NEM PRIVATIZÁCIÓ, HANEM MOTIVÁCIÓ

– A jelenlegi modellváltás mennyiben más a felsőoktatásban korábban tapasztalt próbálkozásokhoz képest?

– Fordulóponthoz érkeztünk: a tudástársadalom időszakában az egyetemek az adott nemzeti kultúrák zászlóshajói, melyek, ha nem képesek felvenni a versenyt a tudást megszerzéséért és a tehetséges hallgatókért, az a nemzet lemaradásához vezethet. Való igaz, hogy korábban is voltak reformpróbálkozások a felsőoktatásban, ám ezek megbuktak az intézmények ellenálló képességén. Közel negyven éve tanítok különböző egyetemeken, így azt már a késő kádári időszakban is megtapasztalhattam, hogy a felsőoktatási intézmények jó része állóvízként működött. Éppen ez ellen lázadtunk a szakkollégiumi rendszerrel, keresve azokat a helyeket és lehetőségeket, ahol plusztudást lehetett összegyűjteni. Az egyetemek nem igazán voltak – sem akkor, de még később sem – olyan kapcsolatban a külső környezettel, amely arra ösztönözte volna az intézményeket, hogy a felhasználói oldalról megjelenő piaci, illetve társadalmi igényeket intenzívebben figyelembe vegyék. Holott nagyon sok olyan műhely és tehetséges oktató volt, akik küzdöttek azért, hogy ebből a strukturális kötöttségből kitörjenek, de az egyetemek rendre „megették a reformokat”, legutóbb például a Palkovics László miniszter által bevezetett kancellári rendszert.

– Azzal mi volt a probléma?

– A rektor és a kancellár személyében egyfajta kettős hatalom jelent meg a felsőoktatási intézményekben. Palkovics László szerint ez a modell így is nagyon fontos lépés volt annak érdekében, hogy sokkal észszerűbb gazdálkodásra kényszerítsék az egyetemeket, világossá téve számukra, hogy piaci feltételei is vannak a működtetésüknek. S hogy ez mennyire igaz, arra példa, hogy a nagy egyetemek egy része már – lassan a győri egyetem is – egyfajta vállalatként funkcionál, ahol sokféle tevékenység él egymás mellett. Ezek között természetesen továbbra is kiemelt szerepet tölt be az oktatás és a tudásátadás, de ezeken felül olyan típusú üzleti kapcsolatokat is menedzselni kell, melyre – Palkovics miniszter elképzelése szerint – a kancellár mindenkinél alkalmasabb lett volna. Érdemes megemlíteni, hogy korábban az egyetem irányításába üzleti szereplőket bevonó konzisztóriumi elképzelés sem váltotta ki a kívánt hatást. Az Orbán-kormány egyébként 2016-ban döntött arról – A fokozatváltás a felsőoktatásban című dokumentumban publikálva –, hogy 2030-ig át kell alakítani az egész felsőoktatási intézményrendszert. Az egyébként már az új évezred első évtizedének közepén felvetődött, hogy miként lehetne az állami fenntartási rendszerből kivonni az egyetemeket, s azokat közalapítványi formában működtetni. Most egy nagy levegővétel után nagyjából ez az elképzelés válhatott valóra. Az első tíz egyetem – közte a győri – már keresztül is ment a modellváltáson. Ezek az intézmények lebontották az államháztartási béklyókat és a bürokratikus szabályok egy jelentős részét, s nem utolsósorban kiemelték az egyetemi munkatársakat a közalkalmazotti státuszból. Akik ezzel ugyan elvesztettek egy bizonyos biztonságot, viszont ily módon a bérezésüket sokkal szabadabban lehet alakítani, mint a közalkalmazotti bértábla esetében.

