A rézkábeltől az optikai hálózatokig

Csörgő-csattogó telefonközpontok

A telefonközpontok végigkísérték Mészáros István pályáját. A legelsővel – igaz csak, mint modellel – a székesfehérvári híradásipari szakközépiskolában találkozott az akkor tizenéves fiú, akit azonnal megfogott a csörgő-csattogó berendezés. Ezután olyan sokszor bejárt oda, hogy a 39 fős osztályukból egyedül ő ment vezetékes távközlés szakra a győri egyetem jogelődjére, az akkori Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára. Különutas politikáját a főiskola befejeztével is folytatta, s a 18 végzősből egyedüliként az ÉDÁSZ híradástechnikai üzemében helyezkedett el, míg a többiek mind a postán kaptak állást. Az áramszolgáltatónál telefonközpontos területen tevékenykedett, majd a 18 hónapos sorkatonai kitérő alatt – nem meglepő módon – telefonközpontos kocsin szolgált, ezt követően pedig a Győri Határőr Igazgatóság híradástechnikai részlegénél a Hanság-főcsatornától a szobi révig határmenti távközléssel foglalkozott. Innen került 1982-ben a főiskolára, miután úgy döntött, hogy az erős nyomás ellenére nem bújik egyenruhába, azaz nem lesz hivatásos katona.

– Itt nagyon baráti, családias légkör fogadott, annak ellenére, hogy már akkor is közel ezer dolgozója volt az intézménynek. Eleinte persze furcsa volt, hogy az egykori tanáraim a kollégáim lettek, s tegező viszonyba kerültem mondjuk Bohus Feri bácsival, akire mint nagyon kemény, de korrekt oktatóra emlékeztem. Érdekesség talán, hogy abban az időben postai kedvezményeket is kaptunk, egy évben 200 kiló csomagot díjmentesen adhattunk fel. Ám ami igazán fontos, hogy a főiskola már akkor is teret adott a folyamatos szakmai fejlődésnek, mindig új dolgokat lehetett tanulni.

Először a távírólaborba került, ahol laborüzemmérnökként a távíró technika és az erősítő technika tárgyak gyakorlati oktatásában vett részt. Emellett műszerfejlesztéssel, hálózatmérésekkel kapcsolatos külsős megbízásai is voltak. A kilencvenes évek közepén aztán a műszaki egyetemen is diplomát szerzett, s ettől kezdve már az elméleti oktatásban is részt vett.

A labor, amely országos hírnevet szerzett

1998-ban átfogó laborfelújítás kezdődött a főiskolán: a régi technikát leszerelték, Miskolcra vitték a Posta Múzeumba, a helyére pedig újat telepítettek az akkori MATÁV Alapítványnak, a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium pályázatainak, valamint az akkor bevezetett szakképzési támogatásnak köszönhetően. Utóbbinál jól jöttek Mészáros István céges kapcsolatai, amelyeknek köszönhetően további jelentős forrás érkezett a fejlesztéshez. Az eredmény lenyűgöző volt.

– A 90-es évek végén úgy mentek a mérések, hogy a hallgatóknak azt mondtuk, „kollégák jól nézzék meg ezeket az eszközöket, mert ilyenekkel az életben többet sehol nem fognak találkozni”. 2001-ben a távközlési labor újraindítása után viszont ezt mondhattuk: „kollégák, nézzék meg ezeket az eszközöket, mert ilyenekkel kint az életben még nem találkoznak”. A szakmai kapcsolatok révén hozzánk került eszközök ugyanis az országba beérkezett második, harmadik műszerek voltak, rajtunk kívül tehát csak egy-két helyen lehetett őket megtalálni. Itt főleg számítógépes optikai hálózatokra és a hozzátartozó legkorszerűbb technikára gondolok. A felsőfokú műszaki képzésben résztvevő szakemberek az ország legjobban felszerelt távközlési laboratóriumaként emlegették a győrit. A hallgatók pedig azért küzdöttek, hogy a kötelező nyolc mérésen túl külön időpontokban is bejöhessenek, s tanítsak nekik plusz dolgokat.

Változó világ

 A műszerek egy része azóta is üzemel, de a folyamatos technikai fejlődés a labor folyamatos fejlesztését is megköveteli. A szakképzési támogatás megszűnt, azonban a cégekkel való jó kapcsolatnak köszönhetően minden évben sikerül egy-egy új eszközt vagy hálózatot idehozni. A vállalatok a tudás szinten tartásában is segítenek, Mészáros István az elmúlt két évtizedben évente ötször-hatszor vett részt a távközlés területén működő vállalatok szakmai konferenciáin, ahol rendszerint a külföldről érkező technikai újdonságokkal ismerkedett meg.

– Vannak olyan alapok, mint a színt, csillapítás, a feszültség, az áram-, vagy a különböző villamoshálózatok, amelyek nem változtak az évtizedek alatt. De a rézkábel helyett jött az optika, ami egy teljesen más aspektus, teljesen más átviteli minőség. A hallgatók szokták kérdezni, hogy 70 évig volt a szimmetrikus kábel, aztán 30 évig a koax, most pedig van az optika, mi lesz ezután? A válasz az, hogy egyelőre az optika teljesítményének talán a 10 százalékát sem használjuk ki, tehát óriási perspektíva van még benne. Ez azt jelenti, hogy maga a fizikai átviteli közeg az marad, a ráfejlesztett berendezések viszont folyamatosan fejlődnek. Azaz oktatónak, hallgatónak, dolgozónak naponta képeznie kell magát, hogy versenyképes maradjon.

Ennek a szemléletnek, s a győri gyakorlatorientált oktatásnak köszönhetően a Széchenyin végzett pályakezdők kapósak a munkaerőpiacon. De azzal, hogy innen kikerülnek, még nem szakad meg a kapcsolat. – Mindenhol vannak olyan emberek, akik kötődnek az egyetemhez – mutat rá a mesteroktató, majd példaként kiemeli az Equicom és a Raynet Kft.-ket, amelyek alapítói egykor a Mosoni-­Duna-parti intézmény padjait koptatták, most pedig műszerszállításban partnerei az egyetemnek.

Rézből arany

 Mészáros István nem csupán az oktatásban volt aktív. 1998-tól kezdve különböző intézményi testületekben dolgozott: két évig az Informatikai és Villamosmérnöki Intézeti Tanácsban, két évig a Főiskolai Tanácsban, majd négy cikluson keresztül már egyetemi szená­tusi tagként.

– Én vezettem be akkor, amikor szená­tusi tag lettem, hogy minden szenátusülés után egy rövid e-mailben tájékoztattam a kollégáimat, hogy mi történt – így 3-400 fős levelezőlistám volt.

Nemcsak ebben volt aktív, ő működtette például az egyetemi telefonközpontot is, illetve az intranet hálózat kiépítésében is részt vett.

2021-ben nyugdíjba ment, de három évig visszajárt dolgozni, így félig-meddig még aktívként kapta meg tavaly március 15-én a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést a távközlési mérnök képzésben végzett több mint négy évtizedes munkájáért. – Úgy gondoltam, hogy ez egy életműdíj, és akkor itt kell befejezni a csúcson, az öltönyömön pedig büszkén viselem a kitüntetéscsíkot.