ESG

Zene önként és dalolva

Buday Zsolt 1984-ben született a tavasbarlangjáról ismert Tapolcán, ahol a középiskolás évek végéig maradt. A Bárdos Lajos Általános Iskolából vezetett útja a Batsányi János Gimnáziumba. Sokáig nem tudta eldönteni, hogy mivel is szeretne majd felnőttként foglalkozni. A zenét először szülői hatásra, majd pedig saját akaratából választotta. – Édesapámnak a fiatalabb éveihez és a katonaidejéhez köthetően volt egy rockbandája, ám nem ezért szerették volna, hogy a Bárdosba menjek. Egyszerűen a zenei tagozat volt a megoldás arra, hogy ne a körzetes általános iskolába kelljen járnom. Mindenesetre zenei tagozatos diákként végeztem el az általános iskolát, az énekkar tagjaként. Az iskola igazi „versenyistálló” volt a maga nemében. Az énekkara országos gyermekkórus-versenyeket nyert, ám ezekből a fellépésekből én rendszerint kimaradtam. Őszintén megvallva, talán valóban nem nekem volt a legszebb hangom a kórusban. A zenét ebben a „kötelező” formában nem éreztem a magaménak, de a nyolc osztályt zenei tagozaton fejeztem be. Utólag jöttem rá, hogy mennyi mindent köszönhetek az általános iskolai éveknek. A zene mögött ugyanis nagyon komoly logika rejtőzik, szinte észrevétlenül megtanít a fegyelmezettségre és a pontosságra, amely azóta is az erényeim közé tartozik. Ezzel együtt meglepő volt azt hallani, hogy a folytatásban önszántából választotta a zenét. – A gimnáziumnak volt egy musical stúdiója, amely többek között a Jézus Krisztus szupersztár és az István, a király rockoperákkal is fellépett. Valójában fogalmam sincs, hogy keveredtem oda, de szerencsére itt sem én voltam a reflektorfényben. Erdélybe, Tusnádfürdőre is eljutottunk, ahol a nyári szabadegyetem és diáktábor vendégei előtt mutatkozhattunk be. Az előadást ugyan nem, de fejedelmünket Istvánt, szó szerint a vállamon vittem – mesélte mosolyogva Zsolt, aki a stúdió egyik hírességére is felhívta a figyelmet. – Körünkből nőtte ki magát Tóth Vera, aki az első Megasztárrá vált. Mivel a Tóth családdal baráti viszonyt ápoltunk, a szüleimmel többször elkísértük a TV2 tehetségkutató műsorába, ahol kiszurkoltuk a győzelmét. A két család együtt járt autóversenyekre, így például Verával mindketten ott voltunk a nyirádi rallycross születésénél a nyolcvanas években. Visszakanyarodva a gimnáziumra, nagyon szerencsésnek érezhettem magam, mert nagyon sok jó tanár nemcsak oktatott, hanem nevelt is minket. Külön is kiemelném Barcza Tiborné osztályfőnökünket, aki azon túl, hogy a magyar nyelvet és irodalmat szívvel-lélekkel oktatta, ennél jóval többet adott. Saci néni nem „csak” egy magyar tanár volt. Nem túlzás, hogy anyánk helyett anyánk volt, aki példát mutatott nekünk, s közben segített a tinédzser dolgok megoldásában is. Megtanította, hogyan kell kiállni mások elé. Megtanította, hogyan mutassuk meg, amit tudunk, s miként leplezzük, amit nem. Mindezt elég sokat kamatoztattam később a jogi egyetemen is.

Alföldi „hazatérés”

Merthogy Zsolt ezen a területen – és Szegeden folytatta tanulmányait. Így az Alföldre „hazamehetett”. A Buday család ugyanis a napfény városában élt generációkkal korábban. 1968-ban jöttek Tapolcára, amikor az ügyvéd nagypapát oda szólította a munkája. – A felnőtté válást nagymértékben segítő gimnáziumi évek alatt sem kristályosodott ki bennem, hogy mi szeretnék lenni, ám mivel a magyart és a történelmet nagyon szerettem, a jogi tanulmányokat célravezetőnek tartottam. Ebben tudat alatt mennyi szerepe volt a nagyapámnak? Az biztos, hogy ha ő nem ügyvéd lett volna, nem a jogi pályát választom. Gyermekként kényelmetlen volt vele sétálni a városban. Tíz percenként ugyanis biztosan megszólította valaki, hogy mennyire köszöni a segítségét. Felnőtt fejjel már másként gondolok erre, megértettem mennyien tisztelték és szerették. Igazolva látom, hogy sokan Veszprém megye legjobb ügyvédjének tartották a maga idejében. A nagyapám élete során többször járt a halál torkában, a második világháborúban huszárzászlósként a fehérorosz frontot is megjárta. Felnéztem rá, de nem akartam olyan lenni, mint ő. Amit ügyvédként letett az asztalra az 1984- es nyugdíjba vonulásáig, az utolérhetetlen – és nem is csak számomra –, ezért is igyekeztem a jog más területein elérni a sikert. Nagyon boldogan fogadta, amikor Szegeden tanultam tovább, a jogi egyetem mellett azért is, mert az Alföldről származott. Édesapám is a Bács-Kiskun vármegyei városban, Kiskunhalason született, oda is járt gimnáziumba, ám utána munkát nagyapám 68-as költözése után már Tapolcán keresett…

