XXXII. Akadémiai Nap

A NEMZET EREJE ÉS A KIMŰVELT EMBERFŐK SOKASÁGA

A Széchenyi István Egyetem 1994 szeptemberében a tudomány és a felsőoktatás ünnepeként, a névadó születésének évfordulóján először rendezett Akadémiai Napot, amely azóta is minden esztendőben a felsőoktatási intézmény legrangosabb ünnep(ség)e.

Hirdetés

A XXXII. Akadémia Nap Friedler Ferenc rektor köszöntőjével kezdődött, aki arra emlékeztetett: ez a nap tisztelgés a névadó szellemi öröksége előtt, kinek életművében központi gondolatként szerepelt, hogy „a tudomány és a fejlődés nemzeti létünk záloga”. – A Széchenyi István Egyetem ezen hitvallás szellemében tevékenykedik, hogy kutatásaival, képzéseivel, innovációival szolgálja hazánk versenyképességét. Magyarország legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézményeként tartanak számon minket, amelyet a nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyünk, a kulcsfontosságú területeken betöltött vezető szerepvállalásunk, valamint a hallgatóink sikerei is alátámasztanak. Mi az alapja ennek? – tette fel a kérdést az egyetem tudományos elnökhelyettese. – Az, hogy intézményünk a kezdetektől fogva erős szakmai alapokon nyugszik. A jövőre vonatkozóan Széchenyi István gondolata, miszerint „egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”, ma is útmutatást ad számunkra. Ennek szellemében folytatjuk munkánkat, hogy hallgatóink, oktatóink, kutatóink, munkatársaink és partnereink együtt formálják az egyetem, a térség és Magyarország jövőjét.


Tiszteletbeli doktori cím

Az elismerések átadásának sorát azok a kitüntetések nyitották, amelyek a Széchenyi István Egyetem legmagasabb fokú megbecsülését fejezik ki. E körbe tartozik a tiszteletbeli doktori, valamint a díszpolgári cím, illetve a Pro Universitate díj. Ezek az elismerések azok életművét és elhivatottságát méltatják, akik tudományos kiválóságukkal, stratégiai jelentőségű támogatásukkal vagy példamutató közösségi és szakmai tevékenységükkel maradandó értéket teremtettek, és hozzájárultak a győri egyetem tekintélyének, hírnevének és megbecsültségének gyarapításához. 

A Széchenyi István Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott Bogyay Katalin nagykövetnek, aki „olyan kivételes személyiség, aki egész életművét a kultúrák közötti párbeszéd, a diplomácia és az emberi összetartozás szolgálatába állította. Évtizedek óta a nemzetközi közélet meghatározó alakja. Magyarország 15. állandó ENSZ-képviselőjeként, az UNESCO Közgyűlés 36. ülésszaka elnökeként, valamint a Magyar ENSZ Társaság elnökeként munkássága során mindig a béke, a fenntartható fejlődés, az oktatás és a művészetek ügyét képviselte. Nemzetközi tekintélyét és elismertségét számos díj és kitüntetés bizonyítja, de legnagyobb értéke mégis abban rejlik, hogy hidakat épített országok és emberek között.” Laudációjában elhangzott az is: Bogyay Katalin jelentősen hozzájárult az egyetem multilaterális nemzetközi kapcsolatainak az erősítéséhez, s hogy személyében olyan példaképet tisztelhetünk, aki a világ legnagyobb fórumain is mindig a magyar értékeket és szellemiséget képviselte.


A tiszteletbeli doktori címmel kitüntetett Bogyay Katalin „olyan kivételes személyiség, aki egész életművét a kultúrák közötti párbeszéd, a diplomácia és az emberi összetartozás szolgálatába állította”

Díszpolgári elismerés

A díj adományozására felhatalmazott Irányító Testület Széchenyi István Egyetem díszpolgára címet adományozott dr. Lukács Ágnes és PintérPéntek Imre részére.

Dr. Lukács Ágnes több mint 20 éve köteleződött el a felsőoktatás szolgálata mellett. 2015től az Emberi Erőforrások Minisztériumában a felsőoktatási intézményirányítás vezetője, majd az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri kabinetvezetőjeként a felsőoktatásban lezajlott modellváltás meghatározó alakja. Munkássága során kiemelt figyelmet fordított a felsőoktatási intézmények fejlesztésére, stratégiai céljainak támogatására. 2022-től a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatóhelyetteseként az ott zajló nagyszabású Stratégiai Fejlesztési Program szakmai vezetője. 2023-tól a győri egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány felkérésére szerepet vállalt az alapítványi struktúrában is.



A díszpolgári címmel elismert Lukács Ágnes személyének is köszönhető, hogy egyedülálló együttműködés jött létre a Hungaroring Zrt. és a Széchenyi István Egyetem között

Lukács Ágnes személyének is köszönhetően egyedülálló együttműködés jött létre a Hungaroring Zrt. és a Széchenyi István Egyetem között, melynek eredményeként az idei évben egyedüli felsőoktatási intézményként mutathatta meg magát a győri egyetem a Formula–1 nemzetközi közösségének.

