Csapattag marad

Első a józan ész

- Nagyapám gazdaságában mindennapos volt a traktor vagy a kombájn bütykölése, úgyhogy valószínűleg ez adta meg az irányt a műszaki pálya felé – keres az emlékei között meghatározó momentumot a most 36 éves cégvezető, amikor arról kérdezzük, miért épp gépészmérnöknek tanult. S bár azt mondja, a gazdaságból hozott józan paraszti ész logikája, illetve a matematika és fizika tantárgyakban való jó szereplése végig kísérte általános- és középfokú tanulmányait, az egyetemen érezte úgy először, hogy azt tanulja, ami érdekli, s amiben igazán megtalálja magát. Persze az azért nem lehet véletlen, hogy a jáki családi fészekből, a postai hivatalvezető édesanya és a hentes édesapa teremtette otthonból kirepülő mindhárom fiú reál pályára ment. Zoltán bátyja szintén gépész-, öccse pedig állattenyésztő mérnök.

A testvérek mindent megkaptak a szüleiktől, amire szükségük volt, ám viszonylag hamar saját lábra kellett állniuk, hogy előrébb tudjanak lépni az életben. Ehhez pedig nem csak a már említett „józan paraszti eszük”, hanem a vállalkozói vénájuk is megvolt: a szombathelyi Gépipari, Informatikai és Műszaki Szakközépiskolában töltött évek alatt például felismerték az akkor még csak szárnyait bontogató digitális videózásban rejlő lehetőségeket – és a vasi megyeszékhely középiskoláiban rögzíteni kezdték a gólyabálokat, szalagavatókat, a felvételeket pedig utómunkázva, DVD-re másolva eladták a diákoknak.

A versenyautó tetején

A középiskola után a Budapesti Műszaki Egyetemet célozta meg első helyen, de nem vették fel. Ám ezt utólag egyáltalán nem bánja, hiszen – ahogy mondja – ha odakerült volna, akkor ma biztosan nem itt tartana. A Széchenyi István Egyetemen eltöltött évek ugyanis nemcsak egyszerű iskolai évek voltak, hanem rengeteg pluszt is adtak számára. Másodévesként, 2009-ben csatlakozott az akkor szárnyait bontogató SZEnergy Teamhez, épp akkor, amikor az alapszakon szakosodnia kellett, így az elektromos versenyautót építő csapatba való belépése nagyon markánsan megadta az alaphangot és az irányt ahhoz, hogy a járműgépészetet válassza.

Akkor már jól tudott CAD szoftverben rajzolni, amihez jó képzelőerővel is rendelkezett, azaz fejben előre össze tudta rakni, hogy mit szeretne csinálni. Zoltán ugyanis képes elképzelni, hogy egy adott ötlet, hogy fog kinézni és működni, majd azt utána aszerint meg is tudja tervezni. A SZEnergyben is hasonló volt a feladat: egy autót kellett a semmiből létrehozni, s hozzá kitalálni, hogy az hogy nézzen ki, miként működjön, hogy legyen hatékony, s persze hogy hogyan feleljen meg a versenyszabályzat előírásainak. Ő gépészként elsősorban a karosszériával foglalkozott.

- Nem tudom meghatározni, hogy az évek alatt hány ezer órát töltöttünk el ezzel, de brutálisan sokat, így nem csoda, hogy az akkor összejött csapatból egy baráti társaság lett, amely a mai napig megvan. Az ott szerzett élmények erősen élnek bennem. Előfordult például, hogy hajnalban az egyik versenyautó tetején forrasztottuk a napelemet, s vártuk, hogy felkeljen a Nap, hogy kiderüljön, jól dolgoztunk-e. De volt olyan verseny is a Boschnál, amikor egy aksis fúróval kellett meghajtanunk egy autót – ehhez azért nemcsak mérnöki tudás, hanem kreativitás is kellett. Amikor csatlakoztam a SZEnergy-hez, a termetemnél fogva alkalmas voltam arra is, hogy pilóta legyek. Talán ennek is volt köszönhető, hogy komoly elhivatottságot éreztem arra, hogy ez az egész összeálljon, s nagyon menjen. Igyekeztem minél több területbe beleásni magam, így az elektronikába és az informatikai részbe is, hogy értsem, mi történik az autóban. Ez a komplex tudás a mai napig hasznomra válik.