Tervünk első körben a kétszeri 15 százalékos béremelés, de végső soron azt szeretnénk elérni, hogy az egyetemi tanársegédi fizetés legalább bruttó 500 ezer, az egyetemi tanáré pedig minimum bruttó 1 millió forint legyen. A modellváltás előnye az is, hogy fel lehet szabadítani az egyetemen belül az időnként rejtett energiákat. Gondolok például arra, hogy számos találmány azért feneklett meg az íróasztal mélyén, mert az egyetem vezetői nem érezték érdekeltnek magukat abban, hogy azokhoz finanszírozási forrást teremtsenek, de még a tanulmány tulajdonosát sem tudták érdekeltté tenni. Azt azért leszögezném, hogy önmagában a modellváltás nem gyógyír. Viszont megteremti a lehetőségét annak, hogy az egyetemek úgy működjenek, ahogy azt a környezetükkel való együttműködés lehetővé teszi és motiválja. Mint ismert, a fenntartó helyébe lépett az ötfős, nevesített tagokból álló kuratórium, melynek tagjai elkötelezettek az egyetem iránt. Tevékenységük pedig egyértelműen számon kérhető többek között az egyetemi vagy a helyi közvélemény által, de akár a Széchenyi Alumni Magazin révén is. Az állam áttételesen fogja számon kérni a minőséget, méghozzá az új finanszírozási rendszer által. Mert az a kritika sem igaz, hogy az állam átadja a vagyont ennek az öt embernek. Közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítványokról beszélünk, ami azt jelenti, hogy az oda bekerülő vagyon csakis felsőoktatási célokra használható fel. Ez nem privatizáció, hanem motiváció! Az alapítványi rendszer megnyitja a lehetőséget a kooperációra, szabadabb gazdálkodást enged, s az innovációnak is megteremti a feltételeit. A kormány ehhez akart jelentős támogatást adni. Nehéz politikai döntés és komoly kockázat volt alig másfél-két évvel a választások előtt belekezdeni egy Ilyen jelentős strukturális átalakításba.

Annak idején majdnem Győrben tanultam tovább. Miután a nagyapám mindig azt mondta, hogy a postás egy nyugdíjas állás, megfordult a fejemben, hogy a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola is jó választás lenne. Aztán máshogyan alakult az életem, de a győri egyetemmel már így is több évtizede folyamatosan volt kapcsolatom.

– Mik az eddigi tapasztalatok?

– Az online egyetemjárásom során mintegy 2500 egyetemi polgárral találkoztam, akiktől száznál is több kérdést kaptam. Ezekből egyöntetűen leszűrhettem, hogy sok a bizonytalanság. Természetesen szóba került a finanszírozás kérdése is. Elmondhattam, hogy az Európai Unió kedvezményes kölcsöne helyett a magyar állam saját forrásból oldja meg az egyetemek támogatását, méghozzá a gazdaságújraindítási alapból, illetve egy esetleges kötvénykibocsátásból. Átalakulóban van a felsőoktatási intézmények finanszírozási rendszere is, melynek nagyon lényeges pontja a vagyonjuttatás. A Széchenyi István Egyetem is egyre több olyan, korábban állami tulajdonban lévő vagyontárgyat kap, mellyel már neki kell felelősen gazdálkodnia. Korábban egypólusú volt az egyetemek finanszírozási rendszere, mivel csak a hallgatói létszámot vette alapul. Ezt most három lábra állítjuk, figyelembe véve a kutatás-fejlesztést, valamint a fejlesztendő infrastruktúrát is. Fontos változás, hogy az adórendszer módosítása után a vállalatok leírhatják majd az adójukból az egyetemi támogatást. Bizonyos összeg felett a leírás mértéke elérheti a támogatás 300 százalékát is. 

– Belelátva az egyetemek egymástól eltérő működésébe, mit tapasztalt? Vannak-e már közös nevezők?

– Az a felismerés mindenhol megtörtént, hogy az intézmény sikere érdekében a három egyetemi főszereplőnek – vagyis a stratégiai irányító kuratóriumnak, a szenátust képviselő rektornak és az autonómia letéteményeseként megjelenő szenátusnak –, továbbá az államnak harmonikusan együtt kell működnie. Egyébként bőven akadnak különbségek. Itt van mindjárt a győri modell, ahol az elnök is tagja az egyetem vezetésének, ahogy a Corvinus Egyetemen is. Aztán akad olyan intézmény, ahol megtartották a kancellárt, de ennek ellenkezőjére is találunk példát.

– Összességében azért visszaköszön a koncepciót megálmodók elképzelése?

