Még nincs 40, de büszke az életútjára

DIGITALIZÁCIÓBAN SPECIALISTA

Pandur Gergő az Audi Hungaria járműirányítási területének digitalizációs specialistája, aki egyetemünkön alapés mesterképzésben is sikerrel végezte tanulmányait. Az interjúból a munkahelyi karrierjének alakulásán túl arra is fény derült, hogy a felesége és az öccse is széchenyis diplomával rendelkezik.

Hirdetés

– Kezdjük az elején! Hol születtél, hogyan telt a gyerekkorod?

– Jövő év áprilisában lesz 40 éve, hogy Kapuváron világra jöttem. Viszont a járásszékhelytől 15 kilométerre található Beledről származom, annak is Vica nevű városrészéből, amely 1983-ig önálló községként létezett. Mindig is érdekeltek a műszaki dolgok: lehetett az autó, motor vagy rakodógép, a technológiájuk már gyerekként is rabul ejtett. Az első élményem még a nagyapám és az édesapám mellett volt 6 éves koromban. Akkor ültem először egy MTZ traktorban, méghozzá úgy, hogy a pedálokat sem értem el, de kormányozni már tudtam. A családi vállalkozást még egyetemistaként is segítettem, dolgoztam rakodógépkezelőként és teherautó-sofőrként, meg persze szerelőként.

– Bár alighanem ez a legjobb iskola lehetett számodra, a tanulmányaidat ténylegesen hol végezted?

– A Beledi Általános Iskolába jártam, majd a középiskolás tanulmányaimat Sopronban, a Handler Nándor Technikumban folytattam, ahol az informatika tagozaton négy év alatt az érettségi mellé középfokú szoftverüzemeltető végzettséget is szereztem. A műszaki dolgokon kívül az informatika volt az, amely már kiskoromtól az érdeklődésem középpontjában állt. Ennek tükrében aligha okozok meglepetést azzal, hogy az egyetemi felvételi első helyén a győri gazdasági informatikai képzést jelöltem meg. Mivel erről három ponttal lecsúsztam, a másodikként választott informatikai statisztikus és gazdasági tervező felsőfokú képzést kezdtem el 2004-ben. Így maradtam a „leghűségesebb magyar városban”, s két évig tanultam a Nyugat-magyarországi Egyetem közgazdaságtudományi karán. Ezt követően ismét Győr volt a célállomás és a Széchenyi István Egyetem, ahova ezúttal már felvételt is nyertem. Ekkorra elengedtem a mérnök-informatikát, műszaki menedzseri képzésre jelentkeztem. Gazdálkodási mérnökként zártam az alapszakot, majd logisztikai mérnökként a mesterképzést. Különös érzés volt számomra, hogy a családban addig senki sem szerzett diplomát.

– És milyen volt a hallgatói lét?

– Nagyon jól éreztem magam a városban, az egyetemen, a kollégiumban. Amit szerettem, azt könnyen tanultam, a többihez néha kellett némi kreativitás. A számvitel tanárom az egyik vizsgán, miután a „kétmilliós sikkasztásomat” is közepes osztályzatra kimagyaráztam, úgy fogalmazott: nekem inkább szociológus szakra kellett volna mennem. Egyébként nagyon jó tanáraim voltak szinte mindenhol, nehezen tudnék közülük bárkit is igazságosan kiemelni. A győri egyetemről, azon belül is a Logisztikai és szállítmányozási tanszékről azért Hartványi Tamás, Németh Péter és Hencz Csaba Imre nevét mégiscsak külön megemlíteném, akik részéről érzésem szerint kiemelt figyelmet kaptam. Ösztönöztek arra is, hogy vállaljak gyakornoki pozíciót az Audiban, amit elsőre az órarendemmel nehezen összeegyeztetőnek tartva visszautasítottam, fél évvel később azonban már elfogadtam. Tagja voltam a hallgatói önkormányzatnak is, egy ideig szakfelelősként is tevékenykedtem, mert így láttam lehetőségét annak, hogy másoknak és másokon segítsek.

– Az audis lehetőségen kívül még mit köszönhetsz a Széchenyi-egyetemnek?

