ÉRZELMES MÚLTIDÉZÉS

MINDENT A GYŐRI TUDÁSRA ÉPÍTETT

BALOGH GÁBOR 1978 NYARÁN SZEREZTE ÜZEMMÉRNÖKI DIPLOMÁJÁT A KÖZLEKEDÉSI ÉS TÁVKÖZLÉSI MŰSZAKI FŐISKOLA (KTMF) KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZETI INTÉZETÉNEK JÁRMŰGYÁRTÁSI SZAKÁN. MIVEL A GYŐRI FELSŐFOKÚ TANULMÁNYOK EMLÉKE A MAI NAPIG ÉLÉNKEN ÉL RIPORTALANYUNK EMLÉKEIBEN, A KAMPUSZ MAI LÁTVÁNYA ŐSZINTE ÖRÖMMEL VEGYÍTETT MEGLEPETÉSKÉNT ÉRTE. ENNEK TÜKRÉBEN PERSZE AZ IS ÉRTHETŐ, HOGY A MÚLTIDÉZÉS NAGYON IS ÉRZELEMDÚSRA SIKEREDETT.

Hirdetés

A ma is Pusztavámon élő Balogh Gábor már a középiskolás tanulmányaihoz is Győrt választotta: a Jedlik Ányos Gépipari Technikumba járt, ahol közúti járműgyártó szakon végzett. – Kiváló pedagógusoktól nem csupán szakmai alapokat kaptunk, hanem élet(ünk)re szóló hasznos útravalókat is. Bár emiatt külön nem is igazán szeretnék senkit kiemelni, mert minden tanárra hálás szívvel gondolok vissza, azért Gyúró Józsefné osztályfőnök, valamint Finta Zoltán és Gacs Zoltán tanár urakat név szerint mégiscsak megemlíteném – mondja Gábor, aki szerint szinte magától értetődő volt, hogy ha már Győrben is épül egy hasonló szakmai irányultságú főiskola, akkor oda is beadja a jelentkezését. – A KTMF mellett a Műegyetemmel is próbálkoztam, de mivel elsőre Győrbe vettek fel, nagy örömmel maradtam a városban. Ezzel kapcsolatban ma is ugyanígy érzek. Egy még épülő főiskolán hihetetlen családias légkörben, nagyszerű oktatóktól tanulhattunk. Magyar Bélától alaposságot és precizitást kaptam, ahogy Gócsa Károlytól is, aki ugyancsak nagyvonalú és kiváló tanár volt, miként Igaz Jenő és Pintér József is. A jó sorsom vezetett Győrbe – érzékenyül el a hangja.

Mivel elsőre Győrbe vettek fel, nagy örömmel maradtam a városban. Ezzel kapcsolatban ma is ugyanígy érzek. Egy még épülő főiskolán hihetetlen családias légkörben, nagyszerű oktatóktól tanulhattunk.

Azt azonban már mosolyogva meséli, hogy az oktatáson kívüli élet is milyen csodálatos és bensőséges volt. A Mosoni- Duna kajakozásra és fürdésre is csábított. Ha már csábítás: az akkoriban kizárólagosan fiúkból álló járműés autógépész-hallgatók számára az is a kollégiumi élet pozitívumai közé tartozott, hogy a folyosó másik oldalán a postaüzemi lányok laktak… – A középiskolai kollégium nagyon szabályozott, már-már katonás rendje után nagyon szokatlan volt az itteni korlátlan szabadság – fűzte hozzá. – Egy mondatban azért arra is érdemes kitérni, hogy a matematika, mechanika és anyagismeret vizsgái nagyon megrostálták az első évfolyam hallgatóit.

Balogh Gábor azonban ezekre a kihívásokra is jó érzésekkel emlékezik vissza, ahogy a gyakorlatokra is. – A technikum diákjaként a pusztavámi Ikarus-gyárban töltöttem a gyakorlatot, de forgácsolóként két műszakban ott dolgoztam azokban a nyári hónapokban is, amikor már tudtam, hogy felvételt nyertem a KTMF-re. Főiskolai hallgatóként a szakmai gyakorlatom helyszíne a Rába MVG volt, annak is az Autó I. gyáregysége. A mai napig hálás vagyok azért, hogy ott bedobtak a mély vízbe. A szabadságon lévők helyére lépve, kétműszakos munkarendben dolgozva tényleges munkát végezhettem a pótkocsitengely-gyártásban. Innen ered a szakdolgozati témám is: az RA 472 típusú (IH) tandem futóműpár hídházának gyártástervezése.

1. közjáték
Az interjún részt vevő Winkler Csaba címzetes egyetemi docens, a társadalmi kapcsolatok titkára ekkor – szokásának megfelelően – kirukkolt egy meglepetéssel. Táskájából előbányászta Balogh Gábor 1978. május 16-i dátummal keltezett szakdolgozatát, melyet átnyújtott szerzőjének. – De régen volt – lapozott bele a mintegy 100 oldalas irományba annak alkotója. – Azóta is megmaradt az a – nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz – szokásom, hogy egy adott téma esetén az ahhoz hozzákapcsolható valamennyi dologgal foglalkozom, emiatt lett „bő lére eresztett” diplomamunkám, melynek külső konzulense a Rába részéről Áder István volt, a belső konzulens pedig Pintér József.

