Néha az éjszaka leple alatt is lepel alatt dolgozik

PILÓTA AZ AUDIBAN

Az élet szerinte ritkán alakul úgy, ahogy azt fiatalon elképzeljük. Sokszor egy váratlan irányváltás, egy hirtelen jött lehetőség, vagy egy impulzív döntés viszi tovább az embert. Végül az Audi Hungariánál találta meg azt a közeget, ahol találkozik a technológia, a kíváncsiság, a problémamegoldás és a folyamatos fejlődés. Tesztpilótaként kezdte pályafutását, ma már mérnöki feladatokkal és fejlesztésekkel is foglalkozik. Úgy véli, hogy fontos a széles látószög: nem elég egy adott szakmában mélyre ásni, ha nem tudsz körben látni, akkor csak egy szemmel figyeled a világot. Márpedig ő nagyon is két szemmel szemlélődik, ami nem hátrány egy tesztpilóta esetében. Léber János azonban több ennél…

Hirdetés

– Hogyan, mely iskolákon vezetett utad a Széchenyi István Egyetemig?

– A Balázs Béla Általános Művelődési Központba jártam. Nagyon sokat köszönhetek az ottani tanáraimnak, különösen Baráthné Kiss Erika fizikatanárnőnek, aki nem egyszerűen csak tanított, hanem foglalkozott velünk. Akkor ezt az ember természetesnek veszi, csak később jön rá, hogy mennyi plusz energiát és figyelmet kapott. Sokszor még hétvégén is, az otthonában készített fel minket. Az ő támogatásával jutottam el az Öveges József országos fizikaversenyre is. Az ott elért eredmény végül megnyitotta a kaput a Révai Miklós Gimnáziumba, ahol reál tagozatra jártam. Ott is több meghatározó tanárom volt, nagyon kedveltem Preinsperger Csilla, Somogyi Sándor és Tamás Imre óráit. Nem szerettem csak bemagolni valamit, inkább az érdekelt, hogy mi miért történik. 1999-ben érettségiztem, majd ugyanabban az évben kezdtem meg a villamosmérnöki tanulmányaimat a Széchenyi István Egyetemen. Akkor épp a hangmérnöki pálya vonzott.

– Miért ezt választottad?

– Ebben nagy szerepe volt a családnak is. Édesapám villanyszerelő mesterként dolgozott. Sokszor segített nekem, persze én is neki. Már gyerekként természetes közeg volt számomra a szerszámok, kábelek, fázisok, forrasztások és kapcsolások világa. Az informatikai érdeklődésem is ekkor alakult ki. A Commodore-, később a PC-korszakot, majd az internet világát együtt fedeztük fel. Közben viszont legalább ennyire érdekelt a zene és a hangtechnika is. A kilencvenes évek végének teljesen más hangulata volt. Akkoriban kezdtünk számítógépes zenékkel foglalkozni, diszkóztunk, fénytechnikáztunk, próbálgattuk a különböző programokat és eszközöket. Keverőt, erősítőt, hangfalat építettünk, Fasttracker II. programot használtunk. Akkor még nem oldott meg mindent egy kattintás: ha valami nem működött, órákig kellett küzdeni vele, de talán pont ettől volt jó. A KTMF Stúdióban technikusként dolgoztam. Nagyon inspiráló közeg volt, sokat tanultam Riditől, Mónitól és Fabótól, azaz (Ulrichné) Papp Euridikétől, Csarankó (Kovács) Mónikától és Fabó Istvántól.

A rádiózás világa is vonzott, teljesen magával ragadott, hogy az akkori analóg technikával mekkora hangulatot lehet teremteni. Különösen szerettem Wersényi György stúdiótechnika óráit. Később az Audiban is találkoztam vele, egy jármű akusztikai képzésen. Volt idő, amikor teljesen biztos voltam benne, hogy hangmérnök szeretnék lenni. Aztán közben egyre jobban elkezdett érdekelni az informatika is. Ezért végül a Gábor Dénes Főiskola mérnök informatikus képzésére is jelentkeztem. Érdekes emlék, hogy Torda Béla elektrotechnika vizsgáján mindkét felsőoktatási intézményben sikerült átmennem. Ezt akkoriban kisebb személyes győzelemként éltem meg.