… Zsolt pedig elfoglaltságot, miután az egyetemen felszabadult számára egy félév. – A kezembe került Az év természetfotói Magyarország 2006 című könyv. Máté Bence természetfotós inspirált arra, hogy megpróbálkozzak valami hasonlóval. Vincze Tamás barátom ásotthalmi hétvégi háza ideális helyszínt jelentett arra, hogy a homokerdőben madáritatót készítsünk, no meg egy komolyabb lest, ahonnét lencsevégre kaphatjuk a vadvilág szárnyasait. A fényképezésnek is megvolt a családi hagyománya, nemcsak a jogászkodásnak. Édesapám ugyanis 1982 óta fényképész, tökéletesen kiegészítve édesanyám esküvői ruhaszalonjának a szolgáltatását. Bár már mindketten nyugdíjasok, a családi házukban még viszik az üzletet. Visszatérve a madárfotókra, a szegedi fotókörből világhírűvé vált magyar természetfotós munkásságán felbuzdulva én is neveztem pár képpel az „év természetfotósa” pályázaton. A képeim bár egy pályázaton, de nyilván nem egy ligában indultak Bence fotóival. Meglepődtem, mikor az egyik több körön keresztül is továbbjutott, de a legjobb 10–15 fotó közé – és így a legjobb alkotásokat bemutató albumba – már nem került be. Édesapám elkötelezettségét örökölve mondom azt, hogy erről a célról a mai napig sem mondtam még le.

Jog és környezet

A természetfotózás által körvonalazódott Zsolt számára a jövő: a környezetvédelmi jog és a hivatali pályafutás. A jogi diploma átvétele után 2010-ben azonnal beiratkozott a környezetvédelmi szakjogász kétéves másoddiplomás képzésre. Ehhez kapcsolódik az első munkahelye. Bár továbbra is Szegeden tanult, megpályázott egy álláslehetőséget a székesfehérvári környezetvédelmi felügyelőségen. – Nagy köszönettel tartozom Csehóné dr. Szilasi Rita igazgatónak, aki ösztöndíjas foglalkoztatottként felvett, s ezzel lehetőséget biztosított számomra. Rövid idő elteltével már határozott időre szóló megbízással tisztviselőként dolgoztam, majd határozatlan idejű szerződéssel a környezetvédelmi engedélyezési osztályon jogi szakértőként ügyintézői státuszba kerültem. Végig járva a közigazgatási ranglétrát, osztályvezető-helyettes lettem, majd két év elteltével a környezetvédelmi osztály vezetőjeként távoztam Székesfehérvárról, ahol a későbbi feleségemet is megismertem. A találkozásunk után nyolc évvel, 2018-ban volt az esküvőnk, Áron fiunk pedig most 5 esztendős. A biztos családi háttérnek köszönhetek minden sikeremet. Feleségem támogatása nélkül nem tudtam volna végigcsinálni az elkövetkező éveket.

