Vita és partnerség

A Széchenyi-egyetem Mvészeti Karának címzetes egyetemi docense, a neves gitár- és kamaramvész megélhette a színpadi sikert. Az előadói tanulmányai és aktivitása mellett – a zenei pályájának példaképe, Puskás Tibor hatására, egyben mintájára – a zenepedagógia is korán megjelent, amely az évek során tevékenységének fő vonalát jelentette. Számos sikeres mvész köszönheti szárnyaló pályáját azoknak a tevékeny hétköznapoknak, amelyekben Roth Ede lett irányító-inspiráló társa, vezetője.

A Roth szülők nem voltak muzsikusok, de mindketten kiemelkedő fontosságot tulajdonítottak a mindennapi életükben jelenlévő mvészeteknek. Édesapja, aki építészmérnök volt és édesanyja, aki „csak” érettségizett, zongorát bérelt az ötvenes években, a Fejér megyei nagyközségben, Ercsiben. Ahol a mama – hogy gyermekei zenei első lépéseinek aktív részese lehessen – a fiatal korában elkezdett zongora tanulmányait magántanár segítségével újra kezdte. Nem is akárkitől, hiszen a tanára Liszt Ferenc egyik tanítványának a tanítványának a tanítványa volt, vagyis mondja nevetve, kissé viccesen Roth Ede: édesanyja révén tulajdonképpen ő is Liszt iskolájának egyenes ági leszármazottjának nevezhető. Ezen a zenei alapélményeken cseperedett a kis Ede (és öccse Miklós), aki először ugyancsak zongorázni kezdett.

A Roth család élete polgári lét volt a dunántúli faluban, de ez nem számított kirívónak, hiszen akadt más is, aki balett órára járt, muzsikált, nyelvet tanult, néptáncolt és színdarabokban szerepelt.

Életük természetesen nem volt, nem lehetett független a szocializmus építésének valóságától, amely valóság mellett a polgári kultúra öröksége egyidőben, békésen mködhetett – állítja.

Mivel az édesapa Budapest és Ercsi közötti ingázó munkát végzett, 11 éves korában a családdal együtt a fővárosba költöztek. A csillaghegyi általános iskolában ugyan nem folytatódtak a zongoraórák, de a zene része maradt az életének. Az iskolai kórusban együtt énekelt akkori osztálytársaival is, közöttük Tarlós Istvánnal, akivel az élet a Széchenyi-egyetemen újra összehozta. Akkori énektanára kérésére egy népdal énekversenyen vett részt, ahol negyedik helyezést ért el. A tanár ezek után arra biztatta, hogy énekeljen tovább, s kísérje önmagát gitáron… 

Roth Ede akkor hallott először életében a gitárról, ám hamarosan lehetőséget kapott, hogy élete részévé válhasson a hangszer. Az általános iskola befejezése után a Kőrösi Csoma Gimnázium tanulója lett, ahol az első évben megjelent Puskás Tibor, a budapesti II. körzeti zeneiskola kezdő tanáraként, hogy növendékeket toborozzon. A szerencsés három kiválasztott között Ede is ott volt.

Gitározni a hatvanas években nagyszer kiváltság volt, hiszen már nyakig benne éltek a beatkorszakban. A társasági élet fontos elemei a foci, a strand, a kártya, a zene – a gitártudás pedig középpontba helyezte az embert, amit öccsével együtt élvezhettek.

Puskás Tibor a zeneiskolában, a klasszikus gitármvészet, a szintén csillaghegyi Kecskés András – a pályafutását gitárosként kezdő, későbbi lantmvész – pedig a sport és a zene együttélésének mintája lett számára.

Másodikos gimisként, háromhavi próbálkozás után, beneveztek együttesükkel a kerületi zenei versenyre és kölcsönhangszerekkel ugyan, de megkezdődött a színpadi karrier. E kezdeti együtt muzsikálás megalapozta a későbbi gazdag kamarazenei jövőjét, amely az éneklés szenvedélyes szeretetével is párosult.