– A távoktatás mellett dolgoztál is?

– Igen, mindvégig dolgoztam. Először weblap- és grafikai tervezéssel foglalkoztam az ArraboNetnél, később pedig két barátommal saját vállalkozást is alapítottunk. Weblapokat és multimédiás alkalmazásokat fejlesztettünk, utána pedig játékfejlesztésbe kezdtünk. Logikai feladványokkal tarkított kalandjátékokon dolgoztunk, főként amerikai piacra készülő projekteken. Akkor még teljesen úgy tűnt, hogy ezen a területen fogok maradni. Nagyon szerettem azt az időszakot, mert rengeteget tanultunk közben. Sokszor teljesen új problémákat kellett megoldani, sok mindent magunktól kellett kitapasztalni. Ott tanultam meg igazán önállóan gondolkodni és felelősséget vállalni a saját döntéseimért. Közben viszont szinte minden nap találkoztam audis tesztautókkal az utakon, amikor Győrszentiván és Győr között ingáztam. Egyre jobban érdekelt, hogy milyen lehet a tesztvezetés. Nem volt mögötte nagy karrierterv, vagy tudatos stratégia. Csak volt bennem egy érzés, hogy ezt ki kellene próbálni. Utólag visszanézve, sok döntésem ilyen volt az életben. Nem Excel-táblák alapján születtek, hanem megérzésből.

– Mikor és hogyan kezdődött az audis pályafutásod?

– 2013-ban kerültem az Audi Hungariához tesztpilótaként. Akkoriban indult az A3 gyártásfelfutása, így rögtön nagyon intenzív időszakba csöppentem. Rövid betanítás után már önállóan vezettem az autókat a próbaúton. Vicces belegondolni, hogy a bennem élő forrasztópákás, weboldalakat barkácsoló, hálózatokat építő, játékokat programozó srác végül az autóiparban landolt. A felvételem története még ma is megmosolyogtat. Éppen Frankfurt felé autóztunk családlátogatásra, amikor megcsörrent a telefonom, hogy két nap múlva interjúra várnak az Audiban. Nem sokat gondolkodtunk, másnap haza is indultunk. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy ez a telefonhívás mennyire meg fogja változtatni az életemet, s hogy majd több külföldi kiküldetésben is részt vehetek. Kanadában, Halifaxban például egy hónapon keresztül egy 140 autót érintő motorcsere-program koordinálását bízták rám, Torontóban pedig a mexikói gyártású, amerikai piacra készült Q5 modell piacbevezetését támogattuk extra ellenőrzésekkel. Ezek a kiküldetések emberileg és szakmailag is nagyon sokat adtak. Az ilyen helyzetekben megtanulod, hogy hiába készültél fel mindenre, mindig lesz valami váratlan. De talán pont ez benne a jó. 2014-ben például felkértek az akkor alakult harmadik műszak teamkoordinátori feladataira, ami eleinte nagy kihívás volt számomra. Nem tartottam magam tipikus vezetőnek. Inkább csendesebb, megfigyelő típus voltam, de a személyiségfejlesztő tréningeken kiderült, hogy a D.I.S.C. modell alapján mindig piros-kék vagyok fele-fele arányban. Vagyis egyszerre vagyok domináns, céltudatos, ugyanakkor szabálykövető és rendszerszemléletű típus is. Ez azért akkor megdöbbentő felismerés volt. Rájöttem, hogy nem feltétlenül a leghangosabb emberből lesz jó vezető. Sokkal fontosabb a türelem, a következetesség, s hogy az ember konstruktívan tudjon együtt dolgozni másokkal, miközben megérti, figyelembe veszi mások problémáit.

