Az ugyanakkor biztos, hogy az emberek többsége szeretné úgy élni az életét, mint a vírus megjelenése előtt, ám ez aligha fog megvalósulni. A történtek ugyanis soha nem fognak a feledés homályába merülni, még azoknál sem, akiket személyes veszteségek közelről nem érintettek. Arról nem is beszélve, hogy azt ma még aligha tudja bárki is megmondani, hogy az oltások ellenére még hány járványhullám várható, s hogy fellélegezhetünk-e, ha majd egyszer a koronavírust végleg magunk mögött tudhatjuk. Vagy jön helyette valami más…

Egyelőre persze annak is lehet örülni, hogy jelenléti rendben folyik az oktatás – a legkisebbektől a legnagyobbakig. Mert persze a digitális képzésnek és a home office rendszerének is megvoltak a maga előnyei, a tudásátadás ebben a formában aligha lehet teljes körű. Ahogy a szóbeli számonkérés, a hallgatói csoportos projektmunka és a szemináriumi vita is kevésbé hatékony módszernek bizonyult ebben a formában. Márpedig az elmúlt három szemeszter java részét távoktatásban töltötték az egyetemek hallgatói és oktatói. Felmérések igazolják, hogy az oktatók és a hallgatók is a hibrid megoldást favorizálnák, azaz miközben az előadásokat és szemináriumokat szeretnék részben online megtartani, szívesebben tanítanának és tanulnának a hagyományos formában, mivel a távoktatás során bizony sokaknak hiányoztak a megszokott személyes kapcsolatok, s maga az egyetem hangulata.

Szerencsére, jelen állás szerint az utóbbiakat egyelőre nem kell nélkülözni. S persze jó lenne hinni abban, hogy ez sokáig így is marad. Ahogy abban is, hogy a személyes kapcsolatok hiánya a karantén és a digitalizáció „fogságában” olyan szintre jutott, hogy sokaknál még mindig előnyt élveznek a személyes találkozások és beszélgetések.