– Sok szép emléket és számtalan barátot. Adott szakmai alapokat és stabilitást, közben önállóságra és felelősségre is nevelt, amivel a felnőtté válásomat segítette. Nagy motiváció volt számomra, hogy hallgatóként sikerült megkapnom a Waberer’s ösztöndíjat, ami nem sok embernek adatik meg. Persze abban, hogy milyen emberré váltam, a szüleimnek jár a legnagyobb köszönet, akik mindenben támogattak és csak finoman próbáltak terelgetni. Itt jegyezném meg, hogy életem párja és az öcsém is a győri egyetemen szerzett közgazdász-diplomát. Dominik fuvarszervezőként találta meg a számítását, Bécsben dolgozik. Feleségem, Kiss Renáta az Audi logisztikai munkatársa, akivel decemberre várjuk az első gyermekünket. Mivel mindketten belediek vagyunk, ott ismertük meg egymást, ám az egyetemi éveink alatt jöttünk össze igazán, 2006 óta élünk együtt Győrben. Hét éve kezdtünk építkezni Győrújbaráton, ahová 2020-ban költöztünk. Az esküvőnk tavaly volt Miamiban, most pedig Benielt várjuk, hogy érkezése kiteljesítse a családot.

– Hogyan és mikor kezdődött az audis életutad?

– A logisztikai tervezésen voltam gyakornok, eleinte motorgyári területen, majd a járműgyárban, ahol 2012 júliusában lettem munkatárs. A járműirányitási területen az autók betervezéséért voltam felelős. Olyan munkakörben, amelyre az Audi Hungariánál addig nem volt példa, így lehetőséget kaptam arra is, hogy a nulláról felépítsem ezt a pozíciót. Ennek érdekében fél évet Ingolstadtban töltöttem, hogy az ott szerzett tapasztalatok ismeretében dolgozzam ki a legideálisabb folyamatot, amelyhez a vezetőségtől szabad kezet kaptam. Ezen felül járműirányítási témában központi kapcsolattartónak neveztek ki Győrből a konszern felé. Az autók betervezése mellé a legfőbb gyártási rendszerünk felelőse is lettem, amely a betervezéstől a készautóig terjedő folyamat kialakítását jelentette a többi szakterülettel közösen. Idővel aztán további feladatokat kaptam. A digitalizáció, avagy a papírmentesség jegyében automatikus riportkészítéssel bíztak meg az új járműgyár részére – számomra talán ezzel indult minden. Egyébként az csak nemrég tudatosult bennem, hogy amikor 2013-ban beindult a gyártás, az első szériaautót – egy A3 limuzint – én terveztem be gyártásra. Erre korábban nem volt példa Győrben.

– Mi történt ezután?

– 2015-ben egy részben szakterületi IT-pozíció jött létre nálunk a digitalizáció és a riporting tárgykörében. Mivel a témával jórészt én foglalkoztam, a fejlődésemet is szem előtt tartva megpályáztam a pozíciót. A sikeres pályázatot követően ismét szabad kezet kaptam az új munkakör kialakításában. Mivel az autók betervezésének terhe lekerült rólam, a digitalizáció jegyében gőzerővel nekiláttam a járműirányítás programtervezés területén sok mindent automatizálni. Első lépésként, a papírmentesség érdekében egy saját fejlesztést valósítottam meg, amely a mai napig használatban van. Két és fél évig egyedül ténykedtem, ám idővel szükségessé vált egy gyakornok foglalkoztatása. Különösen annak fényében, hogy egy korábban álomként megfogalmazott jövőkép valós forgatókönyvvé vált. Nevezetesen: a digitalizációs és automatizációs programot terjesszük ki fokozatosan először a vállalat egészére, majd a teljes konszernre. Ahogy a feladataink, úgy a létszámunk is bővült: 2019-ben már három munkatárssal és egy gyakornokkal szolgáltattunk például Ingolstadt felé is. Közben olyan fejlesztéseket valósítottunk meg, amely sokaknak feltűnt, így egyre több potenciált láttak a munkatársak a digitalizációs témában, valamint bennünk. A szakterületek összevonásának köszönhetően a jelenlegi területemre, a gyárirányításra kerültem. Ekkor alakult meg a jelenlegi Járműgyári Központi Digitalizációs Team. Azt várták tőlünk, hogy a kialakítandó digitalizációs rendszerünket vegye majd át Ingolstadt, Neckarsulm, Brüsszel és Mexikó. A történethez az is hozzátartozik, hogy 2017-ben specialista lettem. Módosult a feladatom is: megkaptam a team szakmai koordinációját. Több széchenyis hallgatót volt szerencsém mentorálni az évek során, akikből hárman végül főállású audis dolgozók lettek.

