HAJTJA A TUDÁSVÁGY

Sárváron született, az általános iskolai tanulmányait a helyi, Gárdonyi Gézáról elnevezett oktatási intézményben végezte. Útja ezt követően Szombathelyre vezetett, az akkori Savaria Szakközépiskolába. – Gyerekként autószerelő akartam lenni – meséli Konczér András, aki elsősorban a gépészmérnök végzettségű édesapjának tulajdonítja a műszaki érdeklődését. – Sokszor láttam, ahogy otthon javítgatta az autónkat, ennek köszönhető, hogy már óvodásként segíteni tudtam édesanyámnak egy kocsival kapcsolatos probléma megoldásában. Miután a hangokból kikövetkeztettük, hogy a gyertyákkal lehet gond, a lökhárítóra mászva mutattam meg, hogy mit és hogyan kell csinálnia. Mit mondjak, büszke voltam magamra. A szakközépiskolában aztán szembesültem a profibb iparral, a műszaki rajz és a gépelemek oktatásával tovább mélyült a műszaki tudásom, s ezzel egyre kevésbé éreztem testhezállónak a „csak” autószerelést, akkor már tervezni akartam. Tudni szerettem volna, hogy mit miért csinálunk, egyre jobban érdekelt az elmélet. Hajtott a megismerés vágya, ezért a tanulás mind nagyobb örömet okozott, egyre könnyebben is ment. A középiskolás éveim derekán már azt is eldöntöttem, hogy diplomát szerzek. Huszonöt évvel ezelőtt az érettségi és szakmunkás-bizonyítvánnyal felvértezve felvételt nyert a Széchenyi István Egyetem jogelőd intézményébe, mérnök-tanár/gépészmérnök szakra. – Budapestre nem akartam menni, városként nekem az túl nagy, egyébként is azt gondoltam, hogy a győri főiskola szakmaközelibb lesz, s nem annyira tudományos irányba elhajló. A tanári elképzelés pedig abból fakadt, hogy a középiskolai időszak alatt szívesen magyaráztam a többieknek. Ezzel kapcsolatban előzetesen ugyan erős fenntartásaim voltak a gépész beállítottságom miatt, ám idővel ráéreztem arra, hogy a tanítást is lehet tudatosan művelni. A szociálpszichológia azóta is a kedvencem, az ott tanultakat a mai napig használom. Céges környezetben előnyt jelent, ha tudod, ki milyen személyiségtípus, de a vezetői munkába is jól beépíthető, hogy miként kell feladatot delegálni.

MEGTANULT TANULNI

András azt viszont már a középiskolai időszak alatt megtanulta, hogyan kell tanulni. – Nagyon sokat segített, hogy 14 éves koromtól kollégista voltam, ahol láthattam, miként morzsolódnak le az osztálytársaim. Már akkor tudatossá váltam, s alapelvemmé tettem, hogy minden órára tudjam legalább a minimumszintet. A főiskolai időszak alatt is ezt a módszert követtem, vagyis alapszinten minden anyagot folyamatosan követtem. Ez nem csupán a zárthelyik megírásánál segített, de a vizsgára készülést is nagyban segítette. Azért a szorgalmi időszakban a szórakozást sem hanyagoltam, ám a tanulás összességében mindig előnyt élvezett. A szakmai tárgyak a szakközépiskolai tanulmányaimra alapozva nem okoztak különösebb nehézséget, matematikából viszont erősen kapaszkodnom kellett. Míg a tanulmányaim végén eleinte a rezgés- és lengéstan okozott komoly kihívást, egy idő után azonban már én magyaráztam a többieknek. Erről jut eszembe, hogy a gyakorló tanításaim helyszíne a Lukács Sándor Szakképző Iskola volt, amely érdekes élményt adott. Mivel a srácok nem igazán voltak kíváncsiak sem rám, sem a tananyagra, így aztán azon felül, hogy ne szedjék szét a tantermet, más célom aligha lehetett, mint hogy legalább válaszoljanak egy-két kérdésemre. S bár valóban nem volt könnyű, sok elemet innen is át tudtam emelni a munkámba, hogy hogyan kommunikáljak, s hogyan álljak ki a véleményemért. Az oktatással kapcsolatban összességében még sincsenek negatív érzéseim, amit az is bizonyít, hogy a jövőképemben is szerepel. Frissdiplomásként nem volt igazán vonzó a pedagógus pálya, ám a későbbiekben nem tartom kizártnak, hogy az iparban és a versenyszférában felgyűlt tapasztalataimat visszafordítsam az oktatásba, mivel a diplomámmal szaktárgyakat taníthatnék középiskolában.

Nagyon sokat segített, hogy 14 éves koromtól kollégista voltam, ahol láthattam, miként morzsolódnak le az osztálytársaim. Már akkor tudatossá váltam, s alapelvemmé tettem, hogy minden órára tudjam legalább a minimumszintet. A főiskolai időszak alatt is ezt a módszert követtem, vagyis alapszinten minden anyagot folyamatosan követtem. Ez nem csupán a zárthelyik megírásánál segített, de a vizsgára készülést is nagyban segítette.

A FÉLKÉSZ EGYENLŐ A SEMMIVEL

András 2001-ben szerezte meg diplomáját, az ahhoz vezető úton a legnagyobb támogatást számára három oktató adta. – A tavaly elhunyt Tóth József, aki gépelemeket és szakrajzot tanított, nem csupán a szakmára készített fel, hanem arra is, hogy nem elég valamit sejteni. Tudni kell! S aztán mindent precízen leellenőrizni, mert csak akkor vagy kész. Ami félkész, az egyenlő a semmivel. Ezt örökre megjegyeztem. Nagyon kedveltem Kirchfeld Mária és Tarcsay Iván anyagismereti előadásait, nekik köszönhetően értettem meg azokat az összefüggéseket, amelyek a jelenlegi munkámhoz, a présszerszámokhoz és lemezalkatrészekhez is nélkülözhetetlen. A megszerzett tudás mellett arra is akad példa, hogy a megőrzött jegyzeteimhez fordulok segítségül, mert szeretek biztosra menni.