A család – közös döntés alapján – megélhetést biztosító pályára adta a fiút, aki mszerész ipari tanuló lett. Az ipari iskola második évét párhuzamosan végezte a Konzervatórium első évével, mely kettősség soha sem jelentett számára kényelmetlenséget, hiszen e közösség is nagy figyelemmel kísérte zenei megnyilvánulásait. Puskás Tibor arra nevelte a pályát választó tanítványait, hogy fantasztikus cél, ha valaki a zenei pályán akar érvényesülni – ám ahhoz, hogy szólista legyen, nem csupán tudás, óriási szerencse is kell. Jó tanárra azonban mindig szükség van. Roth Ede hangsúlyozza: a helyes útra terelték.

A Konzervatórium második évétől Mosóczi Miklósnál – aki fiatal tanárként akkor kezdte pedagógusi pályáját – folytatta tanulmányait, majd a főiskolán Szendrey-Karper László lett a tanára, aki a diploma megszerzéséig kísérte. A konzervatóriumi és a főiskolai évei alatt nagyon sokszor léptek fel, jól ment a szekér. Különböző kamaraegyüttesekben játszott. Volt például egy sikeres gitártriójuk – Fodor Ferenccel és Tornai Péterrel –, amely trióval országszerte felléptek. Az Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztiválon is sikeresen bemutatkoztak, ezen fellépés eredményeként a párizsi rádióba is eljutottak. A hetvenes években pedig a Lyra Trióval (Császár Irén fuvola, Bartha Anna cselló) évente százas nagyságrendben tarthattak koncerteket szerte az országban. Akkoriban minden mvelődési háznak volt állami költségvetése, ami meghívásokat hozott, ez kedvezett a hozzájuk hasonló együtteseknek. Ment tehát az állandó muzsikálás.

1968-ban, nagyon fiatalon már tanítani is elkezdett. Elsőként a II. kerületi zeneiskolába hívták, majd 1980-ban ezzel párhuzamosan a Bartók Béla Szakiskolába, korábbi nevén az Állami Konzervatóriumba került. 1990-ben kezdődött a győri pedagógusi tevékenysége, amely tartalmazta a szakiskolai és főiakolai zenetanári munkát. 2003-ban az akkor frissen alapított Egressy Béni Szakiskola tanára lett, illetve a Vienna Konservatorium tanári- és mesterképzésében is szerepet vállalt.

1980-ban pódiumi tevékenysége félbe szakadt. Egy nagy siker zeneakadémiai koncertet követően szerette volna bemutatni a diákjainak, hogy mit játszottak, de „nem mködött a keze”. A diagnózis: fokális disztónia. Mindez a korai szakiskolai, drasztikus átállításnak, majd annak a későbbi hibás korrigálásának volt „köszönhető”. Évekkel később a jobbkéz-mozgása viszonylag használható módon rendbe jött, vissza tudott térni a pódiumra, de elsődleges tevékenysége immár a tanítás lett számára.

– Győrbe Bak Zoltánnak, zeneszerzőnek és gitármvésznek köszönhetően kerültem – mondja –, akit ugyancsak a tanítványomnak tekinthetek, bár meg kell őszintén vallanom, hogy vele kapcsolatban hamar rájöttem arra, hogy nem tanárra, hanem inspiratív támogatóra van szüksége. Olyan egyedi tanítvány, olyan óriási tehetség volt, akit hagyni és segíteni kellett, hogy játssza a saját zenéjét. Hozzá hasonló kapcsolatom volt a későbbiekben Gerendás Péterrel is.

