MINDIG ÚJ KÉPZÉSRE JELENTKEZETT

Peti Róbert Sopronban született 55 évvel ezelőtt, ám csak pár hétig volt hűséges a leghűségesebb magyar városhoz. A család ugyanis Győrbe költözött, így a kisalföldi megyeszékhelyen nőtt fel, ahol a tanulmányait 1976-ban a lakóhelyükhöz legközelebb eső Móra Ferenc Általános Iskolában kezdte.

– Hogyan emlékszel vissza az ott töltött időszakra?

– Elsőre a rajztanárom jut eszembe, akit az osztályunk kivétel nélkül kedvelt. Az egykori ismert grafikusművész, Ámon László felesége ugyanis sajátos módszerrel tanított. Miközben rajzoltunk, egy filmnek vagy egy könyvnek a történetét mesélte el, méghozzá oly érdekfeszítően, hogy egy pisszenés nélkül hallgattuk. Zokon is vettük, amikor egyszer egy helyettesítő tanár jött be rajzórára. Több legendás pedagógus oktatott minket, közülük még egyet mindenképpen kiemelnék. Ney Tamást, aki az élővilágot tanította számunkra, s később az intézmény igazgatója is volt. Sajnos, ő már nincs az élők sorában, ahogy a legismertebb évfolyamtársunk sem, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter. – A Móra-iskolából merre vezetett az utad? – A jelenlegi Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikumba, aktuális nevén a 400. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolába. Az elnevezéshez 1984-ben illesztették a szakközépiskolai kifejezést, így a mienk volt az első osztály, amely négy évvel később érettségit is szerezhetett az autószerelő szakma mellé. Így utólag visszagondolva úgy érzem, hogy az újdonság bizonyos értelemben hátrányt jelentett számunkra, mert szerintem nem volt kellően kidolgozva az oktatási koncepció, így a szükséges tudás egy részét máshonnan kellett összeszedni. Az viszont érdekes volt, hogy a szakmai vizsga kellően erősre sikeredett. A Lada szétszedett gyújtását kellett összerakni oly módon, hogy aztán az autó el is induljon. Sikerült…

– Ahogy a Rábában is elhelyezkedned…

– Az már másodikas koromban biztossá vált, miután tanulmányi szerződést kötött velem is a vállalat. A Rába akkorában még nagy névnek számított, a fénykorát élte, ezért aztán magától értetődő volt, hogy amikor megkerestek az ajánlattal, igent mondtam. Az iskola elvégzése után a 67 ezres futóműgyári csarnokba kerültem, ahol a differenciálművek összeszerelésében tevékenykedtem. Itt a korábban tanultaknak viszonylag kevés hasznát vettem, ám nagyon jó társaságba kerültem. Jellemző, hogy amikor felvételt nyertem az Audiba, másfél évig még a Rábában maradtam, annyira fontosnak tartottam az ottani, munkán kívül is összejáró közösséget, amelynek felbomlásától nagyon tartottam. Ez aztán be is következett, az áthelyezésekkel, valamint a távozásokkal lassacskán felbomlott a rábás csapat.

– Hogyan emlékszel vissza az audis kezdetekre?