Pintér-Péntek Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke számos területen több évtizede elkötelezetten támogatja a Széchenyi István Egyetem fejlődését, a gazdasági szféra és a felsőoktatási intézmény közötti kapcsolatok folyamatos erősítését. Példaértékű szerepvállalásával segíti a karok tevékenységét, valamint a konferenciák, rendezvények sikerességét. Kezdeményezője volt a térség kereskedelmi és iparkamarái, illetve a győri egyetem együttműködésével létrehozott UniChamb Kft. alapításának, amely az intézmény tudásbázisára építve rugalmas, piacorientált képzésekkel reagál a vállalkozások igényeire. Jövőbemutató gondolkodásmódjával segíti a gyakorlatorientált képzések fejlesztését, innovatív projektek megvalósítását, jelentősen hozzájárulva a régió versenyképességének növeléséhez.


Az egyetem díszpolgári címével díjazott Pintér-Péntek Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke számos területen több évtizede elkötelezetten támogatja a győri felsőoktatási intézmény fejlődését


Pro Universitate díj

A Széchenyi István Egyetem Pro Universitate díjat adományozott Gede Eszter és Tóth Eszter részére. Indoklásként elhangzott, hogy Gede Eszter a Győri Szakképzési Centrum kancellárjaként elkötelezett és magas színvonalú munkájával jelentősen hozzájárul a centrum és az egyetem közti kiemelkedő együttműködés eredményességéhez, míg Tóth Eszter az Universitas-Győr Alapítvány titkáraként hosszú ideje elhivatottan dolgozik az egyetem fejlesztéséért és kiemelkedő polgárainak támogatásáért, lelkiismeretes munkájával nagymértékben hozzájárulva az intézmény stratégiai céljainak eléréséhez.


A Széchenyi István Egyetem Pro Universitate díjában részesült Gede Eszter (balra), a Győri Szakképzési Centrum kancellárja, valamint Tóth Eszter, az Universitas-Győr Alapítvány titkára

Tudományos kitüntetések

Az ünnepi rendezvény a tudományos elismerések átadásával folytatódott. Elsőként a Distinguished Professor cím díjazottjai léphettek az emelvényre. E rangos elismeréssel azon profes ­ szorokat méltatják, akik tudományos és művészeti munkásságukkal, valamint elhivatottságukkal a győri felsőoktatási intézmény jó hírnevét öregbítik. A díj adományozására felhatalmazott Irányító Testület 2025-ben Distinguished Professor címet adományozott dr. Böröcz Péter János egyetemi tanár (Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék) és dr. Takács Péter István egyetemi tanár (Jogelméleti Tanszék) részére.

Ezt követte a Hegedűs Gyula Tudományos Ösztöndíj átadása, melynek célja, hogy az egyetem legtehetségesebb, legrátermettebb, 45 év alatti életkorú oktatóit, kutatóit segítse tudományos tevékenységük elmélyítésében. Az UniversitasGyőr Alapítvány kuratóriumának döntése alapján idén dr. Törzsök Péter habilitált egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának dékánhelyettese kapta a tudományos ösztöndíjat.

A habilitációs címek átadásával az egyetem azon munkatársak szakmai teljesítményét ismeri el, akik maradéktalanul megfeleltek a legmagasabb tudományos és oktatói követelményeknek. A habilitációs tanács döntése alapján ketten tettek eleget a habilitációs eljárás követelményeinek: a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén dr. Keller Veronika (Vezetéstudományi és Marketing Tanszék), míg a növénytermesztési és kertészeti tudományok területén Vojnich Viktor József (Szegedi Tudományegyetem).


Doktorok avatása

A hagyományoknak megfelelően az Akadémiai Nap ünnepi rendezvénye ad alkalmat a doktori fokozatot szerzett jelöltek hivatalos eskütételére és az ünnepélyes oklevél átvételére.

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Dr. Frank Máté (Tudományterület: Állam- és jogtudományok – A disszertáció címe: A termékfelelősség szabályozása és európai uniós reformja a fenntartható fejlődési célok fényében – Témavezető: dr. Keserű Barna Arnold egyetemi docens)

Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola

Kovács Márió (Közlekedés- és járműtudományok – Characterization of quasi-static and dynamic behaviour of composite metal foams using substructure techniques – dr. Pere Balázs egyetemi docens)

Aldoski Ziyad Nayef Shamsulddin (Építőmérnöki tudományok – Impacts of Automated Vehicles on Requirements to Conventional Traffic Signs Along Roads – dr. Koren Csaba professor emeritus)

Kovács György (Informatikai tudományok – Ultrasonic Sensor Fusion Inverse Algorithm – dr. Nagy Szilvia egyetemi tanár)

Eller Balázs (Építőmérnöki tudományok – Modeling the impact of bitumen foaming agents on the properties of foamed bitumen bound asphalt mixtures – dr. Fischer Szabolcs egyetemi tanár; dr. Szalai Szabolcs egyetemi docens)

