SORS ÉS LEHETŐSÉG

Apróként balett, bakfisként Apor

Az óvónéni javaslatára Vivien a győri balettiskolába járt, ám mivel elmondása szerint az a négy év nem igazán volt sikertörténet, ezért az általános iskola felső tagozatát már a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolában végezte, ahol a húga is tanult. – A történelmet és informatikát tanító Nagy Anikóra különösen hálás szívvel gondolok vissza, aki osztályfőnökként velünk debütált – és neki is köszönhetően nagyon jó osztállyá kovácsolódtunk. Személyesen pedig azért tartozom neki köszönettel, mert nagyon sokat mesélt az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontról, amellyel kapcsolatban állt. Ezért amikor a továbbtanulás terén komoly bizonytalanságban voltam, s csak abban voltam biztos, hogy egy erős gimnáziumban szeretném folytatni, miatta is jelöltem meg – a Krúdy-iskola mellett – az Apor-iskolaközpontot, ahova felvételt nyertem. Nagyon jó iskola volt, talán a mai fiataloknak sem ártana ilyen. Szerettem oda járni, a tanárokat is kivétel nélkül kedveltem, de leginkább a matematika és fizika szakos Jócsik Csillát, kinek határozottságáról az iskola berkeiben sokat hallhattunk. Amikor matematika fakultáción hozzá kerültem, izgultam is eléggé. Az első dolgozatom után azonban megdicsért. És ez a néhány szó onnantól végig kísért a hátralévő középiskolai két évemen, de talán nem túlzás, hogy az eddigi életemen. Mindenkinek jól esik a dicséret, mindenben. Nagy inputot tud adni a folytatáshoz, ahogy például az építő jellegű kritika is.

Az Apor-iskolában szerzett érettségivel Vivien útja a Budapesti Gazdasági Főiskolára vezetett, ahol nemzetközi igazgatás szakon kezdte tanulmányait. – Nagyon menőnek tartottam, hogy Budapesten tanulok, s a választott szakterületről is úgy gondoltam, hogy a megszerzett tudással jól el tudok majd helyezkedni. Gyorsan rájöttem azonban arra, hogy én egy gomba vagyok, s a gombafonalaim engem Győrhöz kötnek, ahol a családom, a barátaim élnek. Ezért fél év elteltével, 2011 januárjában visszaköltöztem. A diplomás terveimet persze nem adtam fel, így szeptemberben már a Széchenyi István Egyetem hallgatója voltam, méghozzá műszaki menedzser szakon. Nagyon jó döntést hoztam. A műszaki és a gazdasági tárgyakkal sem volt problémám, de az ötödik félévtől választott logisztika szakirány tantárgyait és oktatóit különösen kedveltem. Lazának tűntek, miközben hihetetlen tudással voltak felvértezve. A szállítmányozást tanító Németh Péter nevét külön is megemlíteném. Ahogy azt is, hogy nagyon jó szaktársaim voltak. Röviden összefoglalva: minden klappolt, úgyhogy nagyon jól éreztem magam a győri egyetemen.

Ahonnét út vezetett az Audi Hungariához is.

Mélyvíz az Audiban

– Édesapámtól is sokszor hallottam az Audiról, igaz ő nem munkatársaként, hanem kamionosként fordult meg gyakorta a vállalatnál. Mindezek a mondatok nyomot hagytak bennem, így amikor négy lezárt félév után lehetőségem nyílt bekerülni az Audi Hungariához, azonnal jelentkeztem. 2013 júliusában a készautó kiszállításon kezdtem gyakornokként. Azonnal mélyvízbe kerültem, mivel a területre az új járműgyárba költözés és az egész folyamat kiépítése közben érkeztem. A sok újdonság megtapasztalása mellett a tevékenység bővülésével együtt járó feladatokkal is találkozhattam, meg néhányszor az édesapámmal is – teszi hozzá mosolyogva. – Szívesen maradtam volna ezen a területen munkatársként is, erre azonban nem volt lehetőség, ám mivel mindenképpen szerettem volna az Audiban maradni, keresni kezdtem egyéb területet. Munkatársként először 2014 decemberében léptem be a vállalat területére. Tettem ezt egy napon a későbbi férjemmel, aki a motorgyártás területén kezdett, most pedig éppen ott dolgozik, ahol én gyakornokoskodtam, azaz a készautó kiszállításon. Én viszont akkor már a lakkozóba igyekeztem, ahol kétéves fix szerződéssel alkalmaztak egy kismama helyére. Bár ez is logisztika, ám nem szállítmányozás, hanem a lakkozón belüli logisztikai folyamatok működtetése volt a feladat. Itt is azonnal jött a mélyvíz. Kaptam egy német vezetőt és egy viszonylag rövidebb időszakot arra, hogy betanuljak. Azt halkan teszem hozzá, hogy időközben még államvizsgára is készültem. Ezekre a napokra a túlélés időszakaként tekintek vissza. 2015 elején végeztem az egyetemen, ami persze könnyebbséget jelentett. Ahogy az is, hogy a munkában egy gyesről visszatérőben lévő kolléganő pár órában segített nekem, ezzel mentőövet dobott számomra, s közben azt éreztem, hogy a hiányzó téglák is fokozatosan a helyükre kerültek. Ezt követően már tényleg minden tekintetben jó volt ott dolgozni, már csak amiatt is, mert a munkából kifolyólag számos területtel kellett kapcsolatban állnom. Önismeretnek is jó volt, megtanított határozottnak lenni, s közben folyamatosan fejlesztett, mivel az egyetemen megszerzett alaptudásra fokozatosan ráépítette a gyakorlati audis speciális ismeretanyagot.