– Ez a vezetés azonban értelemszerűen kevesebb vezetéssel járt?

– Igen, ám egy idő után már nem maga a vezetés lett az igazán érdekes számomra, hanem ami mögötte történik. Miután közel két évig napi nyolc órában és három műszakban autót vezettem, nem éltem meg tragédiaként, hogy ezt a teamkoordinátori munkával járó kapcsolattartás és a megbeszélések sorozata váltotta fel. Ám a mai napig szívesen ülök be az autóba, ha kell. 2018-ban mérnöki pozícióba kerültem, ahol már több fejlesztési és optimalizálási feladattal foglalkoztam. Részt vettem csapatunkkal a próbautak szabályainak és vizsgálati szabványainak kialakításában, oktatási anyagok készítésében és az új modellek bevezetésében is. A Q3 bevezetése például különösen emlékezetes volt. A tesztautókat akkor még teljes titoktartás mellett, biztonsági őrök között, ponyvával letakarva, az éjszaka leple alatt vittük ki a próbapályára. Volt benne valami nehezen megmagyarázható, mégis magával ragadó izgalom. Ügyelni kellett arra, hogy a hivatalos bemutató előtt még véletlenül se kerüljön ki róla egy fotó a médiába.

– Miből áll maga a tesztvezetés?

– Sokan azt gondolják, ez arról szól, hogy valaki egész nap új autókat vezet. Valójában sokkal koncentráltabb és összetettebb munka. A próbaút során különböző útburkolatokon, úthibákon és macskaköves szakaszokon is vizsgáljuk az autókat. Nemcsak műszaki, vevői szemmel is figyeljük a teljes összhatást. Rövid idő alatt átvizsgáljuk az autó fő funkcióit, működését, menettulajdonságait, valamint zajait. A győri gyárban készült autók mindegyikét vizsgáljuk a próbapályánkon, ám 8 százalékuk egy külső, 22 kilométeres próbaúton is részt vesz, valós forgalomban. Ami számomra igazán érdekes, hogy mennyi apró részletből áll össze egy végső benyomás. Sokszor egy alig hallható zaj, egy furcsa rezgés mögött is komolyabb probléma húzódhat meg. Természetesen az elkészült autók jelentős százaléka hibátlan, csak nem tudni előre, melyek azok. Épp ezért mostanában egyre többet foglalkozunk olyan adatelemzési módszerekkel és AI-modellekkel, amelyek segíthetnek előre jelezni bizonyos hibák valószínűségét. A cél, hogy még pontosabban lássuk az összefüggéseket és hatékonyabbá tudjuk tenni a munkánkat.

– Van kedvenced az általad vezetett autómodellek közül?

– Az A3 RS és TT RS természetesen nagy kedvenc volt a teljesítménye és hangja, majd pedig a Q3 RS a kényelme és dinamikája miatt. Ha egyetlen autót kellene kiemelnem, akkor számomra az Audi RS e-tron GT a legkülönlegesebb. Abban az autóban egyszerre van jelen az elképesztő teljesítmény, a letisztult formatervezés és a lenyűgöző technológia. Az az autó egy aszfaltra csavarozott elektromos vadállat.

– Miben látod a munkád szépségét?

– Talán abban, hogy mindig van új kihívás. Nincs két egyforma nap, az ember folyamatosan tanul. Jó érzés, amikor sikerül megtalálni egy probléma gyökerét, vagy amikor egy ötletből végül működő megoldás lesz. Nagyon jó élmény volt például, amikor sikerült gyorsabbá tenni az autók vezérlőinek elektronikai ellenőrzését egy vezeték nélküli megoldással, amelyet az Audi elektronikai hibaanalízisekkel foglalkozó csapata fejlesztett ki – ráadásul évekkel a „gyári” megoldás bevezetése előtt –, s amelynek a projektjében én is részt vehettem. Az ilyen helyzetekben érzi igazán az ember, hogy megérte a sok próbálkozás és utánajárás. Arra is büszke vagyok, hogy az évek során a vizsgálattervező csapattal közösen sikerült olyan folyamatokat kialakítani, amelyekről ma már más konszern telephelyek is elismeréssel nyilatkoznak. Azt is megemlíteném, hogy a konszernen belüli próbapályák jövőbeni létesítéséhez is született egy szabvány, amelynek kialakításához mi is hozzájárultunk a tapasztalatainkkal. Győr a próbaút területén benchmark, azaz referenciaérték lett a konszernben. A legfontosabb viszont talán az, hogy ennyi év után sem érzem azt, hogy megálltam volna a fejlődésben. Még most is ugyanúgy érdekelnek az új technológiák, az AI, az új ötletek és a fejlesztések.