– Jelenleg mivel foglalkozol?

– A team szakmai koordinációját továbbra is ellátom, emellett részt veszek a fejlesztésekben is, igyekszem támogatni a csapat munkáját. Időközben kialakítottunk egy labort, ahol az új funkcionalitásokat tudjuk tesztelni. Idővel átalakult a szemlélet, miszerint informatikai fejlesztéseket nem csupán az IT, hanem a szakterületek is végezhetnek. Ezáltal elfogadottá vált az a megközelítés, amiben anno úttörőnek számítottam.

– A pályafutásodból mire vagy különösen büszke?

– Talán az egész eddigi életutamra. Hiszen a munkámmal sikerült elérnem, hogy valami maradandót alkossak, részt vettem a szakmai fejlődésem mellett a vállalati digitalizációs stratégia kialakításában is. Jelenleg pedig a vezetővé válás témaköre jelent számomra kihívást – ez a folyamat számos új nézőpontot nyit meg számomra, ami kifejezetten tetszik.

– Hogyan tudtál a munkádban így érvényesülni?

– Könnyen kijövök az emberekkel, nyitott vagyok az újdonságokra, sőt keresem is az új kihívásokat. Próbálom mindenben a pozitívumot megtalálni, de a stresszhelyzeteket is jól kezelem. Szakmailag pedig mindig törekedtem arra, hogy utánajárjak a dolgoknak, s hogy mélyebben beleássam magam a témákba. Mindig arra kerestem a választ, hogy mi miként működik, s hogyan működhetne jobban. Erre törekedtem a folyamatok optimalizálásakor is, megértetve a munkatársakkal, hogy én csak segíteni akarok, hiszen a célunk közös: az, hogy a vállalat még sikeresebb legyen. Egyénileg is ez motivál, meg az új kihívások, ám sajnos olyan korlátokat állítok magam elé, amit nehezen tudok megugrani, de persze a végén sikerül, s ez előre visz. Lassan persze én is rájövök arra, hogy nem kellene folyamatosan 100 százalékot teljesítenem ahhoz, hogy minden jó legyen.

– Azon elgondolkodtál már, hogy miért kaptál a vezetőidtől oly sokszor szabad kezet a munkádban?

– Talán azért, mert látták, hogy megbízható, kreatív vagyok és agilis, s hogy tudok önállóan – és csapatban is – dolgozni. Fontos szerintem az is, hogy mindig volt bátorságom kérdezni, s önálló véleményt kialakítani. Német nagymamám lévén soha nem volt gondom a német nyelvvel, de az angol is jól megy. Az önbecsülésemnek pedig jót tett, hogy az elért eredményeinkről mindig jöttek a pozitív visszacsatolások, ami tovább motivált.

– Minek tartod magad? Informatikusnak?

– Nem tartom magam informatikusnak. Inkább innovátornak. Egy olyan gondolkodó szakembernek, aki érdeklődik az informatika iránt. Előnyöm, hogy mindez kiegészül a műszaki énemmel, s hogy ismerem a motor- és járműgyári folyamatok egy részét is, ami megkönnyíti a digitalizációs projektek sikerességét.

Szöveg: Baudentisztl Ferenc
Fordítás: Christoph Riether
Fotó: Audi MediaCenter, Könczöl János

Noch keine 40 und stolz auf seinen Lebensweg

SPEZIALIST FÜR DIGITALISIERUNG

Gergő Pandur ist Digitalisierungsspezialist im Bereich Fahrzeugsteuerung bei Audi Hungaria und hat an unserer Universität sowohl sein Bachelor- als auch sein Masterstudium erfolgreich abgeschlossen. Im Interview konnten wir nicht nur erfahren, wie sich seine be - rufliche Laufbahn entwickelt hat, sondern dass auch seine Frau und sein Bruder einen Abschluss der Széchenyi-Universität haben.

– Fangen wir ganz am Anfang an! Wo bist du geboren, wie war deine Kindheit?