– Lenyűgözött, ahogy kinőtt a földből az Audi Hungaria első üzemcsarnoka, amelynek építését még a Rába kezdte, így aztán rábásként mi is élénk figyelemmel kísértük, miként öltött testet a vázszerkezet, amely aztán nekem is második otthonommá vált. 1997 márciusában „költöztem” a V6-os benzines gyártósor mellé, ahol tíz éven keresztül dolgoztam. Az első audis napomra a mai napig élénken emlékszem, hiszen egy teljesen új világba csöppentem. Szerencsés helyzetben voltam, mert egy újonnan induló gyártósorra kerültem, így gyakorlatilag együtt „futottam fel” a sorral és egészen a kifuttatásáig aktívan támogattam a működését. Izgalmas kihívás volt, örömmel vettem részt a folyamatok kialakításában és fejlesztésében. Miután öt éven át teamkoordinátorként tevékenykedtem, az utam a G20 üzemcsarnokba vezetett, ahol a V8/V10 szereldében dolgoztam. Bár a TT-gyártósorra is mehettem volna, a motorok mellett döntöttem. Az új munka komplexebb feladatot jelentett, amely izgalmas kihívásokat is hozott. Úgy éreztem, mintha egy „külön gyár” lett volna a vállalaton belül. Ezt követően bő fél évig a try out előszerelős feladataiba is belekóstolhattam, amely nagyobb szakmai lehetőségeket kínált, hiba lett volna, ha nem vállalom el. Ez idő tájt történt, hogy megszületett a lányom, s hogy közlekedésmérnöki diplomát szereztem a győri egyetemen. Időközben azonban arra is rájöttem: eljött az ideje annak, hogy ne csupán a felkínált lehetőségek közül válasszak, hanem aktívan keressem azokat a vállalati lehetőségeket, amelyek leginkább megfelelnek az érdeklődésemnek és céljaimnak.

– Hogy jött képbe a diplomaszerzés gondolata?

– Viszonylag gyorsan megfogalmazódott bennem, miután megtapasztaltam, hogy a háromműszakos gyártósori világból való ki- és a vállalati továbblépéshez nem árt a diploma. A közlekedésmérnöki vonal, azon belül a logisztikai szakirány amúgy is közel állt az érdeklődési körömhöz, így aztán adta magát, ahogy a Széchenyi István Egyetem is. Azt nem mondom, hogy könnyű volt visszarázódni a tanulásba, ráadásul az akkor induló e-learning képzés keretében tanultam. Ahogy a középiskolában, így itt is egy vadonatúj képzés első alanyai közé tartoztam. Furcsa volt, hogy a hallgatótársakkal szinte csak a vizsgán találkoztunk személyesen, ám így is kialakult egy baráti kör. Munka mellett elég stresszes volt a vizsgaidőszak, néhány tantárggyal valamennyien meg is szenvedtünk, de csak sikerült elvégezni. A diplomamunkámat a munkámból vettem: egy audis gyártósor logisztikájának kialakításából és továbbfejlesztéséből írtam. 

– Diplomával a kézben, az aktív lehetőségkeresés következményeként merre vezetett az utad?

– Azt éreztem, hogy kifejezetten engem kerestek, amikor olvastam a meghirdetett termelési időelemző pozíciót. Ez aztán be is igazolódott, mivel az évtizedes gyártósori tapasztalataimat maximálisan tudtam kamatoztatni ebben a munkakörben. Amelyben végeredményben a szereldei termelési folyamatokat kellett különböző független metodika alapján rendszerbe rögzíteni, elemezni, s mindezek alapján támogatást adni annak érdekében, hogy minél hatékonyabb legyen az adott gyártósor termelése. A felelősségi köröm kiterjedt az érintett sorok valamennyi munkahelyének elemzésére és rendelkezésre állására. Nagyon szerettem ezt a feladatkört, magamének éreztem a tevékenységet. Élveztem az új motortípusok bevezetésével járó felelősséget, amely kiterjedt a gyártósor átalakításának szükségességére, a munkahelyek kialakítására, a folyamatok ütemezésére, azonban hat év után váltottam.

– Hol és hogyan folytattad?

