Kutató, mérnök, oktató – négy évtized a mikroelektronika és a felsőoktatás szolgálatában.

TIZEDMIKROMÉTEREKTŐL A KATEDRÁIG

Dr. Borbély Gábor pályája a magyar mikroelektronika rendszerváltás előtti álmától, a japán lézerlabor steril csendjén és a német nagyfrekvenciás tranzisztorok vizsgálatán át vezetett a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola katedrájáig. Itt közel harminc éven át irányította a Távközlési Tanszéket, végigkísérve az analóg világ alkonyát és a digitális forradalom diadalát, az egyetemmé válást, a BSc és MSc szakok indítását. 2025-ben köszönt el a Távközlési Tanszék vezetésétől. Most pályája izgalmas kezdeti éveit idéztük fel vele.

Hirdetés

Füstbe ment álom: a porrá égett „magyar Szilícium-völgy”

A nyolcvanas években Magyarország valami olyasmire készült, ami egyedülállónak számított a KGST-ben. Igyekezett felzárkózni a mikroelektronika lázában égő nyugathoz, s integrált áramkörökkel ellátni a szocialista piacot. Az ezzel a céllal megalapított Mikroelektronikai Vállalat (MEV) nem csupán egy gyár volt, hanem a technológiai kitörés szimbóluma is. Borbély Gábor 1985-ben, friss diplomás villamosmérnökként, illetve integrált áramkört tervező és gyártó szakmérnök-hallgatóként csöppent bele ebbe a világba. – Ez egy óriási beruházás volt, szellemi és anyagi értelemben is. A COCOMlisták miatt nem juthattunk hozzá a legfejlettebb nyugati áramkörökhöz, így magunknak kellett megteremtenünk a jövőt – emlékszik vissza. A MEV-nél akkoriban 6 mikrométeres technológiával terveztek, de a cél a 2 mikrométer elérése volt. Míg a diffúziós kályhák fűtőszálai a Szovjetunióból érkeztek, a vezérlőelektronika a legfejlettebb japán és amerikai egységekből állt. Borbély Gábor egy Japánból érkezett, speciális reaktív ionmaró gépen dolgozott, kísérleteivel feszegetve az elérhető legkisebb vonalszélesség határait.

1986. május 26-án, miközben a hazai hírek még javában az április végi csernobili atomerőmű katasztrófára figyeltek, a magyar mikroelektronika fellegvára kigyulladt. – Pont a közepén voltam a szakmérnöki képzésnek, amikor leégett a gyár. A T épület, a 100x100 méteres üzemcsarnok a teljes chip-technológiával odalett. Mi az N épületben voltunk, az én gépem szerencsére megmaradt. A pusztítás azonban így is drámai volt: 4 milliárd forint – akkori áron egy egész falu, kétezer családi ház ára – égett bent a romok között.

A tragédia ellenére Borbély Gábor nem adta fel kitűzött céljait. A Központi Fizikai Kutatóintézet csillebérci laboratóriumaiban, ultraibolya fotolitográfiát használva sikerült elérnie a 0,6 mikrométeres legkisebb vonalszélességet – messze túlszárnyalva az eredeti célkitűzéseket. Ebből a kutatásból született meg vörös diplomás szakmérnöki munkája, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) 1988-ban kisdoktori értekezésként is elfogadott.

A tudomány másik szárnya: az iparból az oktatásba

A gyár leégése után a mikroelektronikai karrierlehetőségek beszűkültek. Így kisfia születése után 1987-ben a család hazaköltözött a szülőkhöz Kapuvárra. A Rábánál helyezkedett el, amely akkoriban a térség ipari központja volt.

Az otthon és a gyár közötti ingázás azonban az akkori tömegközeledési lehetőségekkel embert próbáló volt, ráadásul a felettesek mentalitása sem egyezett a fiatal mérnök habitusával, amit csak tetézett a nem túl családbarát szabadságolási rendszer. Ezután döntött úgy, hogy az ipart az egyetemi szférára váltja – az előbbiben megkereshető magas fizetést az egyetemi alkotói szabadságra cseréli. Az akkori KTMF-re jelentkezett Kuti Józsefhez, aki akkor az Informatikai és Villamosmérnöki Fakultásnak volt az igazgatója, s nagy örömmel fogadta a fiatal szakembert. Először határozott idejű tanszéki mérnök lett, de hamar beépült a főiskola mindennapjaiba.

