Jedlik: híd, amely összeköt

I skolánk 1901 óta képez szakembereket Győr és a régió gazdaságának és munkaerő-szükségletének kiszolgálására. Képzési profilunk, szakmai kínálatunk mindenkor kielégítette a felmerülő győri és hazai ipari igényeket, követve a világ tudományos és technikai fejlődését. Oktatóink tapasztalata, valamint a szakmai fejlődésük iránti elkötelezettségük lehetővé tette, hogy az idő előrehaladtával képzéseink szakmai tartalma és módszertana folyamatosan gazdagodott. Mára büszkén kijelenthetem, hogy az ország legjobb technikumai között tartanak számon bennünket. A korszer tudás átadásán túl számomra nagyon fontos, hogy a diákjaink élményszer en éljék meg a tanulmányi éveiket, s hogy felnőttként meg tudjanak birkózni az élet kihívásaival. Büszke vagyok az iskolánkra, a tanárainkra és diákjainkra egyaránt – fogalmaz Módos Gábor, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum igazgatója, aki a Rábaköz déli részén fekvő Páli községből származik – Édesapám lakatos volt, napi 12–16 órát dolgozott a családjáért. Amikor csak tehettem segítettem a munkáját, így aztán magától értetődő volt, hogy gépész vonalon terveztem a jövőmet. Ennek megfelelően 1976-ban bekerültem a győri Jedlik Ányos Gépgyártástechnológiai Technikumba, ahol sokat és jól tanultam, mivel a szüleimtől megtanultam a szorgalmat és a kitartást. Ennek eredményeként maximális pontszámmal nyertem felvételt a Budapesti Műszaki Egyetemre. Az egyetemi időszak nagyon tartalmasnak és boldognak számított, hiszen mégiscsak az ifjúságunkat jelentette. Ráadásul sokat dolgoztam egyéb területen is, vittem az egyik egyetemi klubot, ami sok munkát jelentett, sokat tanultam ebből is. Ám ennél fontosabb, hogy a tanulásra is nagy energiát fordítottam. A hegesztő és gépgyártástechnológiai szakosztálynak is aktív tagja voltam, több TDK-projektet készítettem. Úgy gondolom, hogy a Jedlikben kapott alapoknak nagyon sokat köszönhetek. Végeredményben gépészmérnök lettem, visszatértem Győrbe ívhegesztő robotrendszereket gyártani és programozni. Ebben az időszakban érdekes és izgalmas szakmai feladatok sora várt rám. Több meghatározó hazai vállalathoz szállítottunk robotrendszert, ahol szakembereket tanítottam programozni. A sors érdekessége, hogy a Budapesti M szaki Egyetemre is szállítottunk robotrendszert és a volt tanáraimat oktattam annak használatára. Talán ennek is köszönhető, hogy rögtön igent mondtam, amikor visszahívtak iskolámba tanítani.

– Már említettem, hogy a jedlikes alaptudásnak milyen nagy hasznát vettem az egyetemen, emiatt gyakorlatilag valamennyi tanáromnak hálás vagyok. Kettejüket azonban név szerint is megemlíteném. Az egyikük Pőcze Laci bácsi volt, aki olyan módszerrel tanította a mechanikát, hogy később a m egyetemen is mindent könnyedén megértettem. A másikuk az osztályfőnököm, a szerszámgépeket és m szaki rajzot tanító Kóbor József, aki tudomásom szerint közel a nyolcvanhoz is még óraadó a győri egyetemen. Neki köszönhetem, hogy 1988-ban visszatérhettem egykori alma materembe. Egy véletlen találkozás során említette, hogy kellene valaki, aki CNC-programozást tanítana. Alapvetően a gépészet miatt jöttem a Jedlikbe, ám akkor kezdett kialakulni az informatika oktatása is. S mivel a tantestületben úgy gondolták, hogy a friss kolléga ezt is megtudja tanulni, s majd tudja tanítani is. Így kerültem az informatika közelébe, ami mind a mai napig végig kíséri a tanári pályámat, hiszen programozást most is tanítok. Elődeim, Nagy Péter és Domonkos László címzetes igazgató urak pontosan felmérték, hogy a Jedlik-iskola érdeke a több lábon állás, ezért is rakták le a voksot a gépészet és a gépipar oktatásán túl az informatikai képzés mellett. S hogy mindezt milyen jól tették, azt pontosan jelzi, hogy a városban, sőt az országban is a Jedlik neve és az informatika oktatás szorosan összefonódik. Arról nem is beszélve, hogy generációkon keresztül tetten érhető a Jedlikhez való kapcsolódás, a tanár kollégáim közül sokan diákként is ezeket a padokat koptatták. Büszke vagyok arra, hogy az informatikai tantestületünk a középiskolák tekintetében országosan is a legjobbak között van. Ezt példázza, hogy különböző kormányzati programokhoz fordítanak tananyagokat, illetve írnak modulokat, amelyet aztán sok iskolában használnak. Azt is el kell mondanom, hogy gépész kollégáim is számos verseny- és vizsgafeladat kidolgozásában vettek és vesznek részt. Az IPAR 4.0 program keretében megváltozott a szakképzés rendszere. A szakmák követelményeit meghatározó dokumentumok kidolgozásában több kollegám is rész vett.

