Az első győri tanévnyitónk

A rendezvény Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba versével kezdődött, melyet dr. Boros István filozófus, docens szavalt el. Ezt követően a Széchenyi-egyetem vezetése nevében dr. Friedler Ferenc rektor, tudományos elnökhelyettes mondott ünnepi köszöntőt. – Ötven év nem olyan nagy idő egy egyetem életében. De ötven év töretlen, nagyívű fejlődése különleges a hazai felsőoktatás történetében – kezdte beszédét, majd felsorolta a sikerhez szükséges elemeket. – Az első elem az első évfolyamok sikere: akik saját pályájukon sikeresek lettek. Ezzel hitelesítették az intézményben folyó oktató munkát. A második elem, hogy történetünk során a korábbi vezetőink is az intézmény érdekei szerint jártak el. Ennek eredményeként, folyamatos fejlesztés révén alakult ki mai egyetemünk, amely kilenc karával több városban is megvetette a lábát.

Friedler Ferenc a jelenről szólva hangsúlyozta a tudományos kutatások növekvő szerepét, melyhez sikerült megfelelő szervezeti formát kialakítani. – A hazai felsőoktatási intézmények gyakran egydimenziós struktúrában működnek, amely nem teszi lehetővé a professzionális projektmenedzsmentet. Nagy projektek esetében külön szervezeti forma szükséges, ilyen például nálunk a Járműipari Kutatóközpont. A további sikerekhez kiváló hallgatók szükségesek, akiket fel kell készítenünk a sikeres karrierre. Azt, hogy ez a felkészítés sikeres, bizonyítékokkal is alá kell támasztanunk. Erre példa - többek között - az elektromos járműveket fejlesztő SZEnergy. A csapat háromszor nyerte meg Európa legjelentősebb energiahatékonysági megmérettetését, a Shell Eco-marathont. Ezek az elemek tették lehetővé a kivételes fejlődést, s ezen az úton halad tovább az egyetem.

Winkler Csaba egyetemtörténész, címzetes egyetemi docens felelevenítette az ötven évvel ezelőtti tanévnyitó történelmi hátterét. A győri felsőoktatás kezdetére utalt, amely 1718- ban kezdődött a jezsuita gimnáziumban meghirdetett felsőfokú képzéssel, majd 1776-tól az állami, Győri Királyi Akadémia megalapításával, bölcseleti, hittudományi és jogi fakultások működtetésével folytatódott. Az akadémiai korszak 1892-ig tartott. Többször is megfogalmazódott az igény, hogy Győrnek szüksége van egy egyetemre, ám ezek a tervek nem valósultak meg. – 1968. július 4-én egy törvényerejű rendelet megalapította a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát. Az, hogy három budapesti és egy szegedi fakultásból, tagozatból alakult meg a győri főiskola, ma is egyedülálló teljesítménynek számít. Ez a magyar felsőoktatás legsikeresebb integrációja, amelynek tanulságai a mai napig érvényesek. Győrött a KTMF megtalálta helyét: képzéseivel valós társadalmi igényekre reagált, amelyekhez megfelelő infrastrukturális fejlesztések társultak. Győri főiskolánkat a Műegyetem kistestvérének, SÍNművészeti Főiskolának is „becézték”. A Műegyetem volt a „főmérnökképző”, mi a „mérnökképző” megnevezést kaptuk a sokféle találkozókon. 1986-ban az intézmény egy hosszú folyamat után felvette Széchenyi István nevét. 1993-ban egyetemi programot hirdetett az intézmény az Universitas-Győr Alapítvánnyal és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának példás támogatásával. Intézményünk 2002-ben vált egyetemmé.

Nyakasné dr. Tátrai Judit, egyetemünk Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének ma már nyugállományú docense 1973-ban kezdte meg tanulmányait Szegeden, a Vasúti Közlekedési Tagozaton. Az átköltözést követően további két éven át a győri kampuszon folytatta tanulmányait, s szerzett vasútüzemmérnöki diplomát. A szegedi Vasúti Közlekedési Tagozat volt a KTMF első fakultási szintű szervezeti egysége, amely Győrbe költözött. – A folyók városában valóban kiváló körülmények közé kerültünk, de szép emlék az első szegedi évünk is. Annak ellenére, hogy húsz fős kollégiumi szobákban éltünk. Győrben három fős volt a szobánk. Dr. Hegedűs Gyula, a főiskola első főigazgatója sokat tett azért, hogy az intézmény Győrbe kerüljön, s megfelelő körülmények között működhessen.