Tokió-Aachen tengely – a megvalósult álom

Néhány hónappal a KTMF-re való kerülése után védte meg kisdoktoriját, amely egy nem várt ösztöndíj lehetőségét hozta el neki a mikroelektronika egyik globális központjába, Japánba. Fizikusként pályázott a Tokiói Műszaki Egyetem lézerlaborjába, ahol olyan felszereltség várta, amilyenről akkor itthon álmodni sem mertek. – Hétből hét napot dolgoztam, 5x4 órás méréseket végeztem, és további 4 óra volt a rendszer átállítása. Az 1/f zaj okát kutatva foton-fonon kölcsönhatást vizsgáltam, lézerfény akusztikus fononokon történő szóródása által kristályokban és folyadékokban – összegzi egy mondatban a kutatásait. Itt tanulta meg a kísérleti munka kérlelhetetlenségét is: amikor a lézer majd egy év folyamatos használat mellett elromlott, s az USA-ból érkezett szakember néhány nap alatt kicserélte, a japán professzor megkövetelte tőle, hogy a kritikus méréseket ismételje meg, hogy igazolja a folytonosságot. Az ottani tudományos munkájából született cikkek később hivatkozási alapok lettek.

A bő egy éves japán út után a magyar valóság kijózanító volt: hazatérve a főiskolai fizetésből egy tankolás is gondot jelentett a 90’-es évek elején. Ez terelte a német DAAD-ösztöndíj felé, amely az Aacheni Egyetemre jelentett belépőt. Aachen nemcsak a nagyfrekvenciás gallium-arzenid tranzisztorok vizsgálatában való részvételt hozta el számára, hanem a tudás rendszerezésének lehetőségét is. Az internet előtti korban az aacheni egyetemi könyvtár volt a „világ hálója” Borbély Gábor számára, ott dolgozta fel a Japánban gyűjtött adatokat, s ott alapozta meg, illetve frissítette későbbi, elektronikával kapcsolatos oktatási anyagait is.

Tanszékvezetés három évtizeden át

Hazatérése után visszakapta az Elektronikai áramkörök tantárgyát a főiskolán. – Nyilvánvalóan az embernek nem volt egyszerű bemenni 100–140 hallgató elé, de ezt idővel megszoktam. Némi villamosságtani alapozás után kerülnek hozzám a diákok. Ez egy elég kemény két féléves tárgy, de azt gondolom, hogy egy villamosmérnöknek muszáj ezzel az alapvető tudással rendelkeznie. Büszke vagyok rá, hogy sikerül fenntartani a hallgatók érdeklődését. Én soha nem panaszkodtam, hogy nem járnak be az órára. Igyekszem lelkesen elmondani az anyagot, inspirálni őket a szakma szeretetére, szépségére, elmesélni azokat a hibákat, amikbe beleestem, hogy segítségemmel elkerüljék ezeket.

1994-ben megvédte kandidátusi értekezését a Magyar Tudományos Akadémián, amit a BME később PhD-nek ismert el. 1996-ban a parlamentben vette át főiskolai tanári kinevezését, majd 1997-ben kinevezték a Távközlési Tanszék vezetőjének. Ez a megbízatás egészen 2025-ig tartott.

A főiskola egyetemmé válása mellett ez a 28 év a távközlés történetének legmozgalmasabb időszaka volt. Borbély Gábor vezetésével a tanszék végigkísérte az analóg telefonközpontok digitális átállását, a mobilkommunikáció robbanását, a vezetékes, földi és műholdas műsorszórás, valamint az űrtávközlés forradalmát. Részese lehetett a távközlés, a média és az informatika konvergenciájának, az internet életünk meghatározó részévé válásának.

A Széchenyi István Egyetem egyetemi docense büszke arra, hogy tanszéke „a béke szigete” maradt. Vezetőként soha nem a rangokra, hanem a közösség stabilitására és a szakmai hitelességre épített, hiszen számára a legfontosabb cél mindig a győri villamosmérnöki- képzés színvonalának megőrzése volt.