– Az elején mindig a nehézségekkel szembesülünk. Az igazán új helyzetet azonban majd a tudományegyetemek jelentik, melyek éppen az átalakulás időszakát élik. Augusztus 1-jéig nekik is át kell állniuk az új modellre, ami nem egyszerű, mert nehezen birkóznak meg az államháztartási rendszerből való kikerüléssel. Az azonban biztató, hogy erős kooperáció érezhető az alapszabályok kialakításában, melyek alapjaiban határozzák majd meg a kuratórium, a szenátus és a rektor együttműködését, mely – mint már említettem – kulcskérdés. Szeretnék említést tenni arról is, hogy az eddig felsoroltak mellett további feladatot is kaptam Orbán Viktor miniszterelnöktől. Nevezetesen, hogy zöldmezős beruházásban hozzuk létre szülővárosomban a Tokaj-Hegyalja Egyetemet – az egri egyetemből jogutódlás nélkül kiváló sárospataki kampuszon. Nagy adóssága ez a nemzetnek, mely engem érzelmileg is rendkívül megfogott. A Bodrog-parti Cambridge és Bodrog-parti Athén névvel is illetett Sárospataknak iskolavárosként óriási tradíciói vannak. Amióta Lorántffy Zsuzsanna 1650-ben behívta Comenius Jánost a pedagógia megújítására, ilyen intellektuális beruházás ebbe a térségbe nem érkezett.

– Egy új egyetem, miközben korábban azt hallottuk, hogy Magyarországon 7–8 állami egyetem is elegendő lenne…

– Jelenleg 63 magyarországi egyetem van, ebből állami közel 30 volt, melyből 21 már modellváltó, ami összesen 180 ezer hallgatót jelent. A demográfiai folyamatok 10 százalékkal kevesebb hallgatót jeleznek a következő 20 évre, ezért aztán biztosak lehetünk abban, hogy az új helyzetben nagyon erős küzdelem alakul majd ki az egyetemek között a tehetséges fiatalokért. Nagy vitakérdés, hogy túlságosan széttagolt-e a magyar felsőoktatási rendszer. Korábban már az is többször felvetődött, hogy Budapesten elég lenne egy nagy egyetemet létrehozni. Most más az irány, amely például a vidék népességmegtartó képességének nagyon fontos elemeként tekint arra, hogy a digitális korban hogyan lehet a tudástőkét vidéken tartani, illetve a tudást odavinni.

– Ha már a vidéket említette, mikor és hogyan kezdődött a kapcsolata a győri egyetemmel?

– Elárulom, amiről még soha nem beszéltem. Annak idején majdnem Győrben tanultam tovább. Miután a nagyapám mindig azt mondta, hogy a postás egy nyugdíjas állás, megfordult a fejemben, hogy a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola is jó választás lenne. Aztán máshogyan alakult az életem, de a győri egyetemmel már így is több évtizede folyamatosan volt kapcsolatom – kedvenc professzoraim, Bihari Mihály és Kukorelli István okán. Bihari Mihály 2002-ben próbált meg rábeszélni arra, hogy jöjjek a győri jogi karra és pályázzam meg a dékáni pozíciót. Mivel akkor járt le az első Orbán-kormány mandátuma, négyévnyi kancelláriaminiszterség után nem akartam a családomtól ismét távol lenni. Aztán miután 2010-ben alkotmánybírónak választottak, ismét Kukorelli professzorral kerültem közvetlen kapcsolatba. Smuk Péterrel együtt ekkor már ketten kapacitáltak arra, hogy nekem Győrben a helyem. 2015-ben már én is így gondoltam. Kezdetben habilitált egyetemi docensként, egy évre rá már habilitált egyetemi tanárként dolgoztam a Széchenyi István Egyetem jogi karán. A győri élmények és tapasztalatok mindig nagyon pozitívak voltak. Nagyon büszke vagyok az egyetemi tanári kinevezésre, mert az egy oktatói életpálya csúcsa. De nagyon büszke vagyok a mestertanári aranyérmemre is, mivel abban a hallgatói elismerések köszönnek vissza. Innovátornak tartom magam, aki szereti megújítani a dolgokat, még az oktatásban is. A hallgatókat is próbáltam új technikákkal ráébreszteni többek között arra, hogy mennyire összetett problémakör a kormányzás vagy éppen a választás.

Hagyomány – ha a pandémia nem szól közbe –, hogy a tanév végén a hallgatókkal elmegyünk sörözni, ahol kötetlen formában tudjuk megbeszélni a jog és az élet nagy dolgait, de a felezőbálon is igyekszem mindig részt venni. Sajnos, a szakkollégiumi munkába nem tudok nagyobb mértékben bekapcsolódni, de országos szinten a szakkollégiumok mégiscsak adnak feladatot. Tagja vagyok ugyanis a szakkollégiumok szakmai ellenőrző testületének. Mindezt azért említem, mert ennek is köszönhetően széles sávban láttam és látom, hogy miként változik az egyetemi oktatás dinamikája, valamint a hallgatók összetétele és attitűdje, de kutatásaimban azt is megtapasztalhattam, hogy miként viszonyulnak a társadalomhoz, a politikához. Ezek mind nagyon hasznosak voltak annak a megértéséhez, hogy miért is volt értelme elindítani az egyetemi modellváltást. Amely nem oldja meg egyik napról a másikra az egyetemek problémáját, de kinyitja a kaput a változások előtt, motiválja a szereplőket arra, hogy együttesen próbáljanak választ találni a világ kihívásaira. A kormány a felsőoktatásra fordított pénzre úgy tekint, amely beruházás a jövőbe. Ezen felül innovációs technológiai parkok létrehozásával hidat is próbál építeni az üzleti élet és az egyetemi oktatás-kutatás között.