Balogh Gábor keze szinte remegett, miközben pillantásokat vetett a közel négy és fél évtizede papírra vetett szövegekre, rajzokra és számításokra. Mesélt röviden a szakdolgozat készítésének egy-két izgalmas pillanatáról, s már éppen áttértünk volna munkahelyi pályafutásának kezdetére, amikor…

2. közjáték
Winkler Csaba ezúttal egy telefonhívással húz egy váratlant. Felhívja Pintér Józsefet, majd a készüléket kihangosítva lehetővé teszi, hogy belehallgassunk a tanár és hajdani hallgatója beszélgetésébe. Mindkét részről érezhető az elérzékenyülés. Nehezen jönnek a szavak, könnyebben a könnycseppek… Az egykori tanuló hangjából a meghatottság mellett a tisztelet és a köszönet érződik ki, a tanár szavaiból az öröm és a büszkeség. Sajnos, viszonylag ritkán fordul elő az, amikor egy tanár közvetlen visszajelzést kap arról, hogy munkája nem volt hiábavaló. – Rengeteget tanultam öntől, önöktől – köszön el tanárától és konzulensétől a hálás tanítványa.

Pár pillanatnyi szünet kell ahhoz, hogy visszatérjünk az interjú addigi kerékvágásába – és a frissdiplomás szakember álláskereséséhez. – Adta magát, hogy az Ikarus a házunktól alig 50 méterre lévő pusztavámi gyáregységében helyezkedjek el, ám nem szerettem volna az ott dolgozó édesapám fiaként érvényesülni. Tiszta lappal szerettem volna indulni, így aztán a vállalat székesfehérvári gyárában kezdtem dolgozni. Ott is a gyártmányfejlesztésen, ám a „mérnök óvoda” szemléletnek köszönhetően a gyár valamennyi szakterületén eltöltöttem egy-két hónapot. A kör végén visszamehettem a kiindulási pontra, ahol előbb gyártmányszerkesztési főosztályvezető, majd gyártástechnikai főosztályvezető lettem. Majd az történt, hogy az Ikarus budapesti gyárának főosztályvezetője, az amerikai projektekkel foglalkozó Rácz András a segítségemet kérte, hogy utazzak ki a tengerentúlra, s közösen oldjuk meg a midibuszokkal kapcsolatos vevői észrevételt. Miután ez megtörtént, szép lassan körvonalazódni kezdett az Ikarus amerikai tevékenységének leválása. Megalakult a NABI, Rácz András vezetésével, aki azonnal hívott is az új céghez. S bár nemet mondtam, azzal váltunk el egymástól, hogy megígérte: ha jönni akarsz, neked itt mindig lesz hely. Az Ikaruson belüli változások irányát látva, 2002-ben már akartam menni. S mehettem is, de nem Budapestre, s még csak nem is Kaposvárra, ahol zöldmezős beruházásban indult az új gyár építése, hanem elsőként az Egyesült Államokba, hogy a kompozit buszok prototípusainak elkészültét több hónapon keresztül figyelemmel kísérjem. Hazaérve feladatom – a kaposvári gyár műszaki igazgatójaként – a szériagyártás magyarországi megalapozása volt. Az új változatok konstrukciós munkái már itthon készültek, a sorozatgyártást Kaposvárra tervezték. Ennek megszervezését, a szükséges mérnöki csapat összeállítását rám bízták. Pais Nimród gyárigazgató mellett még számos, nagy Ikarus-tapasztalattal bíró szakember csatlakozása kellett ahhoz, hogy elindulhasson a kompozit busz gyártása a somogyi megyeszékhelyen.

Üzletpolitikai megfontolásból azonban három év múlva felfüggesztették a kompozit buszok gyártását, a kaposvári gyárból mindenkinek mennie kellett. – Rácz András ugyan hívott Budapestre, ám nem tudtam volna az elbocsátott kollégák szemébe nézni úgy, hogy csak nekem lett volna menekülőutam. Így kerültem 2005-ben a Bakony Művekhez, ahol mérnökségi vezető, majd mérnökségi és minőségügyi vezető voltam. Ez azért volt remek választás, mert újra szükség volt a tömeggyártással összefüggő ismereteimre. Két évvel később aztán új tulajdonossal ugyan, de újraindult a NABI. Mivel Los Angelesben annyira elégedettek voltak az új buszokkal, hogy ismét életet kellett lehelni a kaposvári gyárba. Megkerestek, hogy szeretnék-e szerepet vállalni a „kabát újragombolásában”, azaz felépítenék-e ismét egy ütőképes csapatot? Innentől kezdve hat évig ismét napi szinten tettem meg a Pusztavám és Kaposvár közti utat – autózva mintegy 300 kilométert és közel 5 órát.


A Győrött szerzett ismeretek és készségek tették azt lehetővé, hogy a hazai erős járműipari kapcsolatokra építve, a nemzetközi színtéren is elfogadták azt a tudást és kreativitást, melynek köszönhetően a világ számos országában sok nagy cég illusztris szakemberével dolgozhattam együtt, s részt vehettem kiemelkedő műszaki kihívásokat rejtő és csúcstechnológiát jelentő feladatok megvalósításában.