Közben azonban vészesen közeledett a kétéves szerződés vége, így aztán Vivien a vállalaton belül elkezdett üres pozíciót keresni. A kísérleti motorgyártó központban (MAC) jól is sikerült az állásinterjúja, ám nem jelentett felvételt, mert megpróbálták az állást házon belül megoldani. Rövid idő múlva azonban érkezett egy újabb telefonhívás, amelyben már azt jelezték: nem kell újabb interjú, ha gondolja, szívesen fogadják. – 2016 októberében az éves leltárral vettem búcsút a lakkozótól, a következő hónap első munkanapja már az MAC-ban telt, ahol egy másik munkakört ajánlottak fel. Akkor nem az alkatrészek követése lett a feladatom, hanem egy olyan feladatkör, amely inkább a korábbi, lakkozós tevékenységemhez hasonlított. A készletekért, a raktárakért és a könyvelésekért feleltem. Ebben azért segített, hogy a járműgyártás oldaláról ez már nem volt ismeretlen, de azért a motorgyártás mégiscsak „más kávéház”. Arról nem is beszélve, hogy amikor ide érkeztem, éppen egy teljes struktúraváltás közepébe csöppentem. Persze, ez sem jelentett problémát, csak egy nem várt plusz kihívást. Két évet ebben a pozícióban is eltöltöttem. Aztán 2018-ban megérkezett az első kisfiam...

Ijesztő munkakör

Úgy tervezte, hogy amikor Zente betölti a második életévét, visszatér a munka világába – és természetesen az Audiba. Az élet azonban más forgatókönyvet írt, 2020-ban Zalánnal bővült a család. Az elképzelése ezután sem változott: vele is szeretett volna két évig otthon maradni, ám másfél év után csörgött a telefon. Mivel az MAC egyik munkatársa babát várt, a felszabaduló pozícióra szerették volna visszahívni. – Bár kicsit korainak éreztem, megpróbáltam megoldani. A győrzámolyi bölcsődében várólistára kerültünk, Győrben pedig teljesen esélytelenek voltunk, így nem tudtam élni a lehetőséggel. Bő fél év múlva, 2022 nyarán jeleztem a személyügyi referensnek a visszatérési szándékomat, a kísérleti motorgyártó központban azonban nem volt üres álláshely, így ismét kezdhettem pozíciót keresni. Négy év kihagyás után pályázgatni, állásinterjúkra járni egy teljesen új helyzetet jelentett, amire szerintem nem lehet felkészülni. Főként úgy, hogy közben már két kisgyerekre is gondolni kell. Két pozíciót ajánlottak fel, az egyiket rögvest úgy vezették fel, hogy ne ijedjek meg az elnevezéstől, s hogy higgyem el, meg fogom tudni oldani. A termékadat menedzsment terület fejlesztőmérnöki munkaköre azért nem csak elsőre, de másodikra is ijesztően hatott. Mégis úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg. Furcsa volt az is, hogy az interjú online zajlott. A Covid előtt minden ilyen személyesen zajlott, s nekem ez is nagyon új volt. Éppen a Balatonon nyaraltunk, amikor az első egyeztető beszélgetés történt, s eközben a fiúk javában strandoltak. Nem tagadom, nagyon izgultam, de utólag ez esetben is kiderült, hogy feleslegesen. Pár napon belül jött a pozitív viszszajelzés, így a beütemezett másik állásinterjúra már nem is volt szükség. 