– A szabadidődben is törekszel arra, hogy ne legyen két egyforma nap?

– Mindig kell valami új dolog, amin lehet gondolkodni vagy dolgozni. A zene és a hangtechnika a mai napig fontos része az életemnek. Nagyon sokat jelent számomra az elektronikus zene világa. Régen órákig képes voltam különböző hangzásokkal, programokkal és effektekkel kísérletezni. A mai napig szeretem azokat az előadókat, akik nemcsak zenét csinálnak, hanem hangulatot és világot építenek. Paul Kalkbrenner zenéje még mindig abszolút favorit nálam. Tanultam harmonikázni is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az Amélie csodálatos élete című film több zenéjét is megtanultam játszani. Yann Tiersen muzsikája valami egészen különleges hangulatot tud teremteni. Mostanában nagyon sokat foglalkozom 3D-nyomtatással is. Szeretek tervezni, kísérletezni és új dolgokat kipróbálni. Van abban valami nagyon jó érzés, amikor egy ötletből pár óra alatt kézzelfogható tárgy lesz. Néha teljesen értelmetlen dolgokat is nyomtatok, csak azért, mert érdekel, meg lehet-e csinálni. Kapu Tibor űrutazása is nagyon inspiráló volt számomra. Visszatérése után sikerült vele élőben is találkoznom és aláíratni a 3D-nyomtatott SpaceX Crew Dragon űrhajómat. Birtokomban van egy 1989-es Opel Kadett GSI is, ami számomra sokkal több egy egyszerű autónál. Ez volt az első kocsim, rengeteg emlék és élmény kapcsolódik hozzá. Szeretek vele foglalkozni, gyári állapotban tartani, javítani rajta. Valahol az egész autó egy időgép. A GSi több alkatrésze is már saját 3D tervezéssel és nyomtatással készült, továbbá sikerült hozzá egy élő adatok olvasására és diagnosztikára is alkalmas hardvert és szoftvert szereznem. A család persze mindennél fontosabb. A feleségem németet tanít, a lányunk logisztikai tanulmányokat folytat. Amikor Győrszentivánra költöztünk, a ház körüli munkákból is jelentősen kivettem a részem. Festettem, felújítottam, parkettáztam, betonoztam, garázst építettem, térköveztem, mindig volt valami új projekt. Gyerekként egyébként vadászpilóta szerettem volna lenni. 14 évesen már vitorlázórepülő-képzésre jártam Pérre, nagyon komolyan érdekelt a repülés világa. Ott derült ki, hogy az orrsövényferdülésem problémát jelentene, így végül ez az út nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Azóta már átestem a műtéten, így akár újra is kezdhetném. Utólag viszont azt érzem, hogy minden kitérő és minden irányváltás hozzátett valamit ahhoz, ahol most tartok. Az ember fiatalon sokszor azt hiszi, hogy mindent előre kell tudnia. Később rájön, hogy néha pont a váratlan dolgok viszik a legjobb irányba. Űrpilóta, vadászpilóta vagy tesztpilóta – végül is a pilóta maradt. Csak közben az ember megtanulta, hogy az út sokszor érdekesebb, mint az eredeti terv.

Szöveg: Baudentisztl Ferenc
Fotó: Audi AG, Könczöl János