FELELŐSSÉG, EGYÜTTMŰKÖDÉS, VÍZIÓ
A Széchenyi István
Egyetem és az UniversitasGyőr Alapítvány az
intézmény névadójának
születési évfordulóján
(szeptember 21.), az
akadémiai év kezdetén
rendezi a győri felsőoktatás
új színeit, törekvéseit jelző
Akadémiai Nap ünnepi
eseményeit. Az első
ilyen rendezvényt 1994.
szeptember 21-én tartották,
idén már a 30. ünnepi
eseményt rendeztük.
A délelőtti plenáris ülésen az egyetemi vezetés értékelt, meghatározva az intézmény elkövetkező éveinek tudományos, oktatási programját, a fő törekvéseket. Doktorokat avattak, méltatták a Pro Unibersitate-díjasok tevékenységét, átadták a dr. Hegedűs Gyula Tudományos Ösztöndíjat, köszöntötték az egyetemi közösség kitüntetettjeit, a címzetes oktatókat. Méltatták a nyugdíjba vonuló munkatársak egyetemi életútját. Délután a hazai egyetemek zeneművészeti karainak vezető művésztanárai, előadóművészei adtak – immáron 17. alkalommal – koncertet a Hangversenyteremben, a Győri Zsinagógában. Az esti Akadémiai Hangversenyen évenkénti váltással a Győri Egyetemi Zenekar és a Győr Symphonic Band szerepel.
– Széchenyi István a modern Magyarország egyik megteremtője, aki munkásságával hosszú távra igyekezett megalapozni hazánk fejlődését. Intézményünk legfőbb küldetése hasonló. Kutatásainkkal hazánk fejlődéséhez és így a versenyképességének növeléséhez kívánunk hozzájárulni – mondta dr. Friedler Ferenc rektor, tudományos elnökhelyettes a délelőtti ünnepi eseményt köszöntő beszédében. – A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány maximálisan támogatja az intézmény törekvéseit, segítségével és a Széchenyi Egyetemi Csoport tagjaival együtt olyan ökoszisztémát építenek, amely a gazdaság és a tudomány minél szorosabb összekapcsolását eredményezi.
Dr. Csépe Valéria, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke
az universitas küldetéséről és a minőségfejlesztés fontosságáról szólt,
kihangsúlyozva: az egyetem nemcsak
oktat, kutat és fejleszt, de felelős azért
is, hogy régióját segítse, és ez nem zárja ki a nemzetközi kapcsolatokat. – A
sikerhez vezető úton sok az akadály,
hiszen minőség, kiválóság nem keletkezik magától, azért sokat kell tenni,
de az együttműködések rengeteget
segítenek benne. Felelősség nélkül
nem lehet semmi újba kezdeni, ahogy
a kockázat ismerete nélkül sem. Kockázatot akkor lehet vállalni, ha egy universitasnak – ahogy a Széchenyi István
Egyetemnek – van víziója, missziója,
stratégiája és cselekvési terve. Vagyis
van jövőképe.
Dr. Friedler Ferenc
Dr. Csépe Valéria
DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK
Dr. Szekeres Tamás, az egyetem volt
rektora, professor emeritusa kiemelkedő érdemeket szerzett a jogelőd
főiskola átalakításában, amely műszaki profilú intézményből jogi, gazdaság-tudományi, egészségügyi és művészeti szakokat kínáló intézménnyé
vált. Vezetésével, az általa szervezett
Universitas-Győr Alapítvány hathatós
támogatásával és közreműködésével valósult meg a főiskola egyetemi
rangra emelése. Kimagasló előkészítő
és mozgósító, szervező munkáját, példamutató tanári és emberi értékeit az
intézmény Palma Academica díjjal ismerte el.