Módos Gábor nyolcadik éve tölti be a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum igazgatói posztját. Három évvel azután, hogy elkezdte tanári pályáját, informatikai munkaközösség-vezetőnek nevezték ki, majd tizenhat év elteltével informatikai igazgatóhelyettes lett.

– Tizenegy év helyettesi munka után vehettem át az iskola irányítását, amelyben minden bizonnyal sokat nyomott latba, hogy gépészként és informatikusként is átláttam a szakmai képzéseket. Hihetetlenül szerencsés helyzetben vagyok, mert a tantestületünk egységes, ráadásul olyan nagy tudású tanár kollégák alkotják, akiket motivál, hogy a tudásukat a lehető legnagyobb mértékben átadhassák a diákjainknak. A tanulók pedig élnek a lehetőséggel, döntő hányaduk, mintegy 90 százalékuk a felsőoktatásban folytatja a tanulmányait, s szinte kivétel nélkül azon szakterületen, ahol nálunk tanultak. S ugye azt mondanom sem kell, hogy diákjaink körében a győri egyetem a legnépszerbb.

Ami persze annak is köszönhető, hogy a Széchenyi-egyetem és a Jedlik-technikum között mindig is szoros kapcsolat volt.

 – Nagyon sikeres volt a mérnökasszisztens-képzésünk, amely azonban már jó egy évtizede kifutott. Jelenlegi együttmködésünkből az okleveles technikusi képzést emelném ki, amelyet gépészeti és informatikai területen egyaránt kínálunk. Ennek előnye a diákjaink számára az, hogy a technikumot elvégezve bizonyos tantárgyakat elismernek az egyetemi képzésben ezzel csökkentve a kötelezően teljesítendő kreditek számát. Ezzel is helyzetbe akarjuk hozni mindazokat, akik hozzánk járnak és szeretnének továbbtanulni. Ahogy azzal is, hogy komolyt súlyt helyezünk a nyelvi képzésükre is. Örömmel mondhatom el, hogy tőlünk nem nagyon kerül ki diák nyelvvizsga nélkül. Sokan C1- es, de néhányan még a C2-es szintet is teljesítik a tanulmányaik alatt. Valamennyien tisztában vannak azzal, hogy az informatikában és a gépészetben is elengedhetetlen az idegen nyelv ismerete a munkakapcsolatokban és a szakirodalomhoz való hozzáférés érdekében egyaránt. Ráadásul a nyelvvizsgák az egyetemi felvételi rendszerekben plusz pontokban is megtérülnek. Iskolánkban az idei tanévtől minden szakmánkban megjelenik a második idegen nyelv oktatása is. Visszatérve a Széchenyi István Egyetemre rendszeresen egyeztetünk a győri felsőoktatási intézmény fiatal, dinamikus vezetésével, hogy az egyébként jól mködő kétoldalú kapcsolatunkat hogyan tudnánk tovább javítani, még szorosabbra fzni.

Újdonságként idén nyáron a Jármipari Kutatóközponttal (JKK) közösen a végzős gépész diákok közül a legambiciózusabbak részt vehettek egy kéthetes egyetemi programban. A kezdeményezés lényege, hogy a diákok bepillantást nyerjenek a győri egyetem jármipari lehetőségeibe, s majd esetleges hallgatóként kedvet érezzenek a JKK-ban való szerepvállalásra.

Szintén idei program informatikus tanulók részvétele hallgatói egyetemi projektmunkában. Jedlikes kötődés témában kellett az egyetemi hallgatóknak webfejlesztési projektmunkát elvégezni. A projektben a jedlikes tanulók, mint megrendelők jelentek meg. Az együttmködés során projektgazdaként betekintést nyerhettek a feladatok megvalósításába. – Ugyancsak érdeklődésre számot tartó események a diákjaink között az „Út a felsőoktatásban” program felvételi előkészítő előadásai. Ezekre az oktatásokra több tanulónk is jár, s nagyon jó visszajelzéseket adnak az ott tanultakról. Reméljük, hogy az elvégzésükért kapott mikrotanúsítványok hasznosnak bizonyulnak a pályafutásuk során. Záró gondolatként hadd mondjam el: úgy érzem, jó helyen vagyunk Győrben. A szakképzésben vannak színvonalas és jó technikumaink és van egy kiváló egyetemünk is. Jó győrinek lenni, jó itt élni.

SZÖVEG: BAUDENTISZTL FERENC
FOTÓ: KÖNCZÖL JÁNOS