A cél egy és ugyanaz: minőségi oktatást kínálni idehaza a hallgatóknak! A fiataloknak nem győzöm hangoztatni, hogy egyetlen tőketípus létezik, melyet senki nem vehet el, az pedig a tudástőke. Ráadásul, azt lehet a leginkább konvertálni. Ez manapság még inkább így van, amikor összetett információtömeg zúdul ránk. A tanár hivatása, hogy ne pusztán az ismereteket adja át, hanem egy világos értékrendet, hogy a hallgató képes legyen szelektálni, s az ismereteket új minőségű tudássá összerakni. Az egyetemek feladata, hogy szerepet vállaljanak a nemzeti tudáskincs gyarapításában. Az országunk jövője függ attól, hogyan tudjuk a tudást a mai körülmények között olyanná tenni, amellyel versenyképessé tehetjük a nemzetet.

– A beszélgetés során egyértelműen kitűnt, hogy a miniszterelnöki megbízatást nem csupán egy feladatként éli meg.

– A modellváltásban belülről is őszintén hiszek, így aztán nehéz lett volna nemet mondani a kormányfő felkérésére. Érdekes, hogy a feleségem a miniszteri és az alkotmánybírói megbízásomat olyan nagyon nem támogatta, ezt viszont teljes erővel. Ráadásul, ez a feladat egy olyan társadalmi tanulási lehetőséget is felkínál számomra, melyet szociológus diplomával sem tudtam volna ilyen mélységben megélni. Például azt már most látom, hogy a kuratóriumok összetételét illetően működni fog majd egy természetes szelekció. A kuratóriumok első öt emberének a kiválasztása a kormányzat felelőssége volt, minden további attól függ majd, hogy ezek a személyek hogyan tudnak egymással és a szenátus tagjaival együttműködni, s hogy miként változik majd az egyetem iránti elköteleződésük. Az biztos, hogy a modellváltásban egy kegyelmi pillanatot élünk, hiszen az indulási helyzet egyszeri alkalom.

Önmagában a modellváltás nem gyógyír. Viszont megteremti a lehetőségét annak, hogy az egyetemek úgy működjenek, ahogy azt a környezetükkel való együttműködés lehetővé teszi és motiválja.

– A jelenlegi helyzetre alapozva néhány hónap múlva várható egy Stumpf-féle vízió?

– Igen. Kell találni olyan fundamentumokat, melyekre a magyar felsőoktatás stabilan felépíthető. Ezen dolgozom. Közben pedig folyamatosan kapom a kritikákat, a vádakat. Nem jó, hogy árokásásos politikai kultúra mélyült el Magyarországon az elmúlt időszakban. Mindig valamiféle konszenzusnak voltam a híve, ám a konszenzus nem önmagában vett érték. Az a jó, ha különböző nézőpontok közelítése alapján alakul ki egy elfogadott stratégia, ám ahhoz viszont párbeszéd kell(ene).

– Korábban úgy fogalmazott, hogy a Széchenyi István Egyetem számára a modellváltás gyorsítópályát jelent. Mit értett ezalatt?

– Győr sajátos egyedfejlődésen ment keresztül, így vált vidéki főiskolából egy olyan integráló tudásközponttá, amely a nyugat-magyarországi régió mintát teremtő, az üzleti szférával együttműködni tudó, s világos jövőképpel rendelkező egyeteme. A gyorsítópályát az jelenti, hogy egy elkötelezett vezetői csapat és a nemzetközi beágyazottság révén, továbbá a hazai és külföldi hallgatók bevonzása által a Széchenyi István Egyetem olyan felsőoktatási intézménnyé válhat, mely azt példázhatja, hogy sikersztori lehet az egyetemi modellváltás.

SZÖVEG: BAUDENTISZTL FERENC, WINKLER CSABA
FOTÓ: KÖNCZÖL JÁNOS