A történetet ugyanis 2012 nyarán kell folytatnunk, amikor a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség  akkori igazgatója, dr. Zay Andrea ajánlására Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter felkérte Zsoltot, hogy igazgatóként vegye át az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség irányítását. – Sajnos, az akkori igazgatóváltás körülményei finoman fogalmazva sem voltak ideálisak, s ennek bizony én voltam az egyik legnagyobb elszenvedője. Tudtam és éreztem, hogy csakis a munkámmal és a hozzáállásommal találhatok gyógyírt a problémára. Hamar sikerült kivívnom a munkatársaim elismerését és tiszteletét, így aztán együtt nagyon sok nehéz ügyet sikerült megoldanunk, amire mind a mai napig nagyon büszke vagyok. Erre az időre tehető többek között az alsó- és felső-szigetközi mentett oldali vízpótló rendszer engedélyezése, amelynek a megvalósulásával növekedhetett a vízszint az Ásványi-Duna-ágon. A véneki műtárgynak köszönhetően pedig a Mosoni-Dunában is. Tizenegy éven át dolgoztam ebben a pozícióban, ami szerintem mindent elárul a csapatunk munkájáról és elkötelezettségéről. 2015-ben a megyei kormányhivatal vezetője is velem képzelte el a folytatást azt követően, hogy a környezetvédelmi feladatkör is a hatáskörébe került. Onnantól 2023-ig környezetvédelmi főosztályvezetőként tevékenykedtem. Mindvégig a szakmaiságot képviseltem, miközben a politikától igyekeztem megóvni a kollégáimat, hogy ők csakis a munkájukra koncentrálhassanak. Ennyi idő után azonban váltani kell, így fájdalom nélkül, közös megegyezéssel tudtam eljönni a hivataltól.

És akkor jött a rendvédelem…

Mindezek után egy álláshirdetésre jelentkezve megpályázta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság műszaki osztályvezetői pozícióját, amit el is nyert. Naponta ingázott Győr és Budapest között. Reggel 7 órakor már a pesti irodájában ült. Száznál is több rendőrségi ingatlan és a mintegy félezer darabos rendőrségi járműflotta mellett a fegyverzettechnika is hozzá tartozott. Ezek menedzselése műszaki ismereteket követelt, ezért előírták számára egy műszaki szakirányú képzés elvégzését. – A rendőrség nagy tapasztalás volt a számomra. Azt már tudtam korábbról, hogy egy vezetőnek hogyan kell a legtöbbet kihozni a munkatársaiból nagy nyomás alatt, de a rendőrségnél tanultam meg a szűkös erőforrásokkal való gazdálkodást. A műszaki képzés előírásával ugyanakkor a lehető legjobbat tették velem. Utólag azt mondhatom, hogy mivel semmi sem történik ok nélkül, nekem emiatt kellett a rendőrségre mennem. Ugyanis a keresztféléves, egyéves műszaki képzést a jelentkezési határidő előtt két nappal találtam, méghozzá Győrben. A Széchenyi István Egyetem Magyarországon elsőként indított ESG – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szakértő – mesterképzést.

Nemcsak a rendőrségi elvárás miatt volt ideális a képzés, hanem az én szempontomból is, mivel az ezzel kapcsolatos ismeretanyag beleillett a korábbi környezetvédelmi portfóliómba. Jellemző, hogy míg az első évfolyamon 13 hallgató vett részt, a következő évben – ha jól tudom – már száznál is többen. Különösen izgalmas volt személyesen átélni az ESG születését, amely anynyira elvarázsolt, hogy a Rába nyitott ESG szakértői pozícióját megpályáztam. Így lettem 2024 novemberében a Rába Nyrt. ESG-koordinátora. Mivel a tőzsdei nagyvállalatoknak kellett először fenntarthatósági jelentést készíteniük, a rábás dokumentum már az én nevemhez köthető. Nagyon jól érzem magam a nagymúltú vállalatnál, amely jövőre lesz 130 esztendős. Megérint a történelme és a járműiparban betöltött szerepe. Mindez nagyon közel áll hozzám. Kiemelném a győri egyetemről Torma András gyakorlatorientáltságát, valamint Zseni Anikó elméleti, tudományos megközelítésű oktatását. Kettejük szinergiájának nagyon sokat köszönhetnek az Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék hallgatói. Nagyon szerettem a Széchenyi-egyetemre járni, ahol egyébként korábban is gyakran megfordultam. Andrásnak köszönhetően részt vehettem államvizsga-bizottságok munkájában külsős tagként. Az ő felkérésére Győrben, Szakál Pali bácsi megkeresésére Mosonmagyaróváron, mérnök szakos hallgatóknak tarthattam előadásokat. Munkám elismeréseként 2018-ban címzetes egyetemi docensi címet kaptam a Széchenyi István Egyetemtől. A jövőben is igyekszem mindenben segíteni a képzést, ezért is örültem annak, hogy a napokban Zseni Anikó docens aszszony és Sipos Dóra tanszéki mérnök vezetésével környezetmérnök szakos hallgatók érkeztek gyárlátogatásra a Rábához. Abban maradtunk, hogy évente rendszeressé tesszük ezt a látogatást, s megvizsgáljuk a gyakornoki program biztosításának lehetőségét is. 

SZÖVEG: BAUDENTISZTL FERENC
FOTÓ: DR. BUDAY ZSOLT ARCHÍVUMA, KÖNCZÖL JÁNOS