– A lehetőségeim közül a technológiai szolgáltatásokon belül éppen akkor alakuló karbantartó csapat mellett döntöttem, ahol barátságos, befogadó légkör fogadott, ami akkoriban különösen sokat jelentett számomra. A váltás új kihívásokat hozott: a szereldei oldalról mechanikus területre kerültem. A feladatom a berendezések hatékonyságkövetése volt, vagyis a gyártósorok lejelentési pontjain vizsgáltuk az adott időszak hatékonysági mutatóit, a kigyűjtött adatokat elemezve. Most májusban lett volna pont tizenkét esztendeje, hogy ebben a munkakörben dolgozom, ám az idei év egy új szakmai fejezetet hozott számomra. Tavaly októberben jelezték számomra, hogy átszervezés és átstrukturálás miatt december 31-én lejár a mandátumom. Bár a bejelentés váratlanul ért, és a kezdeti időszak nem volt könnyű, végül úgy éreztem, hogy a változás új ajtókat nyithat meg számomra. Visszatekintve úgy érzem, megkönnyítette a helyzetet, hogy bár jó emlékek kötnek a korábbi csapathoz és munkához, inkább nyitottsággal néztem az új kihívások felé.

– Milyen volt új lehetőség után nézni?

– Az első napok természetesen sok gondolatot hoztak magukkal, de viszonylag hamar rátaláltam egy olyan lehetőségre, ami azonnal megszólított. A szerszámgyári logisztika területére kerestek gyártási programtervezőt. Fogalmam sem volt arról, hogy mire vállalkozom, de mindenképpen jönni akartam. Úgy éreztem, hogy a közel három évtizedes audis tapasztalatom elég erős alapot jelent ahhoz, hogy ebben az új munkakörben is helytálljak. A változás valóban újrakezdés volt, szinte a nulláról kellett kezdenem, de egy pillanatig sem bántam meg, hogy belevágtam. Különösen azért, mert a csapat, ahová érkeztem, rendkívül nyitottan és támogatóan fogadott. A kollégáim mind kiváló, profi szakemberek a saját területükön – tőlük tanulni inspiráló és megtisztelő, ugyanakkor nem egyszerű feladat. S bár én is szeretnék minél előbb eljutni az ő szintjükre, ugyanakkor tudom, hogy ez egy fokozatos fejlődést igénylő folyamat, amit türelemmel és nyitottsággal lehet igazán jól végig vinni. Lépésről lépésre haladok, tudatosan és kitartóan. Különösen hálás vagyok azért, hogy a kollégáim a sűrű napi feladataik mellett is időt szánnak rám, és segítik a betanulásomat. A munkakörömben az a feladatom, hogy a beérkező programokat és lehívásokat a saját területemen úgy ütemezzem, hogy a gyártások zökkenőmentesen megvalósuljanak. Több alkatrésztípust és gyártósort érintő, összetett tervezési feladatról van szó, amely folyamatos odafigyelést igényel. A döntéshozatal is rendkívül dinamikus: gyakran óránként több, azonnali hatással járó döntést kell meghozni. Ez egy felelősségteljes és összetett szerep, de ahogy eddig minden új kihívásban, most is ott van bennem a nyitottság, az elszántság és a szakmai magabiztosság. Hiszek abban, hogy minden működni fog – mert működnie kell!

– A megszerzett egyetemi tudást tudod hasznosítani?

– Logisztikusként dolgozva most kristályosodik ki bennem mindaz, amit tanultam. Már vettem elő tankönyvet is, hogy frissítsem a tudásomat. Az egyetemnek azonban nem csupán a szakmai tudást köszönhetem, hanem azt is, hogy kinyitotta számomra a világot, adott egy új látásmódot. Ezt is szem előtt tartva tértem vissza az egyetemre 2022- ben, ismét csak egy újonnan indított képzésre, amelyet az Audi Hungaria a Széchenyi István Egyetemmel karöltve dolgozott ki. Örülök annak, hogy az SAP posztgraduális képzés annak idején felkeltette a figyelmemet. Azóta is figyelemmel kísérem az oktatási kínálatot, s ha találok olyan képzést, amely a hasznomra válhat, jövök még hallgatóként a győri egyetemre.

SZÖVEG: BAUDENTISZTL FERENC
FOTÓ: KÖNCZÖL JÁNOS