JKK kutató helyett cégépítő

Az alapszakos diploma 2011-es megszerzése után Zoltán rövid ideig az Audi Hungariánál gyakornokoskodott, majd 2012-ben elkezdte a járműmérnöki mesterképzést a Széchenyi-egyetemen, ám az a szokásos négy félévnél kicsit tovább tartott. Ennek egyrészt a SZEnergy volt az oka, másrészt, hogy időközben tanszéki mérnökként kezdett dolgozni az Anyagtudományi tanszéken, harmadrészt pedig, hogy 2012-ben két barátjával megalapították az InnoMotion Kft.-t. Utóbbi eredetileg egy konkrét feladatra jött létre: egy szimulátorokkal foglalkozó cég kérte fel őket, hogy a teherautó jogosítvány megszerzésének feltételeként előírt szimulátoros képzés szoftveréhez építsék meg a hardvert. Azaz olyan kasznit kellett létrehozniuk, amibe be lehet ülni, van benne három monitor, s viszonylag könnyen lehet szállítani is. A fiúknak a SZEnergy miatt nemcsak a tudásuk, de a beszállítói kapcsolati rendszerük is megvolt ehhez, hiszen rengeteg cég állt támogatóként a csapat mögött. (Ezt a hálót egyébként még ma is működteti.) Számos szimulátort készítettek hárman, de az üzleti világban való zöldfülűségük miatt másfél év alatt véget is ért ez a kaland. Két társa – bár továbbra is barátok maradtak – kivált a kft.-ből, Zoltán viszont nem akarta felszámolni a céget, alvállalkozóként kisebb tervezési munkákat vállalt. Innen indult el az a tevékenység, amivel ma is foglalkoznak, azaz az ipari automatizálás, illetve célgéptervezés. Ezt azonban annak idején még nem tanították egyetemeken, így saját magának kellett a szükséges tudást megszereznie a mesterdiploma után. Hozzáteszi azonban azt is, hogy nagyon sokat köszönhet a Lakatos István vezette Közúti és Vasúti Járművek tanszéknek, valamint Polák Józsefnek és Varga Zoltánnak, akik nap mint nap egyengették az útját, de kiemelte Pup Dániel és Szauter Ferenc egyetemi adjunktusokat is. Zoltán azt mondja, talán lehetett volna kutató a Járműipari Kutatóközpontban, de ő inkább céget szeretett volna építeni, így vált el a pályája a járművektől.

Minőség, határidő, kommunikáció

A 2015-ös évekre a multi cégek után a kkv-szektorba is kezdett beszivárogni az Ipar 4.0, azaz egyre több cégnél gondolkodtak automatizált gyártósorokban, robotokban. Persze abban az időben a munkaerőpiac még sokkal jobb helyzetben volt, s nem volt akkora relevanciája ennek, mint az utóbbi 4–5 évben. Zámbó Zoltán a szintén győri Rabomatik Ipari Automatizálási Kft. alvállalkozójaként kezdett igazán ezzel a területtel foglalkozni, s jött rá, hogy mindez sokkal speciálisabb tudást igényel, mint a gépészet. Ide ugyanis informatikai és villamos ismeret is legalább annyira szükséges.

- Elég komplex tudás kell ahhoz, hogy a nulláról megálmodjunk egy gépet: ha az mechanikusan működik, összerakjuk a vezérlést és a szenzorozást, aztán ha villamosan is működik, még le kell programozni is. Így lesz ebből egy egész, ami tud magától működni, bármilyen emberi jelenlét nélkül.

Zoltán úgy érezte: ahhoz, hogy ebből egyszer egy jól menő cég legyen, még tapasztalatot kell szereznie. Így került 2016-ban tervező mérnöknek a Borsodi Műhely Kft.-hez, ahol viszonylag gyorsan projektmenedzser lett. Főként autóipari megrendeléseket teljesítettek, több százezer eurós gyártósorokat, gépeket terveztek és építettek. 2018-ban aztán úgy érezte, itt az idő: felmondott, megpróbált saját lábra állni, tudását és kapcsolati tőkéjét kihasználva. Aki mer, az nyer. Egy német orvosipari cég az ő egyszemélyes kft.-jének adott egy kisebb, háromezer euró értékű munkát. Egy fröccsöntő géphez kellett robotfejet készíteni. A munkát akkor is azzal az alapszabállyal végezte, amivel most dolgoznak: „adjunk mindig minőséget, adjunk mindent határidőre, s ha probléma van, azt kommunikáljuk”. Ez nagyon megtetszett a német ügyvezetőnek és egyre komolyabb munkákkal bízta meg Zoltánt, akinek akkor már egy régi SZEnergy-csapattársa és jóbarátja, majd a Borsodinál is kollégája, Ulbrecht András is besegített. Gyakorlatilag ezen az orvosipari cégen kezdtek felnőni, olyannyira, hogy 2020-ban már látszott, egy főállású ember kevés ide. András is beszállt a cégbe, üzlettársak lettek. Az elmúlt négy évben egy 16 főt foglalkoztató, idén a félmilliárd forintos árbevételt is elérő vállalkozássá nőtték ki magukat. Legfőbb megrendeléseik a jármű-, a műanyag-, a papír- és az orvostechnikai iparból kerülnek ki, de terveztek és építettek már csomagolósort a Cafe Frei egyik termékéhez is.

Ahol tud, segít

Bár ma már a szabadideje nagy részét feleségével és kisfiával tölti, vagy új hobbijának, a versenyvitorlázásnak él, Zoltán nem felejtette el, hol kezdett versenyezni. Az egyetemi kapcsolatait továbbra is ápolja, s amint a cégének 2019-ben 3D nyomtatója lett, annak használatát azonnal felajánlotta a SZEnergy Teamnek, ma pedig már forgácsolnak is nekik. Hiszen sodorja is bárhová az élet, ő legbelül egy kicsit mindig csapattag marad.

SZÖVEG: WURMBRANDT ANDRÁS
FOTÓ: KÖNCZÖL JÁNOS, ZÁMBÓ ZOLTÁN