Alfons Dintner, a győri Audi Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója részt vesz az egyetem oktatási tevékenységében, folyamatosan ösztönzi közös kutatás-fejlesztési és innovációs projektek feltárását és megvalósítását. Ezekben személyesen is részt vesz, tovább erősítve a vállalat és az intézmény szoros kapcsolatát. Alfons Dintner az egyetemet elkötelezetten támogató tevékenysége elismeréseként vehette át a „Széchenyi István Egyetem Díszpolgára” cím adományozását tanúsító oklevelet. – Köszönöm, hogy a tagja lehetek ennek az oktatókból, hallgatókból és korunk élenjáró gondolkodóiból álló inspiráló közösségnek, amely élhető világunk fejlesztésének szenteli munkáját – mondta a díj átvételekor Alfons Dintner.
Némethné Farkas Kata 1986 óta
munkatársa az intézménynek, 2015-
től a Felnőttképzési és Kompetencia
-
fejlesztési Központ vezetője. Vezetői
és oktatói munkája mellett a szenátus
nem oktatói közösségének képviselője, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete egyetemi alapszervezetének
titkára, a Családbarát munkahely program koordinátora. Némethné Farkas
Kata az intézmény céljait támogató, az
egyetem fejlődését és eredményességét nagymértékben segítő, példamutató tevékenysége elismeréseként Pro
Universitate díjat vehetett át.
Pro Universitate díjban részesült Radek József, a Palatia Nyomda és Kiadó Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, nyomdai mérnök is. A cég 1993-as alapítása óta Győr meghatározó nyomdai szolgáltatója, az egyetem tankönyvei, jegyzetei, segédletei, a Széchenyi Alumni Magazin és más exkluzív kiadványok minőségi megvalósítója. A díjazott az intézménnyel fennálló három évtizedes együttműködés kulcsszereplője.
Dr. Havasi Dezső címzetes egyetemi tanári, Bakos István Attila és Molnár Zoltán címzetes egyetemi docensi, Hasprai László és Schler Attila címzetes mesteroktatói címet kapott. Az Universitas-Győr Alapítvány Hegedűs Gyula Tudományos Ösztöndíját dr. Buics Lászlónak, a Vezetéstudományi és Marketing Tanszék egyetemi adjunktusának adományozta a kuratórium.
Az Irányító Testületi Elismerő Oklevél
arany fokozatát dr. Ligetvári Ferenc,
az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári
Kar oktatója, volt környezetvédelmi miniszter, Hancz Gábor, a Kommunikációs és Sajtókapcsolatokért felelős Igazgatóság igazgatója és Mészáros Nóra,
a Pályázati Igazgatóság igazgatója részére adományozták. Az oklevél ezüst
fokozatát Németh Nóra Marianna,
a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi
és Szociális Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára, Payer Ernő, a korábbi gazdasági igazgatóság műszaki
vezetője, illetve Bak Attila, az Öveges
Kálmán Gyakorló Általános Iskola tanára vehette át.
Pro Educatione díjjal ismerte el intézményünk a hosszú időn át kimagasló
eredményességet, kiváló oktatási tevékenységet nyújtó kollégákat. A kitüntetésben dr. Hanula Barna, az Audi
Hungaria Járműmérnöki Kar egyetemi
docense, korábbi dékánja és Lukács
Antal, a Matematika és Számítástudomány Tanszék mesteroktatója részesült.
A „Dr. Bakonyi István Kiváló Oktató Díj” a kimagasló oktatási eredményesség elismerése. A közelmúltban alapított díj névadója az egyetem egykori nyelvészprofesszora, a gazdasági szaknyelv oktatásának nemzetközi tekintélyű személyisége volt. Az első alkalommal adományozott díjat dr. Nagy Zoltán egyetemi adjunktus (Alkalmazott Mechanika Tanszék), dr. Lilik Ferenc főiskolai docens (Távközlési Tanszék), dr. Varga Balázs egyetemi docens (Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszék), dr. Kelemen Roland egyetemi adjunktus (Jogtörténeti Tanszék), dr. Koltai Judit Petra egyetemi docens (Gazdasági Elemzések Tanszék) és Nagy Viktor tanársegéd (Közlekedési Tanszék) vehette át.