A tanárnő külön megemlékezett azokról az oktatókról, akik a hallgatókkal együtt költöztek Szegedről Győrbe. – Többségük fiatal volt, alig néhány évvel idősebbek a hallgatóknál. Mindannyian minőségi oktatást képviseltek. Az akkor szokásos tanköri szerkezet lehetővé tette, hogy életre szóló barátságok alakuljanak ki, amelyek a mai napig tartanak. Ezt a váltakozva Szegeden és Győrben tartott évfolyamtalálkozók is bizonyítják.

Gyuricza Gyula, aki 1974-ben kezdte tanulmányait vasútüzemi szakon, összegyűjtötte saját és hallgatótársai szabadidős szokásait és ezzel kapcsolatos élményeit. Többek között visszaemlékezett arra, hogy a kollégiumban lakó vietnami hallgatók ételei ugyan erős szagúak voltak, de nagyon finomak. Szabadidős programként gyakran jártak a Kis Halász vendéglőbe, ahol cigányzenészek játszottak, s ahol a halételek mellett a zónapörkölt volt a KTMF-hallgatók kedvence. A Szarvas étteremben pedig a borjúláb rántva, tartármártással és sült krumplival vitte a prímet. Ez 12 forintba került. – A gólyabál nagy esemény volt, több helyszínen zajlott, például diszkóval és cigányzenével. A műszaki főiskolán jellemző férfitöbblet miatt a tanítóképzős főiskolás lányokkal közösen szerveztünk programokat. A hallgatók akkoriban ritkábban tudtak hazautazni, mivel kevés vonat közlekedett, így a közlekedés legnépszerűbb módja a stoppolás volt. Visszafelé viszont legtöbben a fővárosból 20:45 órakor induló személyvonattal utaztak, amely éjfélre ért Győrbe. A hosszú út alatt nagyszerű hangulat alakult ki, így a kollégiumba a hallgatók rendszerint énekelve érkeztek.

Ürmössy Ákos útépítési és fenntartási szakos öregdiákunk bemutatta, milyen volt a KTMF Közlekedésépítési Karán tanulni – Budapesten. 1973-ban kezdte meg főiskolai tanulmányait a Szerb utca 23. szám alatti épületben. A ház története is érdekes: korábban zárda, kórház, papnevelde, zálogház és börtön is volt, hogy aztán előbb a budapesti tudományegyetem, majd a műszaki egyetem oktatási épülete legyen. Ma gyönyörűen felújítva az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez tartozik. – A két tankörből álló osztályunk kicsit olyan volt, mint egy meghosszabbított középiskola. Kötött órarendünk volt, minden órára együtt jártunk. A tanárok kollégának tekintettek minket, s olyan szemléletet adtak át, amely tartást és alapot biztosított számunkra a későbbiekben. Bár az eljárásrend és a technológia gyakran változott, a tervezéshez elengedhetetlen szemlélet nélkülözhetetlen volt a szakmánkban.

Jäger János pontosan 50 évvel ezelőtt kezdte meg vasútüzemi szakos tanulmányait a főiskolán. A futballcsapat oszlopos tagjaként az egykori sportéletről beszélt. – A főiskolán az elsők között Munkácsi István matematika tanár sakkcsapata alakult meg, majd kézilabda- és kosárlabdacsapat is szerveződött Győrben. Nem sokkal ezután megalakult a nagypályás labdarúgócsapat, amely 1977-ben megnyerte az egyetemi-főiskolai bajnokságot, ezt a sikert egy évvel később is sikerült megismételni. A csapatot nemzetközi tornára is meghívták, ahol spanyol és német egyetemi csapatokkal mérhettük össze tudásunkat.

Pókay Zoltán, aki 1974-ben kezdte tanulmányait vasútüzem szakon Győrben, öregdiákként a hallgatói élet humoros pillanataira emlékezett vissza. Ebből az egyik történet azt idézte fel, amikor a húsvéti szünet alatt nem mentek haza, hanem egy beadandón dolgoztak. Egy pályaudvar technológiai tervét kellett elkészíteniük, s bizony a rajzok nemcsak nagy méretűek, de bonyolultak is voltak. Három nap alatt jól haladt a munka, még arra is volt idő, hogy húsvéthétfőn meglocsolják lányokat. Kedden aztán a lányok viszszalocsoltak. Szódásüveggel bespricceltek a szobába, a tervek pedig mind eláztak. (Pókay Zoltán néhány humoros történét a magazin előző számában már felidéztük – a szerk.)

Dr. Ruppert István egyetemi tanár, egyetemünk Művészeti Karának első dékánja 1974-ben még egyetemi előfelvételis segédmunkásként dolgozott a K/4-es kollégium építésén. Előadásában ezt az időszakot, majd zenészi pályáját és a kar vezetőjeként tapasztalt kihívásokat mutatta be. – 1973-ban érettségiztem a győri bencéseknél, de elsőre nem vettek fel, ezért előfelvételisként édesapám munkát szerzett a főiskola építkezésén. Élveztem a csőszerelő munkát, a mai napig élénken emlékszem a barakképületekre, az étkezőre, az építésvezető „kastélyára”. Mivel súlyos oxigén- és gázpalackokat is kellett mozgatnom, fizikailag jelentősen megerősödtem abban az évben. Ezt követően is volt kapcsolatom a győri főiskolával, mikor Várnagy András kérésére csatlakoztam a KTMF focicsapatához. Három évig játszottam úgy, hogy nem is volt hallgatói jogviszonyom.