A termékadat menedzsment tevékenységéről a szakembereik azt vallják, hogy ez a műszaki fejlesztés termékinformáció-áramlásának alfája és ómegája. Az alkatrészek információáramlása, a változások nyomon követése és a műszaki rajzok ellenőrzése mind olyan feladat, amelynek eredménye az a darabjegyzék, amiből a vállalat és az egész konszern építkezik. A darabjegyzék alapján történik az alkatrészek beszerzése, a logisztika az alapján diszponál és a gyártás is arra alapozva történik. Az adatbeli pontatlanság autógyárakat is képes megállítani. – Elsőre ez is elég ijesztőnek tűnt, ahogy az is, hogy a logisztika gyakorlatilag abban ki is merül, hogy alkatrészszámokkal dolgozom. Az viszont megnyugtatóan hatott, hogy itt csapatmunka folyik, azaz nem vagyok egyedül, többen is ugyanazt csináljuk és mindenki segítőkész. Ez a betanításomban is tetten érhető volt. Amelyben az volt az érdekes, hogy előttem az összes munkatárs Ingolstadtban tanulta be a teendőit, én viszont afféle prototípusként az első győri betanítás alanya voltam. Azzal, hogy mindenki (is) foglalkozott velem, valamennyi munkatársam szemléletét és hozzáállását magamévá tudtam tenni, kialakítva a sajátomat. Utánam két hónappal, decemberben több új munkatárs is érkezett, onnantól csoportos betanítás zajlott, amit ugyancsak nagyon élveztem. A betanításom sikerét jól jelzi, hogy egy év múlva már én is betaníthattam.

Eleinte 6 órában foglalkoztatták, mert a vezetője úgy vélte: ez Vivien és a vállalat érdeke is. – Örülök, hogy meggyőztek erről, mert abban a 6 órában tényleg csak az audis feladataimra koncentráltam, ami elengedhetetlen, mivel ehhez a munkához maximális odafigyelés szükséges. S közben a lelki békém is megvolt, mert tudtam, hogy a gyerekekre is bőven marad időm. Idővel aztán már 7 órában dolgoztam, majd jöhetett a napi 8, ezt is fokozatosan építették fel, ahogy engem is. Nagyon hamar megéreztem, hogy minden tekintetben jó – de fogalmazhatok úgy is, hogy a legjobb – helyen vagyok. A munkatársi közeg mellett a munka is remek. Mindig jönnek új témák, új kérdések, ez egyszerűen megunhatatlan. Ahogy a tanulás is.

Tanulni, tanulni, tanulni

Azt is mondhatjuk, hogy Vivien hobbija a tanulás. Miközben a fiúk aludtak, angolt és németet tanult. A maximalizmus jegyében mindig jó jegyeket akart, meg sikeres zárthelyiket, amelyekkel vizsgákat is ki lehetett váltani. – A győri egyetemen a mesterképzést is abszolváltam, ellátási menedzsment szakon. Ebből az időszakból a tanárok közül Nagy Zoltán nevét emelném ki, aki a szakdolgozatom konzulense is volt. Ahogy azt is kiemelném, hogy az első gyermekemmel voltam áldott állapotban, amikor előadásokra jártam. Utólag persze már annak is megvolt a szépsége, amikor a hormonoktól túlfűtött anyuka, alváshiánytól szenvedve éli meg a vizsgaidőszakot. Nekem mindig kell valami, ami megnehezíti az életemet – neveti el magát ismét. – Az élet úgyis segít és mindent elrendez. Akkor sokat segített a férjem és a család, de még a fiam is jó alvóvá vált. Kicsit már hiányzik is az egyetem. Egy jó ideje azon gondolkodom, hogy folytatni kellene a tanulmányaimat. El tudnék képzelni egy doktori képzést...

Vivien példája ráerősít arra, hogy nem kell félni a változástól és a bizonytalantól, s néha tényleg nem árt új utakat keresni, mert csakis így találhatunk rá arra a helyre, ahol majd a legjobban érezzük magunkat. – Minden megtanulható, csak akarat és kitartás kell hozzá. Az Audi Hungaria ráadásul olyan terep, ahol vállalaton belül tudsz munkahelyet váltani, kisebb kockázattal, nagyobb támogatással. A közelmúltban a szabadidőmben is váltottam. Futni kezdtem. Jelenleg félmaratonra készülök. Őszre talán összejön. Aztán akár a maraton is bennem lehet. Nincs olyan, hogy lehetetlen... 

SZÖVEG: BAUDENTISZTL FERENC
FOTÓ: KÖNCZÖL JÁNOS