Kiváló Mentor díjat kapott dr. Szénásy
István egyetemi docens (Automatizálási és Mecgatronikai Tanszék) és dr.
Imre Gabriella Regina egyetemi adjunktus (Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszék).
A Pro Scientia Arraboniensis díjat kiemelkedően értékes, magas színvonalú tudományos munkásságáért dr. Pinke Gyula egyetemi tanár (Víz- és Környezettudományi Tanszék) érdemelte ki.
A Kiváló Munkatárs címet Némethné
Wurm Katalin, az Állattudományi Tanszék titkársági referense, Molnárné
Tamási Judit, a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék igazgatási ügyintézője, Oroszné Hank Katalin, az Apáczai
Csere János Pedagógiai, Humán- és
Társadalomtudományi Kar igazgatási
és Erasmus ügyintézője, Szalai Nóra, a
Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központ képzési szakreferense, valamint dr. Kazinczy Eszter, a Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszék
egyetemi adjunktusa kapta.
Az Egyetemi Közösségért Díjat Tóth
Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója, míg a Hallgatóbarát
Egyetemért Díjat Lőrincz Gergő, a Pályaorientációs és Marketing Központ
vezetője vehette át.
Szolgálati elismerő oklevélben és pedagógus szolgálati emlékéremben Illésné Mezei Magdolna tanár, Hámori Zsuzsanna tanár, Kissné Zseli Blanka tanár, Verebélyi Veronika tanító, az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola pedagógusa részesült. Szolgálati elismerő oklevelet Kiss Zita Margit nyelvtanár (Idegennyelvi Oktatási Központ) vehetett át. A nyugdíjba vonuló kollégák sorában köszöntötték Görcsné dr. Muzsai Viktória egyetemi docenst (Nemzetközi tanulmányok és Kommunikáció Tanszék).
DOKTOROK AVATÁSA
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
Dr. Csitei Béla (Állam- és jogtudo - mányok; „Újra feltalálni a kereket?” – avagy az autonóm járművek jogi in - terpretációja, különös tekintettel a magyar extrakontraktuális felelősség - re; konzulens: dr. Lévayné dr. Fazekas Judit, egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem – SZE, dr. Kőhidi Ákos egyete - mi docens, SZE)
Dr. Trenyisán Máté (Állam- és jogtu
-
dományok; „A munkáltatói kárfelelős
-
ség funkcionális elemzése”; Dr. habil.
Ferencz Jácint tanszékvezető egyetemi
docens, SZE).
Dr. Wellmann Barna Bence (Állam- és
jogtudományok; „A személyes ada
-
tok kezelésének szabályai, formái és
ellentmondásai munkajogi aspektusból”; Dr. habil. Ferencz Jácint tanszék
-
vezető egyetemi docens, SZE).
Dr. Pethő András János (Állam- és
jogtudományok; „A kár és a sérelem
-
díj meghatározása az egészségügyi
szolgáltató felelőssége körében”; Dr.
Lévayné Dr. Fazekas Judit egyetemi ta
-
nár, SZE, dr. Kőhidi Ákos egyetemi do
-
cens, SZE).
Dr. Király Péter Bálint (Állam- és jogtudományok; „A blokkláncok és a kriptoeszközök adójogi, pénzügyi fo - gyasztóvédelmi és monetáris politikai aspektusai”; Dr. Pardavi László egyete - mi docens, SZE).