Nagy Viktor Zoltán (Közlekedés- és járműtudományok – Vehicle-Driver Interaction Concerning Cognitive Features – dr. Földesi Péter egyetemi tanár; dr. Kovács Gábor egyetemi tanár)

Juhászné Bíró Tamara (Közlekedés- és járműtudományok – A metaheurisztikus optimalizációs technikák implementálhatósága a logisztikában – dr. Németh Péter egyetemi docens; dr. Horváth Adrián egyetemi adjunktus)

Görbe Polina (Közlekedés- és járműtudományok – Development of an optimization algorithm and evaluation method to support adaptively sustainable storage location assignment – dr. Bódis Tamás egyetemi adjunktus)

Pusztai Zoltán (Közlekedés- és járműtudományok – Modelling and Optimization of an Energy Efficient Electric Vehicle – dr. Friedler Ferenc egyetemi tanár; dr. Szauter Ferenc egyetemi docens)

Momani Ahmad Abedel-Elah Mahmoud (Informatikai tudományok – Securing Identity: Optimizing Fingerprint Identification for Digital Forensics Using Image Processing and Adaptive AI-Based Evolutionary Optimization – dr. Kóczy T. László egyetemi tanár)

Szabó Ádám István (Közlekedés- és járműtudományok – Olajsavval felületmódosított oxidkerámia nanoadalékok tribológiai hatásainak vizsgálata motorolaj fejlesztéséhez – Dr. Hargitai Hajnalka egyetemi tanár; dr. Ing. Jan RohdeBrandenburger egyetemi docens)

Vaszilievits-Sömjén Bálint (Építőmérnöki tudományok – Központosan nyomott, hidegen alakított C szelvényű oszlopok kihajlási ellenállása – dr. Papp Ferenc egyetemi tanár)

Porkoláb László (Közlekedés- és járműtudományok – Road vehicle occupant safety in case of non-conventional seating positions – dr. Lakatos István egyetemi tanár)

Persa György (Informatikai tudományok – Abstract Aggregated Avatars: Novel Metaphors of Communication in Collaborative VR Spaces – dr. Csapó Ádám Balázs egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem)

A hagyományoknak megfelelően az Akadémiai Nap rendezvénye adott alkalmat a doktori fokozatot szerzett jelöltek hivatalos eskütételére és az ünnepélyes oklevél átvételére

Gosztola Dániel (Építőmérnöki tudományok – Novel construction methods for steel-concrete composite bridges – dr. Szép János egyetemi docens)

Chala Tamrat Delessa (Informatikai tudományok – Design and Development of Intelligent Traffic Signal Control System Using Fuzzy System – dr. Kóczy T. László egyetemi tanár)

Muhanad Khlaf Salman Al-Jubouri (Építőmérnöki tudományok – Experimental and Multi-Dimensional Numerical Analysis of Scour Depth Around different Pier shapes Under Large Wood Floating Debris (LWFD) Influence – dr. Richard Ray egyetemi tanár)

Alnmr Ammar (Építőmérnöki tudományok – Measuring and Modelling the Behaviour of Expansive Clayey Soils – dr. Richard Ray egyetemi tanár) 

Al-Imareen Naseer Abdulhussein Jabbar (Informatikai tudományok – Performance Analysis and Quality Enhancement in MPT Multipath Networks – dr. Lencse Gábor egyetemi tanár)

Bektaş Nurullah (Építőmérnöki tudományok – Advancing Seismic Vulnerability Assessment of Existing Buildings: Development of Rapid Visual Screening Methods Leveraging Fuzzy Logic, Machine Learning, and Neural Networks Algorithms – dr. Kegyes-Brassai Orsolya egyetemi docens)

Brinissat Marame (Építőmérnöki tudományok – Experimental and Numerical Evaluation of Steel Bridges with Fracture Critical Members – dr. Richard Ray egyetemi tanár; dr. Kuti Rajmund egyetemi tanár)

Nagy Judit (Építőmérnöki tudományok – Kis volumenű szennyvíztisztítási rendszer értékelése membrántechnológia alkalmazásával – dr. Zseni Anikó egyetemi docens; dr. Tóth András József egyetemi adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)

Pölöskei István (Informatikai tudományok – Cloud-native-based approaches for the data pipelines – dr. Bánhelyi Balázs egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem)

Paulovics László (Közlekedés- és járműtudományok – Innovatív módszerek fejlesztése vezérműláncok kopásvizsgálatához – dr. Tóth-Nagy Csaba egyetemi docens) 

Regionális- és gazdaságtudományi Doktori Iskola

Dr. Pátkainé Bende Anna (Regionális Tudományok – Magyarországi családbarát minősítéssel rendelkező munkahelyek vizsgálata – dr. Nárai Márta egyetemi docens)

Gyulai Tamás (Regionális tudományok – Emberközpontú okos város felelősségteljes területi innovációval – dr. Dusek Tamás Ákos egyetemi tanár)

Göndöcs Dóra (Gazdálkodás- és szervezéstudományok – Put Ai to Use: AI Prediction Versus Human Judgement – dr. Viktor Dörfler professor emeritus, University of Strathclyde).