– Im kommenden April werde ich 40 Jahre alt, geboren bin ich in Kapuvár. Ich komme jedoch aus Beled, das 15 Kilometer vom Bezirkssitz entfernt liegt, genauer gesagt aus dem Stadtteil Vica, der bis 1983 eine eigenständige Gemeinde war. Technische Dinge haben mich schon immer interessiert: Autos, Motorräder oder Gabelstapler – schon als Kind war ich von der Technologie fasziniert. Meine erste Erfahrung machte ich im Alter von 6 Jahren an der Seite meines Großvaters und meines Vaters. Damals saß ich zum ersten Mal auf einem MTZ-Traktor, wo ich zwar noch nicht an die Pedale herankam, aber schon lenken konnte. Auch als Student half ich noch im Familienbetrieb mit, arbeitete als Gabelstaplerfahrer, Lkw-Fahrer und natürlich als Mechaniker.

– Obwohl dies wahrscheinlich die beste Schule für dich war, wo hast du dann deine Ausbildung abgeschlossen?

– Ich besuchte die Grundschule in Beled und setzte meine Schulausbildung am Handler Nándor Technikum in Sopron fort, wo ich in vier Jahren neben dem Abitur auch einen Abschluss als Software-Operator der Mittelstufe machte. Neben technischen Themen war es die Informatik, die schon seit meiner Kindheit im Mittelpunkt meines Interesses stand. Vor dem Hintergrund überrascht es wohl kaum, dass ich bei der Hochschulzulassung den Studiengang Wirtschaftsinformatik in Győr als erste Wahl angegeben habe. Da ich dafür drei Punkte zu wenig hatte, begann ich 2004 mein zweitgewähltes Studium der Informatikstatistik und Wirtschaftsplanung in Sopron. So blieb ich in der „treuesten Stadt Ungarns” und studierte zwei Jahre lang an der wirtschaftswissenschaftlichen Fakultät der Westungarischen Universität. Danach war Győr erneut mein Ziel, und ich bewarb mich an der Széchenyi István Universität, wo ich diesmal auch angenommen wurde. Zu dem Zeitpunkt gab ich die Informatik auf und bewarb mich für ein Studium zum technischen Manager. Ich schloss mein Grundstudium als Wirtschaftsingenieur ab und anschließend mein Masterstudium als Logistikingenieur. Das war ein besonderes Gefühl für mich, da bis dahin niemand in meiner Familie einen Hochschulabschluss erworben hat.

– Und wie war das Studentenleben?

– Ich habe mich in der Stadt, an der Universität und im Studentenwohnheim sehr wohl gefühlt. Was mir gefiel, habe ich leicht gelernt, für den Rest brauchte ich manchmal etwas Kreativität. Nachdem ich in einer Prüfung meine „zweimillionenschwere Unterschlagung” mit einer mittleren Note erklärt hatte, meinte mein Buchhaltungslehrer, ich hätte lieber Soziologie studieren sollen. Ansonsten hatte ich fast überall sehr gute Lehrer, es fällt mir schwer, einen von ihnen besonders hervorzuheben. Von der Universität Győr, genauer gesagt vom Fachbereich Logistik und Transportwesen, möchte ich dennoch die Namen Tamás Hartványi, Péter Németh und Csaba Imre Hencz besonders erwähnen, von denen ich meiner Meinung nach besondere Aufmerksamkeit erhalten habe. Sie ermutigten mich auch, eine Praktikumsstelle bei Audi anzunehmen, die ich zunächst ablehnte, da ich sie für schwer mit meinem Stundenplan vereinbar hielt, aber ein halbes Jahr später nahm ich sie doch an. Ich war auch Mitglied der Studentenvertretung und eine Zeit lang als Fachbeauftragter tätig, weil ich darin eine Möglichkeit sah, anderen zu helfen.

– Was hast du der Széchenyi-Universität zu verdanken, neben der Möglichkeit für Audi?

