellenvéleménye, a csak részben ismert pesti egyetemi közeg. Az eltelt évek igazolták, hogy ismét jó döntést hoztam.

Az egyetemi oktatói, vezetői, kutatói pálya mennyiben jelentett egységet az életútjában?

Pályafutásom alatt legalább annyira mérnöknek is tartottam magam, mint tanárnak. Százötven felett van azoknak a tervezői és szakértői munkáknak a száma, amelyeket témavezetőként vittem. Minden ilyen feladat nagyon hasznos volt az oktatói munkám szempontjából. Új és naprakész ismereteket is biztosított számomra, amit továbbadhattam hallgatóimnak. A speciális szakértői és kutatási munkák nemcsak nagyon érdekesek voltak, hanem szerencsés körülményt is jelentettek. A megbízók bennünket nemcsak a tudásunkért, hanem azért is megfizettek, hogy a kutatási feladat sikeres elvégzéséhez szükséges többlettudást is megszerezzük. Büszkén mondom, külföldön is jó híre volt munkánknak. Dolgoztunk szakértőként brit, német, osztrák, holland, cseh, olasz, francia, belga vasúti pályával kapcsolatos területen tevékenykedő cégeknek.

Az egyetemi laboratóriumok az oktatás mellett a szakmai gyakorlati kapcsolatok helyszínei is. Hogyan alakult, változott a laborok világa?

Az oktatásban, a szakmai munkáknál rengeteget segített az anyagtani és szerkezeti vizsgálatokat lehetővé tevő laboratóriumi háttér. Sok vizsgálati dokumentumot készítettünk sínleerősítésekről és azok alkatrészeiről, sínkörülöntő anyagokról, sínhibákról, vasbetonaljakról, ágyazati zúzottkőről. Nyugdíjba menetelükig Puhl Ferenc, Borbély István és Kiss András látták el a laboránsi teendőket, ma a fiataloké már a terep. Harrach Dániel, Pollák András a mai kollégák. A laboratóriumi eszközpark fejlesztése igen forrásigényes. A különféle pályázatok révén, külső cégek támogatásával, a bevételek visszaforgatásával az utóbbi 15 évben igen jelentős előrelépést sikerült elérni.

Nyugdíjasként is találkozhatunk önnel.

2016 őszén vonultam nyugdíjba. A Doktori Iskolában azonban folyamatosan segítem doktoranduszaim munkáját. A mai napig is megkeresnek magyar kivitelező cégek, vasúti vállalatok, és szakértői munkák elvégzésére kérnek fel. A Magyar Útés Vasútügyi Társaságban is sokat tevékenykedem. Két lányomnál négy unoka van, 8 és 17 év közötti korúak. Sok időt töltünk együtt, s a programokba olyan komoly dolgok is beletartoznak, mint a matematika-, fizika-, informatikadolgozatok előtti gyakorlás – avatott be dr. Horvát Ferenc a mai életét jelző legfontosabb elfoglaltságaiba.

SZÖVEG: WINKLER CSABA
FOTÓ: KÖNCZÖL JÁNOS