MULTIDISZCIPLINÁRIS MŰSZAKI TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
Kocsis Bence János (Közlekedés- és járműtudományok; „Fém-szigetelő kompozitok előállítása járműipari célú felhasználáshoz”; Dr. Zsoldos Ibolya egyetemi tanár, SZE, dr. Varga Lajos Károly tudományos főmunkatárs, Wig - ner Fizikai Kutatóközpont)
Hegyi Pál Balázs (Építőmérnöki tudo - mányok; „Városi úthálózat-topológiák és a balesetek térbeliségének elemzé - se”; Dr. Koren Csaba professor eme - ritus, SZE, dr. Borsos Attila egyetemi docens, SZE)
Magyari Zsófia (Építőmérnöki tudo - mányok; „Közúti csomópont látha - tóságának értékelése távérzékelési módszerekkel”; Dr. Koren Csaba pro - fessor emeritus, SZE, dr. Borsos Attila egyetemi docens, SZE)
Busznyák Tibor Ferenc (Közlekedésés járműtudományok; „Fedélzeti diagnosztika alapú helymeghatározás”; Dr. Lakatos István egyetemi tanár, SZE). Harrach Dániel (Építőmérnöki tudo - mányok; „Fa-beton öszvérszerkezetek szerkezeti kialakíthatóságának komp - lex vizsgálata”; Dr. Movahedi Rad Majid egyetemi docens, SZE)
Friedl Gergely (Informatikai tudomá - nyok; „Új metaheurisztikus optimali - zációs eljárások és sugárzott emisszió szimulációs technikák fejlesztése”; Dr. Kuczmann Miklós egyetemi tanár, SZE)
REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
Bakó Ferenc (Regionális tudomá - nyok; „A láthatósági gráf eljárás alkal - mazása az európai országok áram - tőzsdei folyamatainak vizsgálatára”; Dr. habil. Csizmadia Zoltán egyetemi docens, SZE, dr. Dusek Tamás egye - temi tanár, SZE)
Gyimesi Áron (Regionális tudomá - nyok; „A digitális transzformáció vál - lalati adaptációját irányító tényezők rendszerezése – Egy menedzsment fókuszú diszkusszió”. Dr. Rechnitzer János professor emeritus, SZE).
Tanács Krisztina Julianna (Regionális tudományok; „Az Ipar 4.0 és regioná - lis innováció összefüggései – magyar, szlovák és szerb tapasztalatok alap - ján”; Dr. habil. Papp Ilona egyetemi do - cens, SZE, dr. habil. Szabó Zsolt Roland egyetemi docens, SZE).
Hoffmann Piroska (Gazdálkodás és Szervezéstudományok; „Trust and col - laboration in multicultural virtual orga - nizations”; Dr. Baracskai Zoltán egye - temi tanár).
WITTMANN ANTAL NÖVÉNY-, ÁLLATÉS ÉLELMISZER- TUDOMÁNYI MULTIDISZCIPLINÁRIS DOKTORI ISKOLA
Husvéth Béla (Állattenyésztési tudo - mányok; „A bőrbagócslárva-fertőzött - ség dinamikájáról Szigetköz, Ravazd, valamint Tarján és környéke gímszar - vas- és őzállományaiban 2005–2020”; Dr. Egri Borisz MRANH egyetemi tanár, SZE)
Tihanyi-Kovács Renáta (Élelmiszer - tudományok; „Az ellátási láncok fizikai igénybevételének hatása a palacko - zott természetes ásványvizek mik - robiológiai minőségére”; Dr. Ásványi Balázs egyetemi docens, dr. Böröcz Péter egyetemi tanár SZE)
Mutum Lamnganbi (Növénytermez - tési és kertészeti tudományok; „Mic - roalgae as growth promotors (biosti - mulants) in Triticum aestivum L”; Dr. Molnár Zoltán egyetemi docens, SZE, dr. Janda Tibor tudományos tanács - adó, Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár)
Ambrus Bálint (Növénytermesztési és kertészeti tudományok; „Adatgyűjté - si technológiák fejlesztése a precíziós növénytermesztésnél, különös tekin - tettel a magajáró berendezésekre”;
Dr. Nyéki Anikó Éva egyetemi docens, SZE, dr. Teschner Gergely egyetemi adjunktus, SZE)
A Széchenyi István Egyetem Állam- és
Jogtudományi Habilitációs Bizottsá
-
ga a sikerrel lefolytatott eljárás után
habilitált doktorrá avatta dr. Hungler
Sárát.