Bak Zoltán ismertette meg vele a győri főiskola gitár tanszak indításának szándékát. Gábor Józsefhez, a zenemvészeti intézet akkori igazgatójához volt emberi és szakmai kötődése, általa ismerkedtek össze. Gábor József hívására vállalt 1990-ben szerepet a győri közép- és felsőfokú zeneoktatásban. Ma a győri egyetem mvészeti karának címzetes docense, aki büszkén említi a már a győri szakiskolában tanító volt növendékét, Schaffer Ritát, valamint az egyetemi tanítótársát, Horváth Lászlót és – a teljesség igényének és lehetőségének hiányában – a nagyív pályát befutott tanítványainak neveit: Székely Csaba, Paulikovics Pál, Szilvágyi Sándor, a Katona-ikrek (Péter és Zoltán), Pusztai Antal, Pavlovits Dávid, Tokodi Gábor, Bozóki Andrea, Sára Erika, Győri István, Bősze Ádám, Bíró Dániel, majd a Széchenyi István Egyetemen végzett növendékei: Horváth László, Csáki András, Koltai Katalin Stummer Márton, a Tritonus Trió (Szurgyi Gergely, Varga Bálint és Török Zsófia – majd Molnár Levente), DuoCorde (Szeghy Eszter, Szücs Renáta). Győrhöz való kötődése erős, annak ellenére, hogy ma is Óbudán él feleségével, dr. Korom Andreával, akinek segítségével huszonnyolcadik évadát éli a Gitármuzsika Óbudán cím koncertsorozat, az Óbudai Társaskör aktív, elismert programja.

A 4. Covid-oltást követően egészségügyi problémái immár gátolják, hogy vonatozzon, mégis jön és megtartja győri óráit. Mindez a kollégáknak köszönhető – mondja –, hiszen elképesztően jó a kapcsolatuk. Mindig nyitottak az ajtók és a gondban, ha van, sosincs egyedül. E pedagógiai és mvészi közösség, amely magasfokú mvészi és tanári értékekben gazdag. Az együttmködő segítője a barátságos és segítő tanulmányi iroda, amelynek megteremtése Gyapayné Tünde nevéhez fződik. A gyönyör koncertterem, a győri Zsinagóga jelenti számára a muzsikusi élet hátterét.

Roth Ede önmagát rendhagyó pedagógusnak tartja, aki nem a hierarchiában, hanem a partnerségben hisz. Vallja: a diák kapjon lehetőséget, beszéljen, nyilvánuljon meg. – Nem tudok vita nélkül meglenni. Ha a tanítványom szó nélkül végig csinálja, amit mutatok, amit kérek, akkor zavarba jövök. Bizonytalanná tesz, mert nem tudom mi a gondolata. Nekem az kell, hogy ha valamit mondok, rögtön nézzen utána. Kételkedjen. Azért fogadja el, ha elfogadja, mert megérti, belátja, egyet tud érteni vele. S mondja meg, ha nem. Ne higgye el, amit mondok, pusztán azért, mert én vagyok a tanár. A zeneoktatásban is a motiváció a legfontosabb, mert a motivált ember az, aki tenni tud, küzdeni akar. A tanítványok elé példákat kell állítani, de nem azért, hogy a magaslatok megbénítsák őket, hanem azért, hogy lássák, a példaképeknek is be kellett járniuk a maguk útját, meg kellett vívniuk a maguk harcait. A sikerek mögött ott van a teljesítmény.

A mai gyerekek nem tudnak beszélni, vitatkozni, társaságban viselkedni – vagy nagyon rövid, vagy nagyon hosszú utakat választanak a megismeréshez. Ugyancsak problémának látja, hogy túl magasak az elvárások és félnek a megítéléstől. Ezért nem akart soha részt venni a szörny vizsgahangulatkeltésben. A vizsga és a verseny nagyon erősen zeneellenes tevékenység, amiben a kialakult rend alapján muszáj részt venni. De lehetőleg úgy vegyünk benne részt, hogy ne sérüljünk, s ehhez igyekezzünk maximális segítséget nyújtani a tanítványoknak is. Mindez megtérül, hiszen tanítás, a tanítványokkal való kölcsönhatás közben olyan dolgokra jön az ember rá, olyan mondatok fogalmazódnak meg benne, amelyek egyébként nem jönnének soha

SZÖVEG: KISS GÉZA
FOTÓ: KÖNCZÖL JÁNOS