Noha gépészmérnöki diplomát szerzett a budapesti műszaki egyetemen, gyermekkori álmát szerette volna megvalósítani. Ezért 1983 és 1987 között elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán az orgonaművész szakot és előadóművészeti karrierbe kezdett. Közben a zeneművészeti főiskola győri tagozatán is tanított. A tagozat 1996-ban csatlakozott a Széchenyi István Főiskolához, a későbbi egyetemhez, ahol 2005-től a Művészeti Kar vezetője lett. Feladatául a bolognai rendszerre való átállást kapta. Tizenöt évig volt vezetői pozícióban, amely sikeres időszaknak bizonyult: a tantervi reformok mellett nőtt a hallgatói létszám és javult az oktatói minőség is.

Jánosi Gábor a KTMF első győri mérnöktanár nappali tagozatos képzéséről és annak erős belső kohéziójáról beszélt. – Bár a mérnöktanári képzés 1970-ben kezdődött, a nappali tagozat azonban csak 1975-ben indult. Első nappalis évfolyamként különösen nagy figyelem hárult ránk. Szekeres Tamás és Vásárhelyi Zsuzsa szinte apaként és anyaként viselkedtek velünk. Ugyanazokat a tantárgyakat tanultuk, mint az autógépészek, de ezen felül még pedagógiai tárgyakat is hallgattunk. Nagyon jó tanáraink voltak, akik nagyban hozzájárultak későbbi sikereinkhez. Tagja voltam a főiskolai kosárlabdacsapatnak, amellyel már az első évben megyei-városi bajnokságot nyertünk, majd az NB II-be is felkerültünk.

Dr. Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja elmondta, hogy ő 1974-ben még csak hároméves volt, s eszébe sem jutott akkoriban a főiskola. Azóta sok mindent hallott a kezdetekről és a hetvenes évekről. Felidézte, hogy az egyik legelső képzés az út-, híd- és vasútépítési és fenntartási szak volt, amelynek utódszakjait a vezetése alatt álló kar gondozza. – Ez a kar 1977-ben került Győrbe, amellyel egy fiatal oktatókból álló csapat is érkezett, akik közül néhányan csak nemrég mentek nyugdíjba. A Közlekedési Tanszék pedig azóta is meghatározó egysége a karnak. A főiskolai hagyományokból a magas szintű oktatás és a szoros ipari kapcsolatok megmaradtak, az egyetem mind szélesebb képzési palettával rendelkezik, a tudományos kutatás súlya megnőtt. Ma Magyarországon az egyetem a 6–7. helyen áll, 14 ezer hallgatóval. Büszkélkedhetünk a SZEnavis betonkenu csapattal is, amelyben építészés építőmérnök hallgatók dolgoznak együtt, oktatói mentorálással. Az egyetemet napjainkban kihívásként éri a fenntarthatóság, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a munkaerőhiány, valamint a nyersanyagokkal kapcsolatos nehézségek. Intézményünk azonban jól felkészült ezekre a kihívásokra – a gondolkodásmód, valamint a szemlélet már megvan ezek kezelésére.

Az ünnepség zárásaként Kuti József professzor mondott beszédet, aki 1963-tól a közelmúltig oktatott, s az egyetemi sportegyesület örökös elnökeként ma is aktívan dolgozik az intézményben. Miközben szemtanúként megerősítette a korábban szólók szavait, külön is kiemelte, hogy öröm volt együtt dolgozni a mindenkori közösséggel. Megemlékezett azokról az elhunyt tanárokról, munkatársakról és hallgatókról, akik már nem lehettek jelen. – Ötven évvel ezelőtt elindítottak valamit, amiért most hálával emlékezhetünk. Az elkövetkező ötven évet pedig most kezdjük el, remélve, hogy utódaink az újabb öt évtized elteltével hasonlóan gazdag érzésekkel tekinthetnek majd vissza a most még előttünk álló fél évszázadra.

A rendezvényt követően Kuti József, Nyakasné dr. Tátrai Judit és Winkler Csaba az elhunytakra emlékező virágot helyeztek el Várnagy András néhai testnevelő tanár emlékfájánál, az Egyetemi parkban.
 

SZÖVEG: HOMOR PÉTER
FOTÓ: MOLCSÁNYI MÁTÉ