Nem elég valamit sejteni. Tudni kell! S aztán mindent precízen leellenőrizni, mert csak akkor vagy kész. Ami félkész, az egyenlő a semmivel. Ezt örökre megjegyeztem.

Ment a Nemakhoz is, pontosabban annak jogelődjéhez, a VAW alumíniumöntödéhez. A nyári gyakorlatát töltötte ott, s mivel tetszett számára a gyártervezéssel és géptelepítésekkel színesített feladat és a légkör, munkahelyeként is el tudta volna képzelni a Győri Ipari Parkban található gyárat. Ám közbeszólt a sorkatonai szolgálat, így az első állás helyett jöhetett a tapolcai alapkiképzés, majd a szentkirályszabadjai laktanyai élet. Aztán jöhetett volna az Audi… – Mivel a 9 hónapos katonaság alatt a gyakorlatban még nem kellően begyakorolt németnyelv-tudásom passziválódott, az állásinterjúm így sajnos nem sikerült jól, ezért máshol kellett keresgélnem. A BOS cégnél kötöttem ki, ahol gyártástámogató mérnökként kezdtem. A sors különös fintora, hogy az ottani interjún már megfelelően ment a német, pedig mindössze három hét telt el az audis próbálkozásom óta. A mosonszolnoki gyárban fejlesztőmérnökként is dolgoztam, amikor négy év elteltével ismét előtérbe került az Audi Hungaria. Egy baráti grillezésen került elő a téma, hogy a szerszámüzembe fejlesztőmérnököt keresnek. Érdekelt a dolog, jelentkeztem, megnéztem, tetszett, felvettek – ezzel 2006 májusában szerszámkonstruktőrként indult az audis pályafutásom. Ezt követően a présszerszámokat gyártó részlegnél eltöltött 15 évem alatt foglalkoztam még alakítástervezéssel és mechanikus megmunkálással is. Számomra a szerszámgyár az utolsó legális „ipari barkácsműhely”, ahol a mérnök úgy hozhat szabályos, mégis individuális és kreatív döntéseket, hogy megfelelő szabadságfokkal rendelkezik. Ezért is imádom ezt a szakterületet mind a mai napig, ezért jó mindennap bemenni a munkahelyemre. Tavaly októberi kezdettel egy rövid időre belekóstoltam a szerszámgyári minőségbiztosítás és azon belül a mérőszoba tevékenységeibe. Nyártól viszont a berendezés és készülékgyártás részlegnél vagyok. Automatizált gyártócellákat készítünk. Itt több egyedi alkatrészt kell automatizálva összeszerelni (hegeszteni, szegecselni ragasztani) komplett alegységgé (például motorháztető, ajtó), hogy aztán azok bekerüljenek szupersport luxusautókba. Az Audi RS modellek mellett a Porsche és a Bentley, valamint a Lamborghini márka közül a Huracan, az Aventador és az Urus is benne van a portfolióban.

FONTOS, HOGY A FÉNYCSÍKOK IS SZÉPEN FUSSANAK

Ilyen autók gyártásában szerepet vállalni különleges és izgalmas feladat, mert ez esetben nem csupán a kocsiknak, de napsütésben a fénycsíkoknak is szépen kell futniuk. Bár az exkluzív szériagyártásban a tűréshatár méretileg ugyanaz a prémiumkategória, a karosszéria látható felületeinek vizsgálatai itt még inkább a fókuszba helyeződnek. A szerszámgyári tapasztalatai miatt András küzd „munkahelyi ártalommal”, mivel a szabadidejében is megfigyeli az érdekes formájú autó karosszériák apró részleteit. – Az ilyen prominens járműveknél különösen nagy jelentőséget kap a minőség. Konszernszinten is egyedinek számít az exkluzív szériagyártás, amelyet a járművek értékéből is adódó típusonként viszonylag alacsony darabszám gazdaságos gyártása indokol. Feladatunk a nálunk gyártott karosszériaelemek folyamatos minőségi felügyelete, ezen belül például fontos a karosszéria látható felületeinek és az alkatrészek közti kötések vizsgálata, s nem utolsósorban – már csak azért is, mert ez a szakterületem – 3D-mérőgépekkel mérjük az alkatrészek mérethelyességét. Számomra egyébként az analízis szakasz a legizgalmasabb, amikor a miértekre keressük a válaszokat. Aki nálunk dolgozik, annak nyitottnak kell lennie az újdonságokra és a kreatív feladatmegoldásra, no meg a kommunikációra. Mérnökként többször szembesülünk olyan kihívással, melyek bonyolultsága indokolja a közös munkát más szakterületekkel. Ez azért is jó, mert több ember felhalmozott tudása és tapasztalata messzebbre visz, s az egyén számára is biztosítja a fejlődés lehetőségét. Személy szerint azt szeretném elérni, hogy a jelenlegi feladatomat még hatékonyabban és precízebben tudjam elvégezni, s hogy eljussak arra a szintre, amikor már a tervezőasztalon vagy a dizájn fázisban előre látnám, hogy mi történik majd az adott alkatrésszel a gyártás során, így a konstrukció és a valóság közti különbséget már ezen a ponton lehetne csökkenteni. A szerszámüzem egyébként azért sem volt rossz választás, mert minden autónak lesz a jövőben is kasztnija, függetlenül attól, hogy mi hajtja.