– Viele schöne Erinnerungen und unzählige Freunde. Sie hat mir berufliche Grundlagen und Stabilität vermittelt und mich gleichzeitig zu Selbstständigkeit und Verantwortungsbewusstsein geführt, was mir geholfen hat, erwachsen zu werden. Eine große Motivation war, dass ich als Student das Waberer-Stipendium erhalten habe, das nicht vielen verliehen wird. Natürlich verdanke ich es vor allem meinen Eltern, die mich in allem unterstützt und nur sanft gelenkt haben, zu dem Menschen geworden zu sein, der ich heute bin. An der Stelle möchte ich erwähnen, dass sowohl meine Lebensgefährtin als auch mein Bruder einen Abschluss in Wirtschaftswissenschaften an der Universität Győr erworben haben. Dominik hat seine Berufung als Speditionskaufmann gefunden und arbeitet in Wien. Meine Frau, Renáta Kiss, arbeitet in der Logistikabteilung von Audi, und im Dezember erwarten wir unser erstes Kind. Da wir beide aus Békés stammen, haben wir uns dort kennengelernt, aber während unserer Studienzeit sind wir wirklich zusammengekommen und leben seit 2006 zusammen in Győr. Vor sieben Jahren haben wir mit dem Bau unseres Hauses in Győrújbarát begonnen, wo wir 2020 hingezogen sind. Unsere Hochzeit war letztes Jahr in Miami, und jetzt erwarten wir Beniel, der unsere Familie vervollständigen wird.

– Wie und wann begann deine Laufbahn bei Audi?

– Ich war Praktikant in der Logistikplanung, zunächst im Bereich Motorenbau, dann in der Fahrzeugfertigung, wo ich im Juli 2012 eine Stelle antrat. Im Bereich Fahrzeugsteuerung war ich für die Planung der Fahrzeuge verantwortlich. Da es sich um eine Position handelte, die es bei Audi Hungaria bis dahin noch nicht gegeben hatte, hatte ich die Möglichkeit, diese Position von Grund auf aufzubauen. Zu dem Zweck verbrachte ich ein halbes Jahr in Ingolstadt, um mit den dort gesammelten Erfahrungen den idealsten Prozess zu entwickeln, für den mir die Geschäftsleitung freie Hand ließ. Darüber hinaus wurde ich von Győr aus zum zentralen Ansprechpartner für das Thema Fahrzeugsteuerung für den Konzern ernannt. Neben der Fahrzeugplanung wurde ich auch für unser wichtigstes Fertigungssystem verantwortlich, was bedeutete, dass ich gemeinsam mit den anderen Fachbereichen den Prozess von der Planung bis zum fertigen Fahrzeug gestalten musste. Mit der Zeit wurden mir weitere Aufgaben übertragen. Im Zeichen der Digitalisierung, also der Papierlosigkeit, wurde ich mit der automatischen Berichterstellung für das neue Fahrzeugwerk betraut – für mich begann damit vielleicht alles. Übrigens ist mir erst kürzlich bewusst geworden, dass ich 2013, als die Produktion anlief, das erste Serienfahrzeug – eine A3-Limousine – für die Produktion geplant habe. Das gab es bis dahin in Győr noch nicht.

– Was geschah dann?

– Im Jahr 2015 wurde bei uns eine teilweise IT-Fachposition im Bereich Digitalisierung und Berichterstattung geschaffen. Da ich mich größtenteils mit diesem Thema beschäftigt hatte, bewarb ich mich unter Berücksichtigung meiner Entwicklung um diese Position. Nach meiner erfolgreichen Bewerbung erhielt ich erneut freie Hand bei der Gestaltung meiner neuen Aufgabe. Da ich nun nicht mehr für die Planung der Fahrzeuge zuständig war, begann ich im Zeichen der Digitalisierung mit Hochdruck daran zu arbeiten, viele Bereiche der Fahrzeugsteuerungsprogrammierung zu automatisieren. Als ersten Schritt entwickelte ich eine eigene Lösung für die papierlose Verwaltung, die bis heute im Einsatz ist. Zweieinhalb Jahre lang arbeitete ich alleine, aber mit der Zeit wurde es notwendig, einen Praktikanten einzustellen. Vor allem angesichts der Tatsache, dass eine Zukunftsvision, die bislang als Traum galt, zum realen Szenario geworden war, nämlich das Digitalisierungs- und Automatisierungsprogramm schrittweise auf das ganze Unternehmen und dann auf den ganzen Konzern auszuweiten. So wie unser Aufgabenbereich, so wuchs auch unsere Mitarbeiterzahl: 2019 haben wir bereits mit drei Mitarbeitern und einem Praktikanten beispielsweise nach Ingolstadt geliefert. In der Zwischenzeit haben wir Entwicklungen umgesetzt, die vielen aufgefallen sind, sodass die Mitarbeiter immer mehr Potenzial im Bereich Digitalisierung und in uns sahen. Durch die Zusammenlegung der Fachbereiche kam ich in meinen derzeitigen Bereich, die Fabriksteuerung. Zu dem Zeitpunkt wurde das derzeitige Zentrale Digitalisierungsteam des Fahrzeugwerks gegründet. Von uns wurde erwartet, dass Ingolstadt, Neckarsulm, Brüssel und Mexiko unser zu entwickelndes Digitalisierungssystem übernehmen sollen. Zu der Geschichte gehört auch, dass ich 2017 Spezialist wurde. Damit änderten sich auch meine Aufgaben: Ich bekam die fachliche Koordination des Teams. Im Laufe der Jahre hatte ich das Glück, mehrere Studenten der Széchenyi-Universität zu betreuen, von denen drei schließlich hauptberufliche Mitarbeiter bei Audi wurden.