2013-ban már a cég értékesítése játszotta a főszerepet, ennek érdekében a Gurit cég elnök-vezérigazgatója is Kaposvárra látogatott. Rudolf Hadorn azonban éppen pünkösdhétfőn szerette volna megejteni a látogatást, egyedül Balogh Gábor vállalta az „idegenvezetést”. Bár a vásárlás később ugyan nem sikerült, Gábor telefonszámával mégiscsak gazdagodtak – nem sokkal később pedig már a szakértelmével is. – Velem képzelték el a magyarországi gyár elindítását, amire örömmel mondtam igent. A Székesfehérvárra, mint helyszínre vonatkozó javaslatomat is elfogadták, így aztán Fejér megye székhelyén indult el a Gurit Hungary Kft. története. Site Manager & Secretary lead volt a pozícióm, de gyárvezetőként tagja lehettem az összvállalati TOP-menedzsmentnek is. Először londoni emeletes buszokhoz gyártottunk kompozit alkatrészeket, később kanadai megrendelésre ár-apály erőművekhez is készítettünk 3 tonnás lapátokat, majd motorháztetőket személygépkocsikhoz: előbb az Alfa Romeo új Giulia típusához, majd a Pista nevet viselő Ferrari-modellhez. Ezek ugyan izgalmas feladatként hangozhatnak, a gyakorlatban azonban mégiscsak egyre inkább hiányoltam a kihívásokat.

3. közjáték
Miközben Gábor a kihívások hiányát ecsetelgette, egy behívás vált esedékessé. Winkler Csaba ugyanis a tárgyi, majd a telefonos meglepetés után egy személyes találkozót is leszervezett. Erre az időpontra hívta a beszélgetésnek helyet biztosító könyvtárba Galli Csabát. Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártási Tanszékének szakmai tanácsadója, főiskolai docens éppen abban a tanévben kezdte a KTMF-en az oktatói pályafutását, amikor Gáborék évfolyama az utolsó tanulmányi évében járva az államvizsga bűvöletében élt. Első és utolsó. Ez azonban nem a kezdet és a vég, hanem mindkét szakember számára a pályafutás kezdetét jelentette, melyről bőven volt mit megbeszélni…

Kettejük szakmai beszélgetésében arra is kitértek, hogy a telefonakkumulátor- gyártás hogyan alakulhat át elektromos buszok előállításává. Nem véletlen a példa, hiszen Gábor jelenleg a BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft. fejlesztési igazgatója. – Még a Gurit munkatársaként kerestem fel a komáromi céget, hogy ajánljam a kompozit alkatrészeinket. Az érdeklődésüket azonban elsősorban a személyem keltette fel, ezért azt kérték, hogy az operatív igazgatói pozícióra adjam be az önéletrajzomat. Hosszú hónapokig hezitáltam, mire aztán léptem, így lettem 2017-ben a BYD munkatársa – előbb Operation Director, jelenleg R&D Director pozícióban. A karrierem fejlődésében sokat jelentett az a kérés, hogy a komáromi sorozatgyártás „hozott és adott dokumentáció" alapján történő megteremtése után ötvözzem a korábbi ismereteimet és implementáljuk azokat a közös tudásbázisba. Ennek folyamodványai lettek a Shenzheni BYD fejlesztési központban tett látogatások során együtt elindított közös fejlesztések, majd az elfogadott javaslataim. Jelenleg a kínai és a hollandiai központtal együttműködve egy új modellcsaládon dolgozunk – fogalmaz Gábor. Az interjú végén pedig az eddig elmondottakra újra ráerősítve – és ismét elérzékenyülve – arról beszél, hogy a szakmai karrierjében minden arra a tudásra épült, amit annak idején a főiskolán elsajátított. – A Győrött szerzett ismeretek és készségek tették azt lehetővé, hogy a hazai erős járműipari kapcsolatokra építve, a nemzetközi színtéren is elfogadták azt a tudást és kreativitást, melynek köszönhetően a világ számos országában sok nagy cég illusztris szakemberével dolgozhattam együtt, s részt vehettem kiemelkedő műszaki kihívásokat rejtő és csúcstechnológiát jelentő feladatok megvalósításában. Fontos kihangsúlyozni az élethosszig tartó folyamatos képzés fontosságát, s hogy az oklevél nemcsak az elsajátított ismereteket tanúsítja, de a képességet is arra, hogy új ismereteket fogadjunk be, mivel a tudományok folyamatosan fejlődnek.

Rendkívül lényegesnek tartom a mérnökgenerációk közti tapasztalat-átadást is. Azt, hogy a friss szemlélettel, új ismeretekkel érkező, nagy munkabírású, energikus fiatal kollégákat bevonjuk az alkotó munkába. Vezetői pozícióimban mindig is igyekeztem alkotó együttműködést kínálni és támogatást adni a fiatal pályatársaknak, lehetőséget adva számukra a kiteljesedésre, a szakmai sikerek elérésére.