– Womit beschäftigst du dich aktuell?

– Ich bin weiterhin für die fachliche Koordination des Teams zuständig, beteilige mich aber auch an den Entwicklungen und versuche, die Arbeit des Teams zu unterstützen. Inzwischen haben wir ein Labor eingerichtet, in dem wir neue Funktionen testen können. Mit der Zeit hat sich die Einstellung geändert, sodass IT-Entwicklungen nicht nur von der IT-Abteilung, sondern auch von den Fachbereichen durchgeführt werden können. Damit hat sich der Ansatz durchgesetzt, den ich damals als bahnbrechend angesehen habe.

– Worauf bist du in deiner Karriere besonders stolz?

– Vielleicht auf meinen bisherigen Lebensweg. Denn mit meiner Arbeit ist es mir gelungen, etwas Bleibendes zu schaffen, und ich habe neben meiner beruflichen Weiterentwicklung auch an der Entwicklung der Digitalisierungsstrategie des Unternehmens mitgewirkt. Derzeit stellt für mich das Thema „Führungskraft werden” eine Herausforderung dar – dieser Prozess eröffnet mir viele neue Perspektiven, was mir sehr gefällt.

– Wie hast du es geschafft, dich in deinem Beruf durchzusetzen?

– Ich komme gut mit Menschen aus, bin offen für Neues und suche auch nach neuen Herausforderungen. Ich versuche, in allem das Positive zu sehen, kann aber auch gut mit Stresssituationen umgehen. Beruflich habe ich mich immer bemüht, den Dingen auf den Grund zu gehen und mich tiefer in die Themen einzulesen. Ich habe immer nach Antworten gesucht, wie etwas funktioniert und wie es besser funktionieren könnte. Das habe ich auch bei der Optimierung von Prozessen angestrebt und meinen Kollegen klar gemacht, dass ich nur helfen will, denn wir haben ein gemeinsames Ziel: das Unternehmen noch erfolgreicher zu machen. Das motiviert mich persönlich, ebenso wie neue Herausforderungen, dabei setze ich mir selbst Grenzen, die ich nur schwer überwinden kann, aber am Ende schaffe ich es, und das bringt mich voran. Langsam wird mir natürlich auch klar, dass ich nicht ständig 100 Prozent leisten muss, damit alles gut wird.

– Hast du schon einmal darüber nachgedacht, warum dir deine Vorgesetzten so oft freie Hand gelassen haben?

– Vielleicht, weil sie gesehen haben, dass ich zuverlässig, kreativ und agil bin und sowohl selbstständig als auch im Team arbeiten kann. Ich denke, es ist auch wichtig, dass ich immer den Mut hatte, Fragen zu stellen und mir eine eigene Meinung zu bilden. Da meine Großmutter Deutsche ist, hatte ich nie Probleme mit der deutschen Sprache, aber auch Englisch beherrsche ich gut. Meinem Selbstbewusstsein hat es gutgetan, dass wir für unsere Erfolge immer positives Feedback bekommen haben, was mich zusätzlich motiviert hat.

– Wie siehst du dich selbst? Als Informatiker?

– Ich sehe mich nicht als Informatiker. Eher als Innovator. Als Fachmann, der sich für Informatik interessiert. Mein Vorteil ist, dass da meine technische Seite dazu kommt und dass ich auch einen Teil der Prozesse in der Motor- und Fahrzeugherstellung kenne, was den Erfolg von Digitalisierungsprojekten erleichtert.

Text: Baudentisztl Ferenc
Übersetzung: Christoph Riether
Foto: Audi MediaCenter, János Könczöl